A goroszlai csatában elnyert zászlókról.
A goroszlai csatában elnyert zászlókról.
Nagyon helyesen tette e folyóirat t. szerkesztője, hogy a czímben említett 1601-iki erdélyi hadi zászlók színnyomatú rajzait s ismertetésüket a Turul legutóbbi füzetében közrebocsátotta. A drezdai zászlós-codexek ábrái és tartalma reánk nézve valóban ritka érdekkel birók, – valódi culturtörténeti, sőt részben heraldikai csemegék. Hanem a közzétett ismertető szöveg némely homályos állítása, nem egészen helyes katonai számarány-combinatiója és egy szerintem mindenesetre téves czímer meghatározása ellen néhány magyarázó észrevételt s tárgyilagos helyreigazítást kell tennem.
I. A 10 l. olvassuk: «Az e codexben lefestett 110 erdélyi zászló, ha alakra épen nem is, de színeinek összeállításában mind különböző». (Ezt mi katonai szempontból természetesnek, s a kor szokásaihoz képest teljesen szabályszerűnek találjuk; a miről mindjárt alább.) Továbbá ugyancsak e tárgyra nézve írja Mika Sándor úr a 11. lapon: «A zászlószíneknek heraldicus jelentőséget tulajdonítani nem lehet. (Nem bizony; de, hogy miért nem? azt elmulasztotta kifejteni.) Minden képzelhető színt feltalálunk önállóan és a lehető legváltozatosabb combinatiókban.»
E sokféle szín- és változatos beosztás, csíkozat stb. combinatióinak kulcsát nem a heraldica, hanem a tactica szolgáltatja kezünkbe. A zászlók azon korban nem «jelzői», hanem sorakozási czélokra használtattak, – a mellett, hogy mint szúró kopiák, az illető zászlótartónak szükség esetében fegyverűl is szolgáltak, a mire számos nagyérdekű példát tudnánk felhozni: hogyan szúrta és törte bele a zászló rudját a kurucz lovas-zászlótartó a német mellébe! . . . De ez most ide nem tartozik. Azonban nagyon is ide tartozik annak tudomásúl vétele, hogy a magyar (s török, tatár, kozák és lengyel) hadcsapatokban a Szapolyay-kortól le egészen a szathmári békekötésig, – sőt részben még Mária-Therézia koráig, – minden önálló tacticai egységnek saját lobogójuk volt. E harczászati egységeket pedig, az ezredalakulások óta a «seregek» (századok) képezték. Minden századnak meg vala a maga külön zászlaja, és pedig nálunk a lovasságnál (a törököknél a gyalogságnál is) alakra nézve mindig ú. n. «fecskefarkú» lobogó, mely alakot a keleti népek nagyon kedveltek. Lévén pedig minden «ezer»-ben (regiment) előbb 12, utóbb 10 «sereg», s magának az ezernek egy fő- vagyis ezred-zászlaja (nagy, díszes, aranyos zászló) a testőr-századnál, s a mellett 11 (illetőleg utóbb 9) kisebb, század-zászlaja: ezen utóbbiak mindegyike szánt-szándékkal más-más színváltozatok szerint vala összeállítva, abból a világos katonai czélból, hogy mikor az ezred ütközetbe megy, kibontakozik, s roham közben a tacticai egységek egymással összekeverednek: a mint az újra egybegyülekezésre, helyresorakozásra felhívó dob-, síp- vagy trombitajel fölhangzik, – legelőször is a zászlótartók állnak fel a körülöttük lévőkkel a kijelölt helyekre, mire aztán minden katona jól ismervén a maga seregének zászlaját: a hol ezt látja fellobogni, odasiet, helyére áll, s így a századok sorakozása zavar nélkül, gyorsan mehet végbe. Az ezredzászló magasabb rúdon állt, s a századzászlók fölött, az arczvonal közepén, az ezredparancsnok előtt lobogott; az ezredbeli katonák természetesen azt is ismervén, – ekként bármily kavarodás esetében is, könnyen föltalálhatta minden harczos a saját ezredét és abban a maga századát.
Minthogy azonban – kivált nagyobb csatákban – különféle ezredek és csapatok katonái is összevegyűlnek a nagy zürzavarban: hogy a visszasorakozás és hadrendbe állás még ekkor is lehető confusió nélkül történhessék, – ezért igyekeztek az összes hadsereg (nemcsak az egyes ezredek), valamennyi század-zászlajának különböző szín-változatot (legalább a csíkozatokban) adni, hogy ezt az illető katonák jól megjegyezzék és meg ne tévedjenek.
Ez ime egyszerű, de szakszerű magyarázata annak, hogy a goroszlai nyert zászlók «színeiknek összeállítására mind különbözők».
