AZ ERESZTVÉNYI CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1414. ÉVBŐL.
AZ ERESZTVÉNYI CSALÁD CZÍMERES LEVELE 1414. ÉVBŐL.
(Színes melléklettel.)
Középkori czímereink sorozatát, melynek közlése e folyóirat kiváló feladatát képezi, egy heraldikai és művelődéstörténeti szempontból egyaránt érdekes darabbal kívánjuk gyarapítani, midőn az Eresztvényi családnak Zsigmond királytól kapott czímerét színes hasonmásban mutatjuk be tisztelt olvasóinknak.
E czímert Zsigmond király Speierben, 1414 szeptember 16-án adományozta udvari szakácsának, Eresztvényi Ferencznek, s általa rokonainak.
Eresztvényi Ferencz nemesi családból származott, mely Somogymegyében, Szakácsiban volt birtokos s a XIV. század derekán nevét is e helységről irta.
A Nagy-Lajos korában élt Szakácsi Gedének fia, Miklós nevezi magát először Eresztvényinek. Ennek az Eresztvényi Miklósnak három fia 111volt: Péter, János és Pál. Péter országbirói itélőmester lett s a törvénykezés terén s a királyi udvarban kifejtett szolgálataival a király különös elismerésére tette magát érdemessé. Ismerjük Nagy-Lajosnak 1364 november 6-án Budán kelt oklevelét, melyben Kont Miklós nádor közbenjárására Miklós mester nejét, Klára asszonyt, Fejéregyházi Pál fia András leányát, fiörökös nélkül elhalt atyja fejéregyházi és egyéb birtokaiban fiui jogon való örökössé praeficiálja.* E fiusítás következményekép a házasságukból származott fiu, László, már a Fejéregyházi nevet viseli.
Fejér, Codex Dipl. IX/VII. k. 524. l.
AZ ERESZTVÉNYI-CSALÁD CZÍMERE 1414. ÉVBŐL.
János családi viszonyairól nem maradtak fent közelebbi adatok. Pál három fia, Ferencz, Cherubin és Péter közül az első, Ferencz az, a ki czímerszerzésével alkalmat adott arra, hogy ez alkalommal személyével és családjával foglalkozzunk.
Az a körülmény, hogy az egykor Szakácsi nevet viselő nemesi család sarja, Eresztvényi Ferencz, Zsigmond király udvari szakácsaként szerepel, kétségtelenné teszi, hogy az Eresztvényi család azokból a conditionarius népekből vette eredetét, melyek a Balaton nyugati partján megtelepítve, mint királyi szakácsok szolgálták az udvart s foglalkozásuk után adtak nevet lakóhelyüknek, Szakácsi községnek. Nem tartoztak azonban a közönséges szolgálmányosok közé, különben nem szerepelhettek volna nemesi birtokosokként Szakácsi helységben, melynek birtokában Szécsi Miklós nádor, osztályos atyafiaik, Szakácsi Heem és András leányági ivadékai ellenében 1382 óta folyt pörük kedvező eredményeként az 1385-iki szent Mihálynapi nyolczados törvényszéken hozott ítélettel erősítette meg őket.* Eresztvényi Ferencz maga a király külön szakácsának (specaizlas cocus) helyét foglalta el Zsigmond udvarában, külföldre is elkísérte uralkodóját és hogy foglalkozása semmiben sem volt hátrányos sem önérzetére, sem egyéni jelentőségére, mutatja az a tény, hogy nemesi czímert kért urától maga és rokonai számára. Zsigmond, saját szavaiként, nemcsak a szakácsmesterség gyakorlásában kifejtett buzgalmát, hanem egyéb téren, «actibus strenuis locis et temporibus incumbentibus» teljesített szolgálatait is kívánta megjutalmazni, midőn neki nemesi czímert adományozott s e kitüntetést testvéreire, Cherubinre és Péterre, unokatestvérére Fejéregyházi Lászlóra, (az ítélőmester fiára) s nagybátyjára Jánosra, tehát néhai Eresztvényi Miklós összes leszármazóira s ezek mindkét nemű utódaira kiterjesztette.
Fejér, i. m. X/VIII. k. 193. l.
A czímereslevél eredetije a gróf Festetich család keszthelyi levéltárában őriztetik; függő pecsétje hiányzik. Szövegét a néhai Paur Iván által készített másolat után adjuk, a mint következik:
Commissio propria domini regis.
