137. SZÁSZKERESZTÚR

Full text search

137. SZÁSZKERESZTÚR
1322-ben Cruz, 1356-ban Kerezdur, 1488-ban Kruch, 1532-ben Kreycz, 1589-ben Keresztúr néven említik az oklevelek. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1322-ben és 1356-ban jelentkező neve (Cruz, illetve Kerezdur) Szentkereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, amelytől nevét is kapta.
Az V. István 1270. évi oklevélben szereplő Scentkerestet tévesen Szászkeresztúrral azonosították, az ugyanis a Szederjes melletti Felek Szentkereszt-templomával azonos. Szászkeresztúr a kerci apátság birtoka volt, s így V. István oklevelétől függetlenül is bizonyos, hogy temploma már az 1200-as években állott. (Göllner: Geschichte de D. in R. 29.) Ezt az is alátámasztja, hogy a szentkeresztről elnevezett templomok a legrégibbek közé tartoznak.
1432-ben Christianus a plébános, akinek elődje Miklós volt. (Urkundenbuch. IV. 134.)
1432-ből oklevél van arról, hogy a keresztúriak nem mondanak le a papválasztás jogáról. (Urkundenbuch IV. 464.)
Román stílusú templom volt, 1810-ben lebontották. Képét a régi templom egyik átmentett padjára festve örökítették meg: alacsony szentélye volt, magas hajója és nyugaton harangtornya. (Fabritius: S. Kirchenbürgen. 30.; Komm mit. 1972. 11.)
A régi templomot a XV. századtól ovális várfal vette körül. Négy bástyatornya közül három még áll, a negyedik, a déli összeomlott. A bejárati alagút felett jól megerősített kapubástya emelkedik. A XVII. században a sík terület felé, nyugaton és délen egy második fallal tették védhetőbbé. Az északi torony is leomlott, de 1955-ben visszaépítették. (Komm mit. 1972. 11–12.; Fabritius: i.m. 30.)
A régi templom helyére, mint fentebb említettük, a XIX. század elején új templomot építenek klasszicista stílusban.
Két régi harangja volt 1549 és 1551-ből.
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció korában lutheránusok lesznek, a templommal együtt.
A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 209.; Helységnévtár. 1913.)

Lutheránus templom

A lutheránus templom a várfallal

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me