Március 19. – Kedd

Full text search

Március 19. – Kedd
Az Országgyűlés nagy szavazattöbbséggel elfogadta az alkotmányügyi bizottság állásfoglalását, ezzel jóváhagyta a Magyar Demokrata Néppárt parlamenti frakciójának megalakítását. Az MDF képviselőcsoportja nem vett részt a szavazáson.
– Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök sajtótájékoztatón jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a koalíciós megállapodást újra kellene tárgyalni, és nem érez szakadékot az MSZP választási programja és a megvalósítás között. A pártelnök támogatja az elnökhelyettesi poszt létrehozását.
– Az MSZOSZ becslése szerint legalább hétszázezer embernek nincs munkája. A szakszervezeti vezetők azt szeretnék, ha a privatizációs többletbevételeket elsősorban munkahelyteremtésre fordítaná a kormány.
– Lemondott tisztéről dr. Mészáros Vilmos, a Független Jogász Fórum elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy sikertelen volt küzdelme annak elkerülésére, hogy az alkotmányozást a köznapi törvényhozás szintjére értékeljék le.
– A Fiumei úti temetőben helyezték végső nyugalomra a 86 éves korában elhunyt Kállai Gyulát, aki 1965 és 1967 között az ország miniszterelnöke volt. A politikus részt vett az antifasiszta mozgalom létrehozásában. 1949-től két évig külügyminiszter volt, majd koholt vádak alapján letartóztatták. 1954-től a művelődésügy területén töltött be vezető tisztségeket. 1967-től 1971-ig volt az Országgyűlés elnöke.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me