Sigismundus dei gratia Romanorum rex, semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam presentibus, quam futuris presentium notitiam habituris salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine throni velud e sole radii nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat regie dignitatis. Sane ad universorum notitram tam presentium, quam futurorum harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Franciscus filius Pauli de Erezthwen, specialis cocus nostre maiestatis, nostri culminis accedens conspectum, propositis suis fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum meritis, quibus ipse nobis et celsitudini nostre regie a longinquis temporibus iu diversis nostris agendis prosperis et adversis indefesse se ipsum reddidit gratum et acceptum, arma seu nobilitatis insignia in presentiam literarum nostrarum capite depicta maiestati nostre exhibendo, ab eadem maiestatis nostre celsitudine eadem arma seu nobilitatis insignia sibi et per eum Johanni filiu Nicolai patruo et Ladislao filio Petri de Feyreghaz patrueli, necnon Cherubin et Petro carnalibus fratribus suis, heredibusque et posteritatibus universis ipsorum ex liberalitate nostra dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos prefati Francisci specialis et fidelis coci nostre maiestatis gratis affectibus intuentes servitiorum merita, quibus nedum sui officii magisterio, verum etiam actibus strenuis locis et temporibus incumbentibus totis nisibus studiisque indefessis hactenus erga nostram daruit maiestatem et deinceps tanto studiosius clarere poterit, quo se et suos singularibus honorum gratiis senserit decoratum, ex certa nostre maiestatis scientia et arimo deliberato prefato Francisco et per eum memoratis patruo et fratribus suis necnon consanguineis et successoribus ipsorum universis prescripta arma seu nobilitatis insignia hic depicta ac pictoris magisterio distincte descripta conferimus, concedimus et elargimur, ut prefatus Franciscus et predicti patruus et fratres sui ipsorumque heredes et quilibet eorum et posteritas universa nata et nascitura hec arma seu nobilitatis insignia, prout presentibus literis circa principium appropriatis coloribus diversis inserta pictura denotat 12et declarat, amodo in aratea in preliis, hastiludiis, torneamentis et iu omni exercitio militari gestare valeant pariter et deferre, harum nostrarum, quibus sigillum nostrum, quo velut rex Hungarie utimur, est appensum, testimonio litterarum mediante. Datum cis Renum in civitate Spirensi, die dominica proxima* post festum exaltationis sancte crucis, anno domini millesimo quadringentesimo quartodecimo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. vicesimo octavo, Romanorum vero quarto.
Paur másolatában: proximo.
Az adomány tárgyát képező czímer rajza már megjelent a Siebmacher-féle nagy czímeres könyv magyarországi részében,* csakhogy rajzban és színezésben nem egészen híven, s a czímerrajzhoz adott leírás azt bizonyítja hogy a munka szerkesztője előtt nem feküdt világos rajz, mely érthetővé tette volna előtte a czímer szerkezetét és jelentőségét. Csergheő Géza ugyanis kinek a heraldika terén szerzett bokros érdemeit korántsem akarom ennek konstatálása által kisebbíteni – a következőkép írja le e czímert:
Csergheő, Der ungarische Adel. 125. tábla.
«Osztott pajzs felső kék mezejében két haránt irányban egymás mellé sorakozó, a törzs közepén derékszögben megtört s végével egymásnak irányított, arany lombozatú természetes fa; az alsó mező ezüst és vörös lángokkal van osztva, az egész felett czölöpszerűen fölállított, balra néző ezüst hal. Sisakdísz: két aranylombozatú, arany törzsű természetes fa között balra néző, vízszintesen fekvő vörös hal feje és nyaka. A sisakfoszlány színei: kék és vörös.»*
Der ungarische Adel. 158. l. A fordítás ellenőrzése kedveért nem lesz fölösleges a kissé bonyolult német szöveget egész terjedelmében ide iktatni: «Wappen: Getheilt; oben in B. zwei nebeneinander gereihte, schräg gerichtete, in der Mitte des Stammes im rechten Winkel abgebogene und mit den Enden gegeneinander strebende, g. belaubte n. Bäume; unten mit Flammen von S. und R. getheilt; über das Ganze ein pfahlweise aufgerichteter, links schaunder s. Fisch. – Kleinod: Zwischen zwei g. belaubten n. Bäumen mit g. Stamme, Kopf u. Hals eines links schanenden, wagrecht aufliegenden r. Fisches. – Decken: br.»
