2
2
A hó elmúlt. Hova lett az a sok fehérség? Isten tudja. A fák ágain zöld levelek jelentek meg. Füvek és virágok kibújtak a föld alól, és szétteregették apró, gyönge leveleiket. Minden sütkérezett a fényes, langyos napsugárban.
Megérkezett Misi is, a ház gólyája. Két hosszú lábát elnyújtva kerengett ide-oda a ház fölött, és a szárnyával csapkodva szökdellt az udvaron. Kelepelt, táncolt. Pulyka Szabó Örzsi is átnézett a kerítésen, és nevette a gólyát, amint körtáncot járt a bolond!
De íme, a ház tetején is áll egy gólya. Misi másodmagával tért vissza az idegen országból. Az új gólya bátortalanul álldogál ottan, s idegenül nézi a magasból, hogyan köszöntgeti a Misi Pöhölyéket meg Szabó Örzsit, meg a tyúkokat, kakasokat, récéket egyenkint.
Szabó Örzsi felmosolyog rá:
- Pajtást hozott a gólya!
Pöhöly apa is fölpillant az új gólyára. Nézi figyelmesen.
- Nem pajtás az, Örzsi: feleség.
A Misi gólya tavaly került a házhoz. Egy este kínosan csapkodó repüléssel beesett az udvarra, és ott vergődött a boldogtalan. Az egyik szárnya véres volt. Valami gonosz vadász meglőtte. Bizonyosan úr volt az a vadász. Szegény ember nem lövi meg a gólyát. Mert a gólya jó madár. Áldás a házon. Ahova fészket rak, oda nem üt a mennykő.
Pöhöly apa bekötötte a gólya szárnyát puha vászonronggyal. A gólya ott maradt az udvaron. Lassankint megbarátkozott minden háziállattal (csak a macskával nem), és méltósággal uralkodott a baromfiakon.
A gólyát Misinek nevezték el, mert hasonlított a Kömley báró német inasához, akinek éppen olyan vékony, hosszú volt a lába, és olyan piros hosszú az orra.
Mikor aztán az őszi égen megjelentek az utazó gólyaseregek, Misi mindig a magasba nézett. Egyszer aztán széjjelvetette a szárnyát, és az udvaron fölkanyarodott - fölrepült.
Néztek utána, hogy csakugyan elmegy-e? Misi szállt, szállt egyre följebb, egyre szélesebb karajokban föl magasra. Már csaknem a felhőket elérte. Akkor kiterjesztette a két szárnyát; a nyakát előrenyújtotta, a két lábát hátra. Olyan volt, mintha úszna a levegőben. S elúszott messze, messze, az egyik gólyakaraván után, s velök múlt tova a kéklő messzeségben.
- Hát ha házastársak - mondotta Pöhöly apa -, töszök föl nekik egy rossz kereket. Maradjanak itten.
Bement a színbe: előhozott onnan egy abroncsa romlott, régi, rossz kereket. Fölvitte létrán a háznak a kert felől való ormára, és megerősítette ottan.
Misi majd megbolondult örömében, olyan körtáncot járt az udvaron.
Pöhöly apa beletörülte a porszennyet a kötényébe.
- Délután kimegyek szántani - mondotta. - Rád bíznám addig a gyerekeket, Örzsi.
- Jó - felelte Szabó Örzsi -, majd édösanyám möglösz velök. Mert én is kimögyök ma. A Lapos-dűlőre. Ültetök egy kis kukoricát. Jobb is lönne tán, ha kihozná kend magával a gyerököket. Jánoska hadd szántson kenddel, Pétörke meg majd eljátszadozik énmellettem.
A nap sugarai melegen omlottak alá a magasból. Pöhöly apa befogta a lovat az ekébe; az ekét fölfordította. Rátette a szűrét, a szűrre Péterkét. János az apja mellett mendegélt, és pattogott az ostorral.
