27. HOMORÓDÚJFALU

Full text search

27. HOMORÓDÚJFALU
1481-ben jelentkezik a forrásokban Wijfalw néven. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) Az 1567. évi regestrum 13 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.)
Középkori templomáról az új templom tornyának gombjában elhelyezett okmány emlékezik, miszerint a lebontott középkori templomot 1481-ben építették s lebontásakor 317 esztendős lett volna. Kétségtelen, hogy a régi templom a XV. század végén épült, amit a megmaradt gótikus töredékek erősítenek meg: a déli portikus bejáratának két oldalán egy-egy gótikus töredék beépítve, a szentségtartó fülke, egy késő gótikus ajtó zárkövének töredéke, egy gótikus ablakkeret darabja, két horgony közé fogott orrtagos profillal.
A reneszánsz hatás a nyugati bejárat kőkereténél és a déli ajtókeretnél jelentkezik.
A régi boltozat még az új építés előtt „lerontatott”, amint azt 1749-ben írják, 1789-ben festett mennyezetről szól a krónika, a hajó és szentély fölött.
A templomot 13 kőlábbal megerősített kőfal vette körül, és nyugati részén torony állott, kerítésbe foglalva.
1798–1801 között új vagy egészen megújított templomot építenek. A régi torony áll, de a kőkerítés megszűnt. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék 174–176.)
Középkori katolikus lakossága a reformáció idején unitárius lesz, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 228.), és e század elején is csak unitárius egyháza van. (Helységnévtár. 1913.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me