Kapor.

Full text search

Kapor.
Neveinek változatai: 1329-ben* Kopur. 1469-ben* Kapor. 1515-ben* Capor.
Anj. Okm. II. 399.
Dl. 27190.
Földváry levéltár.
Nevét valószinüleg az itt termett kaporfű után kapta; oláhul Kopru a neve.
Magas hegyek között szűk völgyben fekszik. Keresztül foly rajta s főleg esős időben a hegyek oldalain eredő kis patakok összefolyásából származó Kapor patakocska, mely Melegföldvár felé foly. A hagyomány azt tartja, hogy a 17-ik században alakult községgé, azelőtt Melegföldvárnak képezte volna pusztáját, a melyhez politikailag is tartozott. E hagyomány a valóságnak nem felel meg; onnan származhatott, hogy birtokosai majdnem ugyanazok voltak ennek is, mint Melegföldvárnak s a jobbágyok közül nehány ide tehetett szolgálatot, földesurai jobbára ott laktak.
A kékesi járáshoz tartozik, Deéstől 51·7 kilométernyire fekszik.
E mezőségi kis község ősi birtokosai valószinüleg a Szucsáki és Iklódiak voltak.
209Első megnevezett birtokosa 1379-ben* Ravasz Miklós, ki Kaport Bebek Györgynek akarta elidegeniteni, de ennek szomszédság jogán Bánffy Dénes ellentmondott.
Gr. Bánffy ltár. S. 21.
1469-ben* Kapori Bekesi (? Bekefi) Mikósfi István fia Gergely magát egy itteni mások kezén lévő részbe igtattatni akarta, de Losonczi Bánffy György, János, László, András és Mihály ellentmondtak.
Dl. 27190.
1515-ben* Bánffy Mihály fiai Péter és András itteni részüket Földváry Jánosnak adományozzák. Szintúgy Bánffy László is itteni előbb Földváry Jánosnál zálogban lévő részét szintén neki adományozza.
Földváry levéltár.
1519-ben* Bánffy László fia Miklós itteni részét atyjának adja cserébe. 1562-ben* birtokosa Földváry György.
Km. prot. Magno. 76.
Cent. C. 46. Gyf. kápt.
1569-ben* itteni birtokosok néh. Földváry György gyermekei János, György és Anna.
Km. prot. O2. 96–97.
1572-ben* néh. Földváry János fia Gáspár fia István itt 5 jobbágytelket bir. A határnak pedig 1 harmadát birja, mert azon Földváry János halálával 3 részre osztották azt annak fiai; Gáspár, János és György között. Többi birtokosok: Zalay Boldizsár és Földváry György özvegye most Golopy Farkasné.
Földváry ltár.
1585-ben* Földváry István részét, azaz Kapor egyharmadát, Kozárváry Gergelynek veti zálogba.
U. o.
1586-ban* Györgyfalvi Zsigmond magtalanul elhalván, része Földváry Istvánra s néhai Földváry János fia György, fia Györgyre szállott.
U. o.
1589-ben* ezen Földváry György Kozárváry Gergelytől magához váltja a néh. Földváry István által elzálogositott Kapor egyharmadát.
U. o.
1596-ban* birtokosa Földváry György.
Km. prot. A. 412.
1617-ben* birtokosai Földváry Ferencz, kinek itt ekkor Fodor János nevü jobbágya emlittetik.
Hodor: Függelék 94. l.
1620-ban* Földváry István leánya Anna itteni részét Thury Istvánnak veti zálogba.
Km. prot. C. 107.
1657-ben* Tancsi id. Földváry Ferencz s neje Macskási Anna ez egész faluját, hogy a tatár fogságból magát kiválthassa, Péchi Simon leánya Péchi Erzsébet Haller Péter özvegyének veti zálogba.
Proclam.
1670-beli birtokosa ugyanaz, mint Melegföldvárnak.
1694-ben* birtokosai a Földváry és Suky utódok.
