PANAMA

Full text search

PANAMA
1. Polgári Ellenzék Demokratikus Szövetsége: 4 párt hozta létre 1989-ben az ország elnökét támogató koalíciót. A Hiteles Panamai Párt 1938-ban alakult, nacionalista, antikommunista, több frakcióra szakadt. A pártot 1991 elején betiltották, de a belőle kivált Arnulfista Párt 1990 óta legálisan működik, nevét az anyapárt elnöke után kapta; a Kereszténydemokrata Párt 1960 óta létezik, elnöke dr. Ricardo Arias, az ország alelnöke; a MOLIRENA (Nemzeti Köztársasági Liberális Mozgalom) 1981 óta elismert konzervatív csoport; Igazi Liberálisok Pártja.
2. Nemzeti Liberális Koalíció (COLINA): a gyakorlatilag szétesett ellenzéki tömörülés, eredetileg 9 párt alkotta. Ezek közül a fontosabbak: a Demokratikus Forradalmi Párt, 1979-ben alakult centrista balközép csoportként, a panamai nacionalizmust és társadalmi-gazdasági reformokat hirdető Torrijos tábornok kormányának támogatására. A párt közel állt a kábítószerüzletből való részesedéssel vádolt Noriega tábornokhoz, akinek hatalmát 1989 dec.-ben amerikai csapatok intervenciója döntötte meg. 1990-től az új vezetés elhatárolta magát a bukott diktatúrától; a jobbközép Munkapárt 1982-ben alakult, főtitkára Noriega tábornok unokatestvére volt; a Liberális Párt 1979 óta működik, az egyéni szabadságjogok, a magánszektor preferálásának híve; a Panamai Néppárt 1930-ban Panama Kommunista Pártja néven alakult meg, jelenlegi nevét 1943-ban vette fel, 1953-tól 1979-ig hivatalosan illegális, de gyakorlatilag Torrijos tábornokot támogatva féllegálisan működött, 1984–91 között engedélyezték működését, 1991 elején betiltották. Ekkor tiltották be a Torrijos-barát, 1989 óta működő Intézményes Hazafias Mozgalmat, a Noriega-rendszert támogató Dolgozók Demokratikus Pártját, és az 1938-ban alapított antikommunista jobboldali Igazi Panamaiak Pártját.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me