A NATO vezette IFOR/SFOR erők Boszniában
A NATO vezette IFOR/SFOR erők Boszniában
1995. december 14-én Párizsban aláírták a boszniai béke egyezményt azt követően, hogy az ohiói Daytonban az érdekeltek megállapodtak a feltételekben. December 16-án a NATO Észak-atlanti Tanácsa elindította a szövetség legnagyobb katonai hadműveletét, a Joint Endeavour névre keresztelt akciót. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1031 határozata alapján felhatalmazták a NATO-t a békeegyezmény katonai feladatainak végrehajtására. A NATO vezette többnemzetiségű haderő, az Implementation Force (IFOR) 1995. december 20-án kezdte meg tevékenységét, a haderő egy évre kapott megbízást.
Az IFOR szerepe az volt, hogy részrehajlás nélkül segítsen megvalósítani a békeszerződés passzusait. Az IFOR nem háborúzni ment Boszniába. A békeegyezmény valóra váltásáért maguk az aláírók vállaltak felelőséget. Az egyezmény alapján az IFOR legfontosabb katonai feladatai a következők:
– ellenőrizni a tűzszünet betartását;
– biztosítani a csapatok visszavonását a megállapodott tűzszüneti zónákból a kijelölt körzetekbe, – felügyelni a csapatszétválasztásokat;
– ellenőrizni a nehéz fegyverek begyűjtését a kijelölt katonai raktárakba, laktanyákba és leszerelni a megmaradt katonai erőket;
– segíteni azoknak az ENSZ-erőknek a biztonságos, rendezett és gyors visszavonását, amelyek nem csatlakoztak a NATO vezette IFOR csapatokhoz;
– a boszniai légtér ellenőrzése.
E feladatok végrehajtásával az IFOR kulcsszerepet játszott a daytoni béke egyezményt követő átmeneti időszak elő évében. Lehetővé tette a biztonságos környezet létrejöttét, amelyben a béke egyezmény polgári feladataiért felelős szervezetek dolgozni tudtak, s a mindennapi élet visszatérhet megszokott kerékvágásába.
A Joint Endeavour hadműveletet a szövetség Észak-atlanti Tanácsa ellenőrzi, politikailag irányítja úgy, ahogy ezt a békeegyezmény 1A melléklete előírja. Az IFOR parancsnoki struktúrája egyesített jellegű. Ez azt jelenti, hogy a legfőbb katonai hatalom a NATO európai főparancsnokának, George Joulwan tábornok kezében összpontosult, aki a hadszíntéri IFOR-parancsnoknak Leighton-Smith admirálist nevezte ki, a NATO déli szárnyának parancsnokát. 1996. júliusban Smith admirális nyugdíjba vonult, helyébe Joseph Lopez admirális lépett. 1996-ban, amikor az IFOR főparancsnokságát áthelyezték a NATO egyik frontvonaláról a másikra, Crouch tábornok vette át a boszniai haderő vezetését.
Az összes NATO-ország hozzájárul az IFOR-hoz, de az nem egyszerűen NATO-operáció. A NATO-n kívüli erők az egyesített parancsnoki struktúra alatt a szövetség csapataival szervesen együtt tevékenykednek, vagyis az irányítást az IFOR-főparancsnok és a többnemzetiségű hadosztályparancsnokok látják el. Az IFOR-misszió végén 18 NATO-n kívüli ország vett részt a Joint Endeavour hadműveletben, legtöbbjük a Partnerség a Békéért programnak is résztvevője. (Ezek a következők: Albánia, Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Finnország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Románia, Oroszország, Svédország, Ukrajna, Egyiptom, Jordánia, Malajzia, Marokkó.) Az orosz haderő 1996 januárban csatlakozott az IFOR-hoz, a NATO és Oroszország külön megállapodása alapján. Az orosz kontingens élén Leontyij Sevcsov vezérezredes áll, Joulwan tábornok orosz helyettese. A hadszíntéren az orosz brigád az északi, amerikaiak vezette többnemzetiségű hadosztály harcászati irányításával tevékenykedik. Oroszország és a többi NATO-n kívüli ország részvétele a békeegyezmény megvalósításában fontos elem. Egyrészt hozzájárul a NATO és Oroszország együttműködéséhez, másrészt gyakorlati tapasztalatokat lehet vele nyerni a szövetség és a kívül álló országok további közös fellépéshez.
