SZERZETESI TEMPLOM A VÁRBAN

Full text search

SZERZETESI TEMPLOM A VÁRBAN
Mint már láttuk, okleveles adat van arról, hogy 1301-ben vár (castrum) volt Székelyudvarhelyen. Arról, hogy mikor épült nincs adat.
1492-ben Báthori István vajda – a székelyek tiltakozása ellenére – a régi várat erős várrá építi ki. Bár sokan úgy vélik, hogy ő a vár első építtetője, minden jel arra vall, az 1301-es adattal is megerősítve, hogy előbb is volt itt vár. Ez a magyarázata, hogy éppen ott építtetett Báthori is.
A nagy székely felkelés leverése után János Zsigmond ebből a várból építteti a Székelytámad várat. Ebben a várban volt a szerzetesi templom és kolostor, Szádeczky szerint Udvarhely első egyháza. (Jakab–Szádeczky: Udvarhely vm. 204.) Ha ez igaz, megkockáztatható az a feltevés is, hogy a kolostortemplom a tatárjárás előtti. Első lakói ugyanis domonkosok voltak, akik a tatárjárás előtt létesítettek kolostorokat Erdélyben. (Beke: i. h.; Az erd. kat. múltja és jelene. 21.)
A domonkosokat ferencesek váltják fel. Valószínű, hogy a tatárjárás után hamarosan, mivel a marosvásárhelyi példa szerint ide a tatárjárás után a domonkosok már nem jöttek vissza újra.
Lakatos István 1702-ben úgy tudja, hogy a ferencesek temploma Szűz Máriának volt szentelve és homlokzatán a déli kapu fölött tisztán látszott Szűz Mária képe. A reformációig maradhattak, amikor János Zsigmond kiűzi őket. Veszely is – Nagy Szabó Ferenc után – 1652-ból barátokról tud, akiknek klastromából a Székelytámad várat csinálták. (Dávid L.:
i. h.) A barátok közismerten ferencesek.
Véglegesen a várépítés szünteti meg a klastromot és alakítja át a templomot is. Orbán Balázs: (i. m. I. 59.) leírása szerint román kori templom volt, gótikus ráépítésekkel (pl. díszes köríves ablakokkal), az átmeneti kor alkotása.
A XVII. század elején, 1604-ben a ferencesek újra megkísérlik visszamenni volt kolostorukba, amelyet Báthori Zsigmond visszaad nekik, de hamarosan újra távozniuk kell. (György: A Ferencrendiek. 339.)
1599-ben a várat lerombolják, de 1600-ban újraépítik. A Rákóczi felkelés után 1711-ben ismét lerombolják. A maradék romokat a belső épületeknél 1893-ban tüntetik el, mikor oda iskolát építenek. Régiségéről csak a csonkán meredő várfalmaradékok beszélnek.

Ferences templom

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me