Február 27.

Full text search

Február 27.
– Az Országgyűlés ellenszavazat nélkül döntött a magyar–cseh, –lengyel, –szlovák, –osztrák, valamint –svájci toloncegyezmény kihirdetéséről. Elfogadták a Magyar Köztársaságban élő szlovén nemzeti kisebbség és a Szlovén Köztársaságban élő magyar nemzeti közösség külön jogainak biztosításáról szóló egyezmény kihirdetését. A képviselők ratifikálták a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a közös államhatár rendjéről és az együttműködésről szóló szerződést.
– Brüsszelben Kovács László külügyminiszter részt vett az Európai Unió és a kilenc társult kelet-európai ország külügyminisztereinek félévenként esedékes tanácsülésén.
– Keleti György honvédelmi miniszter Izraelbe látogatott, ahol megbeszélést folytatott Simon Peresz miniszterelnökkel, védelmi miniszterrel az izraeli–magyar katonai kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. Megtekintett egy repülő-alakulatot, ellátogatott az északi katonai körzetbe és az Izraeli Légiipari Vállalathoz is.
– A Biztonsági Tanács feloldotta a boszniai szerbek elleni gazdasági embargót.
– A Biztonsági Tanács nyilatkozatban ítélte el Kubát.
– Lavina temette be a Tátrában egy magyar hegymászócsoport három tagját, egyikük a poprádi kórházban meghalt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me