Egyetlen pillantás a színes czímerképre, melyet e fűzet melléklete gyanánt vesznek t. olvasóink, elég annak megértésére, hogy az, a mit az idézett leírás két haránt irányban egymás mellé sorakozó stb. . . . természetes fának nevez, nem egyéb, mint egy mindkét végén derékszögben meghajlított nyárs (ha vasból készűlt, akkor egyszerűen meghajlítva, ha fanyárs, akkor eresztékek segítségével három darabból összeállítva), melyre a sülésre szánt hal kopoltyuja alatt, nyakánál fogva fel van húzva, s melynek végei zöld (és nem arany) babérlombbal vannak díszítve. Az ekként felszerelt hal (Csorna József szerint* márna, én inkább csukának néztem) közepén osztott pajzs kék és ezüst mezejét foglalja el, melynek alsó ezüst mezejében vörös lángok csapkodnak felfelé. A pajzsot fedő sisak oromdíszében ugyane halnak feje ismétlődik, vízszintesen a sisakra fektetve, de vörös színezésben, s a babérlombbal díszített nyárs helyét – a hal a kopoltyún felül levén elvágva – itt már egyenesen két hatalmas lombozatú babérág foglalja el, melyek törzse a sisaktakarókon keresztül közvetlenül a sisakból látszik kinőni.
Turul, 1890. évf. 113. l.
Az ily módon szerkesztett czímert szemügyre véve, ha nem is tudnók, kinek részére lett adományozva, fel kellene ismernünk benne a beszélő czímerek ama fajtáját, mely tulajdonosának foglalkozásával ismertet meg bennünket. E czímerek egy érdekes példányát, épen Zsigmond király idejéből, a király udvari borbélya zágrábi Dabi Mihály 1430-iki czímerében birjuk; s habár a két czímeradományozást huszonhat év választja el egymástól, ugyanegy észjárás nyilvánul mind a kettő megszerkesztésében.
A mily érdekes egyébként kulturtörténeti szempontból az az adat, hogy Zsigmond király hosszú külföldi utjára is elvitte magával az ő saját külön magyar szakácsát, ép oly figyelemre méltónak tartom azt a tényt, hogy ez a szakácsmesterségben jeleskedő érdemes nemes úr művészetének sokféle productuma közül épen a halat választotta nemesi czímeréül. Tudjuk régi szakácskönyveinkből is, mily nagy szerepet játszottak a halak a régi magyar konyhában s nem szabad elfelednünk, hogy Eresztvényi Ferencz Szakácsiból való volt, a mely helység nem messze fekszik a halakban bővelkedő Balaton partjától; sőt mikor az Eresztvényiek, Miklós fiai Péter Pál és János, 1378-ban Szakácsi Heem fia Pál fiaival a szakácsii peres birtok felett egyezkedtek, az osztálylevélben különös 113említést találunk a halászóhelyekről, melyek közös használatát mindkét fél kikötötte magának.* Kétségtelen ebből, hogy Eresztvényi Ferencz szakácsművészetének egyik főspeczialitását a hal képezte s az a mód, melylyel a babérlombbal díszített nyárs – babérral szokták főzni a csukát a XVI. században is, és hogy a czímerünkben lefestett lomb csakugyan babérfa lombja, azt az oromdísz lombjában látható píros bogyóról ismerhetjük fel – a hal nyakán keresztül van ütve, talán a hal készítésének, vagy pedig feltálalásának egyik módjával ismerteti meg a középkori szakácsmesterség buvárait.
Fejér, i. m. X/VIII. k. 193. l.
De ez már nem tartozik a heraldikára.
A czímer halaványzöld keretbe foglalt s világoskék arabeszkekkel díszített halavány rózsaszín szőnyegre van helyezve. Méreteiben az ismert czímerek közül leginkább a Petneházyak 1417-iki czímerével s a négy 1418-ban adományozott czímerrel, u. m. a Mohorai, Moghi, Chontus és Gyalokai családok czímereivel egyezik, a nélkül azonban, hogy közte és a czímerek között szerkezetre, ornamentikára s kivitelre valami közös vonást ismerhetnénk fel.
SCHÖNHERR GYULA.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