Az IFOR haditevékenységének első nagy állomásaként 2600 főnyi előőrs 1995. december 2-án elfoglalta állomáshelyét Boszniában és Horvátországban. Feladatuk az volt, hogy a térségben hadrendbe álló 60 ezernyi IFOR-főerő megérkezéséig alakítsák ki a parancsnoki állásokat, teremtsék meg a logisztikai rendet és az összekötetést. A főerők bevonulása december 16-án kezdődött, azután, hogy az Észak-atlanti Tanács véglegesen jóváhagyta a hadműveleti tervet, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa december 15-i határozatával áldását adta az IFOR-misszióra.
Az ENSZ-katonaság addigi parancsnoki teendőit december 20-án ruházták át az IFOR-ra, 96 órával azután, hogy a NATO Tanács jóváhagyta a fő erők felvonulását. Ugyanazon a napon az akcióban részt vevő összes NATO és nem NATO-haderő irányítását az IFOR főparancsnoka vette át, egyben az IFOR biztosította az ENSZ csapatok biztonságos és rendezett visszavonulását. Január 19-re, 30 nappal azután, hogy az UNPROFOR átadta a stafétát az IFOR-nak (D+30) az egyezmény aláírói visszavonták fegyveres erőiket a szétválasztó zónákból a megállapodott tűzszüneti vonal mögé. Február 3-ra (D+45) az összes haderőt kivonták a területcserére kijelölt térségből. A boszniai entitások közötti területcserét március 19-én (D+90) befejezték és létrejöttek az új csapatelválasztó övezetek, párhuzamosan a belső határvonalakkal. Négy hónappal az IFOR színre lépése után az Észak-atlanti Tanács megállapította, hogy az IFOR eredménnyel járt. Az egyezmény aláírói tiszteletben tartják a tűzszünet szabályait, teljesítették a békemegállapodás fontosabb pontjait. Eredetileg április 18-ra az összes nehézfegyvert és haderőt vissza kellett volna vonni a laktanyákba, de ezt a feladatot csak június végére sikerült teljesíteni, amely a békeegyezmény katonai fejezetének utolsó fontos pontja volt. Az év hátralévő részében az IFOR őrjáratozott az 1400 kilométer hosszú demilitarizált, belső etnikai határvonalon, rendszeresen ellenőrizte azt a 800 raktárhelyet, ahol a nehézfegyvereket tárolják. E faladatok végrehajtásához megnyitott 2500 kilométernyi utat, megjavított több mint 60 hidat, megindította a közlekedést a szarajevói reptéren és számos fontos vasútvonalon.
A tartós boszniai béke megteremtéséhez elengedhetetlen a békeegyezmény civil passzusainak megvalósítása. A katonai feladatok teljesítésével az IFOR előmozdította a polgári és politikai élet újrakezdését. A bizalomerősítő intézkedések és a fegyverzet-ellenőrzések ugyancsak alapvetően fontos módszerek a békefolyamatban. Az egyezmény polgári előírásait az arra kijelölt nemzetközi és nem kormányzati szervezetek hajtják végre. Az 1995. december 8–9-én rendezett londoni békekonferencia (London Peace Implementation Conference) kijelölte e kereteket. A londoni tanácskozáson Carl Bildt volt svéd kormányfőt nevezték ki főképviselőnek, akinek az a feladata, hogy figyelje a békefolyamatot, koordinálja a polgári ügyekbe bevont szervezetek, hivatalok tevékenységét. Az IFOR erőforrásaihoz és mandátumához mérten jelentős támogatást nyújtott a polgári feladatok megvalósításához. A haderő szorosan együttműködött a főképviselői hivatal (OHR), a Nemzetközi Rendőrség (IPTF), a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) az EBESZ, valamint a Nemzetközi Törvényszék (ICTY) képviselőivel, nem is részletezve a több mint 400 nem kormányzati szervezettel kialakított kapcsolatokat. Az IFOR sokféle segítséget nyújtott e szervezeteknek: átmeneti szálláshely, orvosi ellátás, autójavítás, evakuáció, fuvarozás, információnyújtás, logisztikai támogatás szerepel e listán. Az IFOR széleskörűen segítette az EBESZ-t abban is, hogy előkészítse, felügyelje és megfigyelje az 1996. szeptember 14-én rendezett választásokat. E referendum után az IFOR abban is segédkezett, hogy a résztvevők új közös intézményeket hozzanak létre.
