48 | Szöveggyűjtemény | Reference Library

Sokáig nem tudtam elaludni.

Arra gondoltam, hogy lesz-e még éjszakám ezen a földi világon, vagy hogy ma látom utoljára a Göncöl szekerét. Milyen más volna ez az éjszakám, ha Emőkével nem találkozom: aludnék most otthon Konstantinápolyban, a tengerillatos csendes nyári éj ölén, s nem hallgatnám az alvó pokol közepén, hogyan ropogtatja a zabot az az állat, amely talán már reggel a Halál világába ragad bele engem a hátán.

Éjféltájt aztán mégis elnyomott az álam. De meddig alhattam? Nyáron már éjfél után háromkor pirkad az ég. Arra ébredtem, hogy a tábor zörög. Mindenfelé dobog a sok ló. Itatóra viszik őket.

Fölléptem a sátor fogas oszlopára, s az ellenséget szemléltem. Hát ott is nyüzsögnek. A két tábor közt lovak milliói. Mind a patakon. Vajon jut-e víz mindnek? És hát meglesz-e ma a csata?

A gazdám is fölkászálódik. Mosdik a tenyeréből. Bajuszát, szakállát törli a markába. Tartom a bőrköntöst. Fölrántja. Siet Atillához.

A hunok már mind lovon ülnek. A fiatalja nyergetlen lovon, csupán a gubáját vagy egy bőrdarabot vagy pokrócot csatolva maga alá. Az öregek is alacsony kápájú nyergen. Atilla sátora felé forgatják a fejüket. A távolabbi mezőkről is át-átkiabálnak:

- Mi lesz már? Indulunk-e?

A fiatalságnak viszket a marka. Az idősebbek is jónak vélték volna a száraz, napos időt. S jobb reggel, míg meleg nincsen. S mindig jobb ma, mint holnap.

Magam is türelmetlen voltam. Míg a gazdám Atillánál időzött, még egyszer megvizsgáltam a csatokat a kantáron, kengyelen, harci dolmányomon, hevederen. Tőrömet, kardomat a sarum talpán csiszolgattam. A két térdemre lószőrrel tömött bőrzacskót kötöttem, mint a többiek.

Egy arab kereskedő befurakodott a hunok közé, és oroszlánzsírt árult. Vettek belőle sokan, és tréfálkoztak vele, hogy nyerített-e az oroszlán, vagy röfögött. Az arab esküdözött, hogy tulajdon késével szedte ki a zsírt az oroszlánból Afrikában.

Végre Atilla leizent, hogy egyen-igyon mindenki, meg hogy a lovakat abrakoljuk.

Hát előfüstöltek a tábori konyhatüzek. A sátorok utcáin marhákat, borjúkat, bárányokat, juhokat vezettek mindenfelé.

- Hát nem harcolunk ma? - bosszankodott egyik-másik.

- Talán délután.

- Délután? Öregapám se hallotta!

- Nem látod, hogy a nap szembesüt?

De hát miért nem támad a római? Nekik nem süt a nap a szemükbe.

A kémek hírelték, hogy Aéciusz még egy sereget vár. Másnap reggelre készülnek.

- Délután harcolunk - mondta Csáth, amikor a harci köntösét levetette, hogy vigyázzak reá.

Meleg volt. A tüzek fölött öles nyársakon forgott az az erő, amely majd délután csatázik.