Január 14.

Full text search

Január 14.
– A vasárnapi elnökválasztáson Jorge Sampaio 54 százalékot kapott, s így őt választották meg Portugália 15., a demokratikus korszak harmadik államfőjévé. Miniszterelnökségének egy évtizede alatt az ország hatalmasat fejlődött, és bár továbbra is az Európai Unió legszegényebb tagállama, a korábbi helyzettel ellentétben már messze nem Európa szegényháza. Cavalco Silva és az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (amely csak nevében szociáldemokrata, programját és politikáját tekintve inkább klasszikusan jobboldali liberális) vaskézzel korszerűsítette a portugál gazdaságot. Cavalco Silva – kétségbevonhatatlan eredményei ellenére – népszerűtlenné vált. Sampaio fiatal korában a diktatúra elleni harc diákaktivistája, majd jogászként a politikai perek vádlottjainak védőügyvédje volt. Lisszabon polgármestereként sokat tett a portugál főváros vonzóbbá tételéért, a világgal való megismertetéséért. A demokratikus Portugália két és fél évtizedes történetében most fordul majd elő először, hogy az államelnököt és a miniszterelnököt ugyanaz a párt – ez esetben a Szocialista Párt – adja.
– A boszniai horvátok teljes egészében kifosztották és lerombolták a daytoni egyezmény által a szerbeknek ítélt nyugat-boszniai Mrkonjic Gradot és Sipovót: a gyárcsarnokok üresen állnak, s a távozó horvátok a lakások berendezését is magukkal vitték. Helyszíni jelentések szerint az épületek is komoly károkat szenvedtek: több százat felgyújtottak az elvonuló horvátok.
– Bombariadó volt vasárnap este az izraeli kormányfői rezidencia épületében – jelentette hétfőn az AFP helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva. A riadó hamis volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me