Az IFOR műszaki alakulatai a boszniai utak több mint felét helyreállította, újjáépítettek hatvannál több hidat, köztük a Horvátországba vezetőt. Részt vettek a vasútvonalak kijavításában aknamentesítésében, lehetővé tették a polgári légi forgalom elindítását helyre állították a gáz-, víz- és elektromosáram-szolgáltatást. Iskolákat, kórházakat építettek újjá, és megteremtették a távközlési összekötetés fontosabb állomásait is. Az IFOR kötelékeiben részt vett egy 350 főnyi szakértői csoport, köztük ügyvéd, tanár, tömegközlekedési szakember, mérnök, mezőgazdász, közgazdász s egészségügyis. E testület a Civil-katonai Csoport része, amely támogatást és tanácsot nyújtott különböző bizottságoknak és munkacsoportoknak, éppen úgy, mint az egyezmény aláíróinak és a helyi hatóságoknak.
Az IFOR 1996. december 20-án befejezte küldetését. Sikerült az ellenségeskedéseknek megálljt parancsolni, a szemben álló katonai erőket szétválasztani. Mindezzel együtt az is világos volt, hogy civil oldalon temérdek tennivaló maradt hátra, és a helyzet túlságosan is ingatag, hogy katonai jelenlét nélkül a polgári célokat meg lehessen valósítani. A NATO döntéshozói különböző megfontolások és előterjesztések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a béke megőrzéséhez csökkentett katonai jelenlétre változatlanul szükség van. Abban állapodtak meg a külügy- és védelmi miniszterek, hogy egy Stabilizáló Erőt (SFOR) hoznak létre, amely december 20-án átveszi az IFOR mandátumát. Az SFOR feladata, hogy elejét vegye az esetlegesen megújuló ellenségeskedéseket, stabilizálja békefolyamatot. Míg az SFOR számbelileg csak az IFOR fele, szervezeti rendje, játékszabályai változatlanok. Így az SFOR horvátországi és boszniai haderőinek létszáma mintegy 35 000 fő, amelyből 29 000 NATO-és 6000 NATO-n kívüli katona. Összesen 36 ország vesz részt a békefenntartásban, a 16 NATO-tagállam, továbbá 20 szövetségen kívüli, amelyből 15 a partnerségi programnak is résztvevője. Az SFOR-ban jelenleg 90 repülőgép teljesít szolgálatot, amelyek az akció kezdete óta 17 ezerszer emelkedtek a magasba. A helikopterflotta közel 3 ezer órát repült.
Az SFOR feladatai azért némileg különböznek az IFOR-étól. A haderő őrjáratozik az 1400 kilométeres elválasztó övezetben, és ellenőrzi a katonai raktárakat. Az idén májusban az SFOR 568 helyszíni ellenőrzést végzett, s több ezer illegálisnak minősülő fegyvert foglalt le. Az SFOR követi a szemben álló felek aknafelszedési tevékenységét is. A volt Jugoszláviában milliós nagyságrendben telepítettek aknákat. Az SFOR elindítása óta 8177 aknát szedtek fel, ezzel 775-re nőtt az aknamentesített területek száma. Májusban 53, hat hónap alatt pedig 147 illetéktelen ellenőrző pontot számoltak fel.
