7. ASSZONYFALVA

Full text search

7. ASSZONYFALVA
1305-ben az okiratokban Asszonfalva néven jelentkezik, 1322-ben villa Dominarum, 1448-ban és 1453-ban villa Dominarum formában szerepel. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1322-ben plébániatemploma van, ebben az évben György plébános panaszt emel a püspök ellen a maga és a nagyselyki dékánság papjai nevében. (Documente. XIV. C., II. 58, 356.) Ugyanezen György 1323-ban paptársaival a minoriták és szebeni domonkosok által egy királyi oklevelet hitelesíttet. (Documente. XIV. C., II. 91.; Urkundenbuch. I. 368.) 1448-ban Laurentius Michaelis a klerikus. (Urkundenbuch. V. 419.).
Egy 1414. évi oklevélből kitűnik, hogy a templom, amelynek ekkor Miklós volt a papja, Mindenszentek tiszteletére volt szentelve. (Beke: Az erd. egyházmegye. 10., jegyz.; Urkundenbuch. III. 590–599.) A templom legkésőbb az 1300-as évek elején készült, az átmeneti (román-gótikus) kor idején. (Kemény– Gyimesy: Ev. templomok 159.; Oprescu: Bisericile cetăţi. 70.; V. Drăguţ: Dicţionar enciclopedic.) Egyhajósnak épült. Különlegessége, hogy a tornyot a szentély és a hajó találkozásánál a szentélynégyszög fölé építették, s vastag falak támasztanak alá. Ez a templom belsejét mintegy két térre osztja. Az erődítések után két diadalíve van.
A szentély a nyolcszög öt oldalával zárul, minden oldalon csúcsíves ablakokkal. A szentély és a hajó is keresztboltozatos. A boltozat bordái rozettás zárókőbe futnak össze.
Az erődítés ideje a XV. század. (1490) A torony déli oldalához félköríves apszisú kápolna csatlakozik, mely a román kor stílusát idézi. (V. Drăguţ: i.m.)
A hajó déli ablakai csúcsívesek, a keskeny nyugati kapu viszont félköríves és az északi kapu is.
A délnyugati bejárattól keletre eső harmadik támpilléren a Bibliát és a X. parancsolat kőtábláit, valamint kelyhet tartó képtár reliefjét faragták ki. Papi síremlékről kerülhetett ide. (Fabritius: S. Kirchenbürgen. 50:)
A templomot körülvevő szabálytalan ovális várfal majdnem teljesen épen maradt. Kapubejáratát kaputorony erősítette. (Kemény–Gyimesy: i.m. 159.; V. Drăguţ: Arta gotică.; Oprescu: i.m. 97–98.)
Nagyharangját 1690-ben öntötték, latin felirattal (Fabini).
Aranyozott ezüst kelyhén reneszánsz díszítések vannak. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 330/150.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. A XVIII. században lutheránus anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 210.), és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)

Lutheránus templom

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me