Már akkor Szabó Örzsi künn volt. Az árokparton a friss fűből heverőhelyet csinált a két gyereknek, s virágot is szedett nekik. Megcsókolta mind a kettőt, és Péterkét az ölébe vette. Megmutatta neki, hogyan lehet a szép sárga pitypang virágból láncot csinálni.
A réten egy kis csikó futkosott föl és alá, s nagyokat szökött olykor. A két gyerek is szaladgált. Az arcuk kipirult. A levegőben egy fecske szállongott. János rákezdte:
Fecskét látok,
Szeplőt hányok,
Selymet gombolyítok.
Szeplőt hányok,
Selymet gombolyítok.
Pöhöly apa ezalatt egyik barázdát a másik után hasította. Az eke vasa olykor vakítón csillámlott ki a fekete földből. A Szegfű dologértő lassúsággal húzta az ekét. Csendes volt a táj. Szabó Örzsi a szomszédos földön hajladozva vetette a kukoricát. Kék ruha volt rajta, piros kendő a fején. Olykor-olykor odament a két gyerekhez, és játszott velök. Egyszer egy nagy csigát vitt nekik, és megtanította őket hogyan lehet a csigát kicsalogatni a házából:
Csiga, csiga gyere ki!
Jó kalács van ideki.
Jó kalács van ideki.
Egyszer csak kidugta a csiga a két szarvacskáját. Kinézett az ablakon. A föld nem termett annál bolondabb csigát! Jobbra-balra mászkált a fűszálakon: kereste a kalácsot mindenfelé.
A szántóföldnek nedves illata föl-föláramlott olykor a levegőbe, s odahallatszott hozzájuk Pöhöly apának a szelíd biztatása:
- Gyí Szegfű, gyí!
De nini, elborult az ég. Hamuszínű felhők tolonganak egymásra a magasságban. A fecskék nagy kanyarulatokban szálldosnak. Az ég megdürdül. Az Istennek tüzes nyila általcikázik a felhőkön. Egy földet rendítő harsanás, dörgés, s a következő percekben már zuhog a zápor.
A vadkörtefa alá vonultak. Szabó Örzse magára borította a felső szoknyáját. A két gyereket is betakarta, mint ahogy a tyúk a szárnya alá szedi a csibéket.
- Jézus segíts! - fohászkodott halkan minden villámláskor.
Pöhöly apa az ekére ült. A szűrét kifordította. Pipázott. Nem szólt egy szót sem. Csöndes, kifejezéstelen arccal nézte, hogyan megvannak a gyerekek az Örzse szárnyai alatt.
* * *
Másnap megint kimentek szántani. A napfény az esső után nagyot nevelt a füveken. Enyhe tavaszi idő járt. A fű fölött cserebogarak szállongtak.
A két gyerek otthagyta az apját. Szabó Örzsét kísérték a vetésben.
Azután elfáradtak. Ledűltek az apjok szűrére. A szűrön két fakó tulipán volt. Nem igazi tulipán, csak amilyen a szűrökön szokott lenni.
- Ez is virág - mondotta János.
Azzal ráhajtotta az arcát a tulipánra, és elaludt.
- Ez is virág - mondotta Péterke a másik tulipánra.
És ő meg azon aludt el.
János arra ébredt föl, hogy harangoznak.
Fölnyitotta a szemét. Az égboltozatnak hamvadozó veres tüzét látta. A szántóföld szélén ott állt az apja. A fején nem volt kalap. A kezét egybekulcsolva imádkozott. És mellette állott Szabó Örzse. Az is imádkozott.
A távoli harangszó hullámos zenéje áthömpölygött a földeken. Egyszer csak elhallgatott a harang, s tompa, lassan elenyésző döngés hallatszott még sokáig utána. János tekintete ismét az apjára és Szabó Örzsére fordult.
Akkor is egymás mellett állottak, csendben és mozdulatlanul.
És fogták egymásnak a kezét.
És egymás szemébe néztek, szelíden, barátságosan és komolyan.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
