Hajdú-Bihar megye

Full text search

Hajdú-Bihar megye
547 712 lakosával a népességszám tekintetében az ország negyedik legnagyobb megyéje, amely 6211 négyzetkilométeren fekszik, így népsűrűsége 88 fő/km2. Területén tizenhat város – közöttük egy, Debrecen megyei jogú – és 66 község osztozik.
A megyében 1997-ben 6100-an születtek és 6700-an haltak meg. A halálozások két legnagyobb oka a keringési rendszer megbetegedése (52%) és a daganatos betegségek (25%). A házasságkötések száma 1996-ban 2900, a válásoké 1225 volt. A természetes fogyás mértéke 21 százalékkal növekedett az 1996-oshoz viszonyítva. 3,4 százalékkal nőtt az egy éven aluli meghaltak száma.
A megyében lévő kórházak helyzete Hajdú-Bihar megyében két kórház, a debreceni és berettyóújfalui, valamint egy regionális szerepkört is betöltő orvosegyetemi klinika látja el a fekvőbetegeket. Mivel Hajdú-Bihar megyében sokkal magasabb volt a kórházi ágyak kihasználtsága, nem érintette őket az ágyszám leépítés. (Csak egy hajdúnánási szülőotthon szűnt meg ennek következtében.)
A Kenézy kórházról nemrég azt nyilatkozta Cser Ágnes, az Egészségbiztosítás főigazgatója, hogy az ország legjobban vezetett kórháza, amelyben nincsenek likviditási gondok.
A berettyóújfalui kórházban 1997-ben fejeződött be a több mint egymilliárd forintos rekonstrukció, így egyre magasabb színvonalon tudja ellátni a betegeket.
A megyében 1996-ban 269 (87 házi gyermekorvos) háziorvos működött 271 (88) körzetben, így egy háziorvosra 1495 beteg jutott. Közülük 69 (14) közszolgálati munkaviszonyban, 194 (69) egészségügyi vállalkozóként, 8 (4) magánorvosként látja el feladatát. (Zárójelben a gyermekorvosok száma.)
A fogászatokon 1996-ban 279 100 kezelést végeztek a fogorvosok.
Elindult a fogorvosi rendelők privatizálása. A vállalkozó fogorvosokkal az önkormányzat szerződést kőt, a helyiséget bérbe adja elővásárlási jogot biztosítva az orvosoknak – míg a felszerelést megvásárolják.
Az aktív korú Hajdú-bihariak 1996-ban 2 millió 341 napot töltöttek táppénzen, így naponta átlagban 2 068 ember nem dolgozott ezen a címen.
A megyében 1997-ben 130 540 nyugdíjas és járadékos élt, (közülük 68 732 kapott öregségi nyugdíjat).
Várandóssági pótlék 62, anyasági támogatás 16, terhességi-gyermekágyi segély 430, gyermekgondozási segély 44, gyermekgondozási díj 1 177, családi pótlék 5 134 millió forint volt. Családi pótlékot 70 238 család kapott, az egy családra jutó havi összeg 6 091 forint volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me