Az egészségkárosítás okai

Full text search

Az egészségkárosítás okai
A dohány égésekor keletkező füst két fő összetevője a gázfázis (kb. 90%) és a részecskefázis (kb. 10%). A gázfázis közel fele a levegőből származó nitrogén, de további részeiben az égés után megmaradt oxigén mellett égéstermékként széndioxid és szén-monoxid is jelentős arányban szerepel. A magas hőmérsékleten olyan illékony szerves anyagok is keletkeznek, mint a hidrogéncianid, mely méregként ismert. Egészségügyi szempontból azonban a gázfázis legveszélyesebb összetevője a szén-monoxid. Ennek kötődése ugyanis a haemoglobin nevű vérfestékhez kb. háromszorosa az oxigénének. Ez az erős vegyi kötődés veszélyezteti az emberi anyagcsere egyik alapfolyamatát, az oxigenizációt. Ez az erek elmeszesedésének egyik fő oka lehet.
A részecskefázis igen kicsiny, 0,1–1 mikron nagyságú, de cm3-ként kb. 1 milliárd részcseppecskét tartalmaz. Ebben néhány ezer anyagot mutattak ki eddig, melyek többsége bioaktív. Félig illó vegyületei között van a nikotin is, mely közismerten erős méreg. A mérgezés tünetei a kezdő dohányosoknál szédülés, hányinger formájában csaknem mindig jelentkeznek, de a későbbi megszokás ellenére a rendszeres dohányosoknál is egy-egy szokatlanul nagy adag elszívása szívtáji fájdalmat válthat ki. A legkárosítóbb a szervezetben az erekre gyakorolt hatás, mely az érelmeszesedés egyik oka lehet. A másik kár: megbénítja a hörgők öntisztulását biztosító csillók mozgását, ami az idült hörghurut leggyakoribb oka.
A részecskefázis nagyobb részét a kátrány néven közismert, víz- és nikotintartalommal csökkentett füstkondenzátum teszi ki. Ennek közvetlen rákkeltő hatását az orvostudomány közel egy évszázada ismeri.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me