A Varsói Szerződés és a NATO

Full text search

A Varsói Szerződés és a NATO
Az Európában állomásozó fegyveres erők létszámának és fegyverzetének döntő részét a 2 katonai-politikai szövetség tagországainak haderői tartják szolgálatban.
A későbbiekben táblázatokba összefoglalva – az összehasonlíthatóság céljából egymás mellett – mutatjuk be a 2 katonai-politikai szövetség tagországai haderőinek létszámát, ill. a fegyverzet mennyiségét jellemző adatokat. A fegyverzet minőségének érzékeltetésére felsoroljuk, hogy a Varsói Szerződés- és a NATO-tagországok fegyveres erői az egyes jellemző fegyverzetkategóriában milyen főbb típusokat rendszeresítettek s megadjuk a szolgálatban tartott legelterjedtebb típusok legfontosabb technikai-harci alkalmazási jellemzőit.
A létszámmal és a fegyverzet mennyiségével kapcsolatos adatok alapvetően 3 forrásból származnak.
1. 1988 őszén a NATO „Hagyományos erők Európában: Tények” c. összefoglalója a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőinek létszám és a szolgálatban tartott fegyverzetek mennyiségi adatairól. E kiadvány az 1988. jan. 1-jei helyzetnek megfelelően a NATO-álláspontot tükrözi: pontos ismeretek alapján a saját erőkről, ill. feltételezések (felderítési adatok) alapján a Varsói Szerződés erőiről.
2. 1989. jan. végén a Varsói Szerződés honvédelmi minisztereinek bizottsága nyilvánosságra hozta saját álláspontját a Varsói Szerződés és a NATO azon fegyveres erőinek személyi állományáról és fegyverzetéről, amelyet a 2 katonai-politikai szövetség Európában és az Európát övező tengeri és óceáni térségben állomásoztat.
3. A táblázatok összeállításában kiegészítő forrásként szolgált a londoni székhelyű Nemzetközi Hadászati Kutatóintézet (International Institute for Strategic Studies) évenként megjelenő, a katonai erőviszonyokat mérlegelő kiadványa, „A katonai egyensúly” (The Military Balance) évkönyv legutolsó, 1988–89-es kötete.
Ahol csak lehetséges – az adatok gyors összevethetősége végett –, együtt szerepelnek a 2 szövetség saját magáról, ill. a másikról nyilvánosságra hozott adatai. Ezek az adatok kisebb-nagyobb mértékben természetesen különböznek, s nemcsak azért, mert a felderítés adatai természetükből eredően pontatlanok, hanem azért is, mert a NATO és a Varsói Szerződés által készített dokumentumok nem azonos rendező elvek szerint készültek. A NATO a forrásként szolgáló kiadványban pl. egyáltalában nem hozott nyilvánosságra adatokat a haditengerészeti flottákról, az Európát övező tengeri térségben állomásozó erőkről, s – bár a légierő harceszközei szerepelnek – hiányoznak a légierők létszámával kapcsolatos adatok. A Varsói Szerződés anyagából viszont kimaradt a támadóképességre utaló hídvető készletekre vonatkozó adat. A tábori tüzérség kettős képességű hadműveleti-harcászati és harcászati rakétái csak a Varsói Szerződés által nyilvánosságra hozott anyagban szerepelnek. Ugyanakkor a NATO dokumentuma (csakúgy, mint a Varsói Szerződés anyaga) tartalmazza a többi kettős képességű fegyverrendszert: a harci repülőgépeket s a nagy kaliberű tüzérségi lövegeket.
Mindkét szövetség dokumentuma utal az általa számításba vett harceszközök, fegyverrendszerek konkrét típusaira, de ezek az utalások nem kellően pontosak, sőt pl. a Varsói Szerződés anyagából a haditengerészeti erők típus-meghatározása teljesen elmaradt.
Egyik szövetség dokumentuma sem foglalkozik a jellegzetes harceszköztípusok minőségét jellemző tényezőkkel. A sajátos harceszközfajták számszerű adatait tartalmazó táblázat és a főbb típusok felsorolása után külön táblázat tartalmazza a jellegzetes harceszközök minőségére utaló legfontosabb harcászati technikai jellemzőket.
A Varsói Szerződés fegyveres erőiben szolgálatban tartott harceszközök típusjelzéseként, ahol lehet, az eredeti (szovjet) típusjelzés van feltüntetve, s külön megjelölés utal – az eredeti típusjelzés közlésének hiányában – a nemzetközi haditechnikai szakirodalomban megszokott (NATO-vagy Pentagon-kód szerinti) típusjelzésre. A szovjet típusjelzések használatának bővítésére figyelembe vettük a nemzetközi haditechnikai szakirodalom egyik mértékadó szakfolyóirata, a Jane's Defence Weekly 1987. máj. 2-i és 9-i számában a szovjet harceszközök típusjelzéséről közölteket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me