A SFOR egyesített parancsnoki struktúrája nem változott. A legfelső katonai parancsnok a NATO európai főparancsnoka (Supreme Allied Commander Europe – SAECEUR), George Joulwan tábornok, aki az SFOR irányítására a NATO közép-európai szárazföldi erőinek (Commander of Land Forces Central Europe – LANDCENT) parancsnokát, William Crouch tábornokot nevezte ki. Minden NATO-nemzet fegyveres erővel vesz rész az SFOR-ba, kivéve Izlandot, amely az egyetlen NATO-ország, amelynek nincs hadserege, s így a szigetország egészségügyi támogatást nyújt. A korábbi 18 nem NATO-országhoz még Szlovénia és Írország csatlakozott. A NATO belgiumi katonai főhadiszállásán a szövetségen kívüli országok összekötő hivatalokat tartanak fenn, konzultálhatnak, előterjeszthetik javaslataikat a közös hadműveletekkel kapcsolatban. A politikai konzultáció fő szervezeti kerete az úgy nevezett NAC+N, amivel az Észak-atlanti Tanács és a nem NATO-országok megbeszéléseit jelölik.
A tartós boszniai béke megteremtése érdekében a megállapodás civil része a meghatározó, de a folyamatos katonai jelenlét segít a politikai és civil élet normalizáláshoz. Az Észak-atlanti Tanács irányításával az SFOR segítséget nyújtott az 1977 szeptemberében rendezett helyhatósági választások megrendezéséhez. Ehhez hasonlóan támogatják az EBESZ-t abbéli munkájában, hogy az egyezmény aláírói megvalósítsák a bizalomerősítő és a helyi fegyverzetkorlátozási egyezményt, amely utóbbi az érdekeltek nehézfegyvereinek mennyiségi plafonjaival korlátozni akarja a régió fegyverkezési versenyét. Az 1997. február 15-én aláírt brckói egyezmény végrehajtását is támogatja az SFOR. E megállapodás egyelőre nyitva hagyja a stratégiai fontosságú város hovatartozásának kérdését, de a rend és nyugalom fenntartásához az SFOR segédkezet nyújt a nemzetközi rendőrségnek és az ENSZ menekültügyi szerveinek. Az IFOR a hágai nemzetközi törvényszék (International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia – ICTY) munkáját is segíti. A vizsgálócsoportoknak logisztikai és védelmi támogatást nyújt, részt vesz a tömegsírok felderítésében. Az Észak-atlanti Tanács már felhatalmazást adott, hogy az IFOR egységek őrizetbe vegyék a háborús bűnökkel gyanúsítottakat.
Összefoglalásként megállapítható, hogy 1992 óta, amikor a NATO-hajók megkezdték ellenőrzéseiket az Adriai-tengeren, hogy érvényt szerezzenek az ENSZ-embargónak, a szövetség egyre nagyobb szerepet vállalt a volt Jugoszláviában. Kezdetben a NATO hármas célja az volt, hogy támogassa a békefolyamatot, segítse az ENSZ védett területeit, megakadályozza a háború további terjedését. A NATO-harcigépek manőverei, amelyek során még 1995-ben ellencsapást mértek a Szarajevót ágyúzó boszniai szerbekre, segítettek, hogy a szembenállók harcmező helyett inkább a tárgyalóasztal mellett „verekedjenek”.
A NATO vezette Joint Endeavour volt a szövetség első szárazföldi s egyben az első határain túli, nem NATO-országokkal együtt végrehajtott hadművelete. A boszniai IFOR/SFOR akció egyben azt is mutatja, hogy a katonai szövetség hozzá tudta igazítani politikáját és haderejét a hidegháború utáni követelményekhez. Mindamellett, hogy továbbra is az a fő feladata, hogy megvédje a szövetségben részt vevő tagállamokat, haderejét rugalmasan tudta bevetni a NATO-országokon túli területen, úgy, ahogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa erre felhatalmazta, s a politikai célok alapján meghatározták a katonai feladatokat is. A NATO ugyanakkor képes együttműködni harci feladatok megoldásában a szövetségen kívüli országok fegyveres erőivel, s a szövetség ezért is állítja: meg tud birkózni a hidegháború utáni válsághelyzetekkel is.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
