A 80-as évek sikereszközei – az értékpapírok
A 80-as évek sikereszközei – az értékpapírok
A pénzzel kapcsolatos ügyletek, a megtakarítások újraelosztásának nemzetközi szinten mind jelentősebb eszközei az értékpapírok. Pénzre szóló követelést ugyanis vagy bankbetét formájában, vagy értékpapír révén lehet felhalmozni. Az értékpapír tehát egyszerre hitel- és fizetési eszköz. A klasszikus definíció szerint az „értékes papír” valamilyen vagyonnal kapcsolatos jogot megtestesítő forgalomképes okirat.
Kezdetben kézzel írták őket, majd tömeges elterjedésük már a nyomdatechnikát igényelte. A hamisítások megelőzésére az értékpapírok akárcsak a bankjegyek – egyedi, aprólékos mintázatú, ezáltal nehezen utánozható – nyomtatványok. Általában két részre oszlanak: a köpeny vagy előlap tartalmazza a legfontosabb információkat (típus, kibocsátó, névérték, kamatozás, lejárat stb.); a szelvényív a szelvényekből (kuponokból) áll, ezek ellenében teljesítik az esedékes kifizetéseket (osztalék, kamat stb.).
Mai, elektronizált világunkban az értékpapírok jelentős része eltűnt fizikai valóságában. A viszonylag rövid lejáratú értékpapírok nagy száma és rövid élettartama, valamint a számítógépesített nyilvántartások elterjedése azt eredményezte, hogy ilyen típusú értékpapírok adásvételekor csak az érintett számlákon vezetik át a megfelelő könyvelési tételeket.
Az értékpapírokat különbözőképp osztályozzák a közgazdászok aszerint, hogy mit tekintenek az értékpapír lényegének. Aki azt a jelenbeni pénzösszeget tartja fontosnak, amit az értékpapírért kapni lehet, három alapvető fajtát nevez meg: a váltót, amely nem képvisel hozadékot, csak visszafizetést; a kötvényt, amely hozadékot (kamatot) és törlesztést is képvisel; és a részvényt, amely csak hozadékot képvisel, de visszafizetést csupán esetlegesen (ha felszámolják a részvénytársaságot).
Az értékpapírok fajtái történelmileg, földrajzilag (országonként) rendkívül változatosak; ma is születnek új formák. Csoportosításuk alapja: 1. az értékpapírban foglalt jog; 2. az átruházási lehetőség; 3. a hozam; 4. a lejárat; 5. a forgalomképesség; 6. különböző forgalmi szempontok; 7. a kibocsátó.
1. Alapjában követelést, részesedést vagy valamilyen áruval kapcsolatos jogot foglalhatnak magukban. A követelést megtestesítő értékpapírok tipikus fajtái: a váltó, a csekk, az adósságlevél, az adóskötelezvény, a kötvény. A részesedési jogot megtestesítő értékpapírok közül legjellegzetesebb a részvény. Az áruval kapcsolatos jogokat megtestesítő értékpapírok szerepe az, hogy olyankor biztosítanak valamely áru feletti rendelkezési jogot, ha az egyébként természetes úton nem lenne lehetséges. Ide tartoznak a különböző jelzálogbejegyzések, hajóraklevelek, közraktárjegyek stb.
2. Átruházási lehetőségük szerint az értékpapírok lehetnek bemutatóra, névre és rendeletre szólóak. A kötvények és részvények zömmel bemutatóra szólnak – a papírban foglalt összes jog az ilyen értékpapír egyszerű átadásával átszáll az új tulajdonosra. A rektapapírok, azaz a névre szóló értékpapírok forgalomképessége lényegesen kisebb, mert ahhoz, hogy az ilyen papírokat más tulajdonába adják, időigényes jogi eljárás szükséges. A rendeletre szóló értékpapírok átruházása csak ún. forgatással (általában a hátoldalra írt nyilatkozattal) történhet. Ez az eljárás, mint ahogy a rendeletre szóló értékpapírok köre is, törvényileg megszabott, ill. korlátozott. E papírok legfontosabb fajtái: a váltó, a csekk és a névre szóló részvény.
3. Az értékpapírok lehetnek nem kamatozók, fix vagy változó hozamúak és ezek kombinált formái. A formailag nem kamatozó értékpapírokat diszkonttal – leszámítolással – értékesítik, ilyen pl. a váltó. A kötvény klasszikus formája fix kamatozású; előre meghatározott, mindig ugyanakkora (a névértékre vonatkozó – nominális – kamatlábnak megfelelő) összeget fizet. A részvény a változó hozamú értékpapírok tipikus képviselője, a befektetett tőke arányában osztalékra jogosít (már amennyiben a vállalkozás haszonnal jár). A kötöttségek oldására az utóbbi évtizedekben sok újfajta konstrukció jött létre: pl. a változó kamatozású kötvény (income bond) és az átváltható kötvény (convertible bond). Ez utóbbi a rendes fix kamatozáson felül azt a lehetőséget adja tulajdonosának, hogy meghatározott időn belül névértéken beválthatja kötvényeit a cég részvényeire (ha megtartja, akkor természetesen törlesztéskor visszakapja a pénzét).
4. Rövid – egy évnél nem hosszabb – lejáratú értékpapír pl. a kincstári váltó (T-bill), általában a kereskedelmi váltók, rendszerint a betéti bizonylatok (CD). Az 1–5 éves, azaz középlejáratú értékpapír tipikus fajtája az államadósságot megtestesítő kincstárjegy (T-note). Hosszú – 5 éven túli lejáratú értékpapírok: a záloglevelek (ingatlanok jelzálogi lekötésével biztosított értékpapírok), a kincstári kötvények (T-bond vagy gilt). De léteznek lejárat nélküli értékpapírok is, pl. a részvény vagy néhány ún. örökjáradékos kötvény.
5. Az értékpapírok feloszthatók közforgalomra szánt (tehát bárki által megvásárolható) és csak meghatározott (az arra jogosult) körben forgalmazható papírokra.
6. Az értékpapírokat forgalmi szempontból a tőzsdén vagy jegyzik, vagy sem (ezek az ún. magánkibocsátások). Megkülönböztethetők továbbá aszerint is, hogy belföldi vagy nemzetközi forgalomra szánják-e őket (ez utóbbiak két fajtája a külföldi és az eurokötvény).
7. A kibocsátó is lehet a kategorizálás alapja. Így vannak állampapírok (szokás ezeket további két csoportba sorolni: a kincstár, a vasút és a posta által, ill. a helyi önkormányzatok – tanácsok – által kibocsátott papírok), pénzintézetek által és gazdálkodó szervek által kibocsátott papírok.
Az értékpapírok árfolyamát általában a névérték százalékában fejezik ki. Ám mivel az értékpapírok különböző hozamúak, s egyidejűleg árfolyamuk is gyakran változik adott pillanatban a jövedelmezőség kiszámítása, netán többféle (egymástól eltérő konstrukciójú) értékpapír jövedelmezőségének összehasonlítása nem egyszerű feladat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