Gyf. Doboka fasc. 1. nr. 23, 24.
2101786-ban* birtokosai: Horváth Eleknek van 11 jobbágya, 7 zsellére, Kakucsi Györgynek 1 zsellére, Felszegi Jánosnak 1 puszta telke, Hadnagy Andrásnak 3 jobbágya, 1 zsellére, Köblösi Józef özvegyének 3 jobbágya, Felszegi Lászlónak 1, Pávai Ferencznek 1 puszta telke, a helybeli oláh papnak Popa Nyikulájnak 1 jobbágya.
Erd. főkormsz. ltár.
1809-ben* birtokosai: Horváth Dánielnek van 11, Felszegi Jánosnak 1, Köblös Lászlónak 4, Kakucsi Ferencznek 1, Gorbói Andrásnak 1/4, Felszegi Istvánnak 2, Belényesi Józsefnek 2, Pávai Ferencznek 3, Jánosi Istvánnak 1, Felszegi Lászlónak 1/16 telke.
U. o.
1820-ban és 1837-ben is* birtokosai: Horváth Dániel, Horváth Károly, Kakucsi Ferencz, Vasas Borbála, Köblös László utódai, Kakucsi István, Felszegi Péter, Jánosi István és Szabó Imre.
Erd. kanczellária ltára és Hodor. Dobokam. Esm. 742.
1863-ban* gr. P. Horváth János, Jánosi Anna, Korda Ádám, Kakucsi Farkas, Felszegi Ádám, Szabó Mikós részére úrbéri kárpótlást utaltak ki.
Urb. Wes. 87–192. l.
1866-ban* az itt összeírt 49 füst közül 2 nemesi füst volt. Nemesi jogú birtokosai voltak: Máthé Simon és Szabó Joszip.
Erd. főkormsz. ltár.
Kapor jelenlegi birtokosa (1898): Kolozsvárt lakó Korbuly Bogdán; 280 h. 9 öl, ki birtokát Kakucsi Farkastól, Korda és Felszegi Ádámtól szerezte.
E kis falu ős lakosai magyarok voltak. A hagyomány azt tartja, hogy a XVI. században kezdettek ide házakat épiteni és pedig előbb a magyarok s ezek közt a Máthé és Csontos családbeliek, kiknek utódai ma is élnek, s ezután kezdenek letelepedni a románok.
Lakosai szorgalmasok, józan életüek, földmiveléssel foglalkoznak. Hiszik, hogy a tehén tejét a boszorkányok elviszik s kuruzslás folytán vissza is tudják vinni. Az oláhok a tej elvitelének meggátlására Szent-Györgynapkor csipkebokrot tesznek a pajták ajtaira, kapura. Ó esztendő estéjén nehányan a község felett emelkedő dombra mennek s onnan kiabálják ki azok neveit, kik a lefolyt évben valami rosszat tettek. Ruházatuk házilag szőtt vászon- és gyapjunemü. A nők kartont, szőttest is viselnek. Férfiak öltözete nyáron vászoning, lábravaló, télen czondra, harisnya, mellrevaló, bunda; nyáron mezitláb járnak, télen bocskort, csizmát hordanak. A nők mellrevalót, szokmányt viselnek, fejükön kosiczát. Házaikat s gazdasági épületeiket földből, paticsból, vályogból s kis részben rakófából épitik szalma-, nádfedél alá. A község egy utczából 211áll a völgyön végig. Szükségszék s kéményes épület nincsen az egész községben. Miután birtokos nem lakott benne s iskolája sem volt, miveltségben hátramaradtak.
Gör. kath. egyházközség, a melegföldváriak leányegyháza. Temploma fa, állitólag a múlt század elején épült s a jelen század elején igazitották meg, újabban 1896-ban. Mihály és Gábor őrangyalokról van elnevezve. 1721-ben önálló egyházközség, van rendes papja.* Harangjai 1800. évből valók, felirás nélkül. A XVI-ik században az itteni magyarság Melegföldvárra járt s jár ma is a templomba, a római katholikusok pedig a múlt században a katonai róm. kath. egyházközséghez tartoztak.