Megjegyezzük, hogy a századzászlók szerinti sorakozási rendszer a török hadseregben még mindig fennáll; ott ugyanis – mint Konstantinápolyban hadi szemléken magunk nem egyszer láttuk, – még a gyalog-ezredek századainak is 93megvannak a maguk fecskefarkú, s századonként különböző színű külön zászlaik. Ezeknek vékony nyele végét a zászlótartó menetelés közben a puskacsövébe dugva, tüzelés közben pedig hátböröndjéhez szíjtartóba fűzve hordja, s a zászló fennlobog.
Menjünk tovább.
II. Az első színnyomatú tábla szélén látható sárga-piros színű, S. R. betűkkel s dicskoszorúba foglalt fehér sassal megjelölt igen érdekes lovaszászlót a t. szövegiró úr, e jelzéseket szerintünk tévesen magyarázva, Rákóczi Zsigmond zászlójának állítja. Nem tudjuk ugyan: ha jelen volt-e Goroszlónál a nevezett, ekkor már idős főúr? Azonban ennek kikutatása a kérdéses zászló meghatározásához nem is szükséges, – annyira világosak e jelvények. A Rákóczi-ház czímere ugyanis hármas bérczből kiemelkedő kerék fölött álló s jobbjában görbe kardot villogtató, koronás fejű, jobbra néző fekete sas. A goroszlai zászló sasa pedig (minden egyébtől eltekintve), balra néz, és a mi fő: fehér. A többi még mind lehetne a czímerfestő hibája: de, hogy a képíró fekete sas helyett fehéret fessen, – az már föl nem tehető. Különben is, jól tudhatja mindenki, hogy a koronás fehér sas Lengyelország czímere; a mellette látható S. R. betűk tehát nem Sigismundus Rákóczit: hanem azt jelentik, hogy Stephanus Rex; – vagyis nyilván a Goroszlónál csatát vesztett Báthory Zsigmond fejedelem nagybátyjának, Báthory István lengyel királynak zászlajával van dolgunk. Mely is talán a Báthory-ház valamely régi udvari csapatáé, alkalmasint Zsigmond lengyel testőrségéé lehetett. Ide mutat a lobogónak nem magyaros (t. i. fecskefarkú), hanem idegenszerű, lengyeles, három-csúcsú alakja is.
III. Végre, a 12. l. a t. közlő a brassai zászlók számából azt combinálja, hogy mindenik 20–40 főből álló kis csapat saját külön zászlója alatt küzdött». Ennyire a dolog mégsem ment, legalább rendes viszonyok közt csata előtt nem; – vesztett csaták után, igenis, volt reá akárhány eset. Mint I. alatt említettük, minden magyar lovas-ezred 12, utóbb 10 századból («sereg») áll vala, ugyanennyi számú zászlóval; sőt jelképesen gyakran nevezték magokat a seregeket is egyszerűen «zászlók»-nak. (A «zászlóalj» más fogalom s későbbi összetételű szó.) A 12 sereg mindegyike 80 közemberből s a prima planából állt; az utóbbi 10 sereg pedig kerekszám 100 vitézből, – s így az ezer-nek létszáma nem, csak a századoké változott idővel. Kivonuláskor a seregek (mert be kell vala «mustrálniok»), teljes létszámban érkeztek a táborba; vagy, ha az insurgáláskor némi töredék még otthon maradt is: utólag csatlakozott zászlai alá. Hosszú hadjáratokban avagy szerencsétlen végű csaták után természetesen a századok állománya, az elhullások, elfogatások, hazaszéledések következtében sokszor tetemesen lecsökkent; a «zászlók» vagyis seregek katonai létszáma 60, 50, 40-re szállt alá, – a mi azonban Goroszló előtt nem képzelhető, mert a hadtest érintetlen volt még. Egyébként is, maga Básta és Istvánffy Báthory Zsigmond hadait Goroszlónál 30,000 emberre teszik. Megengedjük, sőt magunk is úgy tartjuk: nagyított szám; hanem viszont az is bizonyos, hogy a Mika Sándor úr által a brassai zászlók számából kiokoskodott «mintegy 10,000 főnyi» állítólagos létszám szerfölött alacsonyra van véve. Ugyanis a brassai zászlók és fegyvereseiknek aránya (még ha csakugyan annyira incomplete állottak is azok ki), épen nem lehet irányadó az összességre, pl. a sűrűen táborba kelt székely és vármegyei csapatokra nézve. A «fizetett hadak» (zsoldos csapatok) zászlai pedig természetszerűen, a legteljesebb állományúak valának.
Az igazság tehát, mint rendesen, itt is középütt keresendő, – vagyis Zsigmond fejdelem hadseregét a goroszlai csatában, a Bastáé s Mihály vajdáéval körűlbelől egyenlő létszámúnak, kerekszámban szólván: húszezer embernek vehetjük. Levéltári speciális kutatások, nem kétljük, körűlbelől ezen eredményre fognának vezetni.
THALY KÁLMÁN.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
