Március 8.

Full text search

Március 8.
– Kínai hadgyakorlat Tajvannál. A kínai néphadsereg a korábbiaknál is provokatívabb hadgyakorlat-sorozatba kezdett a Peking által „renegát tartománynak” tekintett Tajvan partjainál. Az erőfitogtatással azt akarták megakadályozni, hogy a március 23-i parlamenti, illetve elnökválasztáson teret nyerjenek a sziget függetlenségének megerősítését szorgalmazó politikai erők. A feszültség olyannyira kiéleződött, hogy az Egyesült Államok a vietnami háború óta nem látott haditengerészeti erővel jelent meg a térségben. A Tajvan történetének első közvetlen elnökválasztását aztán a vártnál nagyobb arányban, a szavazatok 54 százalékát megszerezve nyerte meg a szigetet 1988 óta irányító Li Teng-huj, pártja az 1949 óta kormányzó Kuomintang pedig a parlamentben őrizte meg abszolút többségét. Peking az uralma alá 1997. július 1-jével visszatérő Hongkonggal szemben is keményen politizált: megerősítette, hogy a jövőre „különleges adminisztrációs régióvá” váló brit koronagyarmat részben választott törvényhozó testületét a hatalomváltás után azonnal feloszlatja. Magában Kínában nyugodt volt az év: a gazdasági növekedés 10 százalék körül alakult, a hivatalos infláció 8 százalék alá süllyedt, Csiang Cö-min pártfőtitkár-államfő pedig megszilárdítani látszott vezető pozícióját a nyilvánosságtól visszavonult, ám Kína első emberének tartott 92 éves Teng Hsziao-ping utódlásáért folyó versenyben.
– Gyarmati István nagykövet, az EBESZ soros elnökének személyes megbízottja vezetésével szakértői küldöttség utazott Bosznia-Hercegovinába. Az EBESZ-delegáció abban a katonai ellenőrzésben vesz részt, amelyet a daytoni megállapodás és a januárban Bécsben kidolgozott bizalomerősítő dokumentum határozott meg.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me