Erd. főkormsz. ltár.
1837-ben* a gör. kath. egyházközség tanitót az anyaegyházzal közösen tart.
Hodor. Dobokam. Esm. 742. l.
Éghajlata enyhe, szélnek nincs kitéve. Jégverés 10–15 év alatt egyszer fordul elő, akkor is kismértékben. Levegője egészséges; járvány 1873 óta nem volt, ekkor nehányan kolerában elhaltak.
1721-beli összeírás szerint* hegytől körül vett szűk völgyben fekvő falu határa két fordulóra van felosztva, jobbára a hegyek oldalain fekszik s dél és nyugati irányban; talaja sárgás és félig fekete, de nem eléggé termő, trágyázva elég jó lenne, kétszer szokták szántani, őszi búzát termelnek, szénája elegendő és középminőségü; hadi úton nem dolgoznak, tüzelésre való erdeje majdnem semmi, őrölni két, vásárra 3 mérföldre fekvő Kolozsvárra járnak.
Erd. főkormsz. ltár.
Van 23 ökrük, 16 tehenük, 2 ló, 68 juh, 2 méhkas és 20 sertésük. Termőföldje 83 köböl vetésre való. Elvetettek ez évben 20 köböl őszi, 3 köböl tavaszi gabonát s termett: 173 kal. búza, 52 kal. árpa, zab, 7 kal. kender, van 4 1/4 véka törökbúza verésük, rétje 20 szekérnyi.
1821-ben* a Cziráky osztályzatban határa I. osztályu. 1837-ben* határa búzatermésre igen jó. Van kevés szőlője, tava és erdeje. Jelenleg határa nem nagy, a község körül terül el és termékeny. Főbb terményei: búza, rozs, árpa, zab, tengeri, paszuly, burognya, répa, lóher, luczerna, kender. Állatai: szarvasmarha, juh, sertés és lóh. Gyümölcse: alma, körtve, szilva. Patakjai, tavai nincsenek. Itatója a források.
Hodor. Függ. 94. l.
Hodor. Dobokam. Esm. 742. l.
1894-ben Melegföldvárral együtt községi hitelszövetkezetet alakitott.
Dülők 1898-ban: Dupa szát, Bárbur, Kászte pjetri, Kerara Zsimboruluj.
212Lakossága: 1700-ban* van 21 jobbágy lakosa s az egész községben 21 ház.
Erd. főkormsz. ltár.
1721-ben* 4 jobbágy, 6 zsellér, 3 kóborló és két renden kivül való (gör. kel.?) pap lakosa van, kik a kóborók kivételével, 12 házastelken laknak.
U. o.
1750-ben* van 12 jobbágy családfő 12 házastelken, 11 zsellér ugyanennyi házastelken és két kóborló lakosa.
U. o.
1831-ben* összes lakossága 147.
Cons. stat. topogr. 79. l.
1837-ben* lelkek száma 250, a házaké 44.
Hodor. Dob. Esm. 742. l.
1854-ben* 255 lélekből álló lakosa van.
Hodor. Függ. 94. l.
1857-ben* lelkek száma 250, a házaké 44.
Orsz. ism. Tábla 27. l.
1854-ben* 255 lélekből álló lakosa van.
Erd. főkormsz. levéltár.
1857-ben* házak száma 54; van 246 gör. kath., 5 ev. helvét hitü lakosa.
Székely Okltár I. k. CXII. sz.
1886-ban 172 lakosból 165 gör. kath., 2 ev. ref. és 5 zsidó.
1891-ben 275 lakosból 269 görög kath. oláh, egy ev. ref. és 5 izraelita.
Adója 1721-ben* 129 frt. 1898-ban összes adója 773 frt 66. kr.
Dl 27916.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me