A dohányzás elleni küzdelem

Full text search

A dohányzás elleni küzdelem
Az Egészségügyi Világszervezet stratégiája a 80-as években egyre inkább az egészségmagatartás (health promotion) és az annak hibáit kiküszöbölő egészségvédelem felé irányult, és ennek során megkülönböztetetten kezdett foglalkozni a dohányzás kérdésével. Ennek nyomán az 1988-as közgyűlésen külön téma volt a „Dohányzás és Egészség”.
A meghatározó és a jövő szempontjából legdöntőbb cselekvési terület a dohányzók táborának fokozatos szűkítése az utánpótlás kialakulásának, az ifjúság, a serdülők rászokásának megelőzése révén. Ehhez olyan iskolai program kialakítására van szükség, amelyben az egészségvédelemmel kapcsolatos ismereteket szervezetten, akár tantárgyként oktatják, felhasználva a korszerű ismeretközlés (video, demonstrációs modellek stb.) fejlett országokban már alkalmazott eszközeit. A dohányzási szokások rögzülésének elkerülésére komoly egészségnevelési tevékenységet kell kifejteni a honvédségnél a sorkötelesek és a felsőoktatási intézmények hallgatói között. A küzdelem másik fő lehetősége a felnőttek körében a leszokni akarók támogatása. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a hazai dohányosok csaknem fele szeretne leszokni káros szenvedélyéről, egy pécsi vizsgálat szerint pedig a nem dohányzó lakosok közel egyharmadát a már leszokottak alkotják. Már eddig is számos tüdőgondozó, művelődési ház szervezett leszoktató rendeléseket, kurzusokat. Ezek száma és eszköztára (nikotintartalmú rágógumi, gyógyszeres segítség, pszichoterápia stb.) bővülni fog.
A dohányzást gátló jogi szabályozásnak világszerte egyre komolyabb hagyományai vannak. Szigorodnak az intézkedések, és nő az ilyen szabályokat sürgetők társadalmi bázisa. A fejlett országok többségében a csomagoláson a veszélyeztetettséget fel kell tüntetni, és számos helyen a nikotin-, kátrány-, szén-monoxid-tartalmat is konkrétan meg kell jelölni. Újabban már 4 ország: Svédország, Finnország, Nagy-Britannia és Írország tért át arra a módszerre, hogy többfajta, egészségügyi szakmai részleteket is tartalmazó és időszakosan változó tájékoztatást nyomatnak kötelezően a csomagolásra.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me