Zsigmond király német birodalmi czímerleveleiről.
Zsigmond király német birodalmi czímerleveleiről.
Nagy megnyugvására szolgál az írónak, ha látja, hogy sok fáradtsággal megírott munkáját avatott szakemberek figyelmükre méltatják s megadják róla kedvező vagy kedvezőtlen, de igazságos és pártatlan véleményöket.
Ilyen megnyugvást éreztem én is magamban, midőn ezen folyóirat legutóbbi füzetében a Zsigmond-kori czímerlevelekről irott dolgozatom némely pontjaira Schönherr Gyula a Kölkedi czímer ismertetésénél, bíráló és helyreigazító megjegyzéseket tett.
E pár sor nem annyira viszonválasz akar lenni e megjegyzésekre, mint inkább csakis az említett munkálatomban elfoglalt álláspontom preczizirozása.
Említett munkámban ezt írom: «Két czímerlevél van az eddig ismertek között, mely magyar embernek adományoztatott ugyan, de a római császári pecséttel van megerősítve: a Kölkedié és Azzywelghy Benedeké. Ez utóbbinál a kanczellár vagy más főméltóság nevének felemlítése is hiányzik. E két oklevél magyar királyi adományozásnak nem tekinthető.»
Schönherr Gyula idézett czikkében erre azt jegyzi meg, hogy én azokat a czímeres leveleket, a melyeket Zsigmond mint római király illetőleg császár adományozott alattvalóinak, kizárom a magyar heraldika alkotásai közül s nem bocsátkozom tárgyalásukba. «Czímerjogi tekintetből – folytatja – teljesen igaza van, de ha általános szempontokból tekintjük e kérdést, annyi összekötő kapcsot találunk a czímeradományozások e csoportja és a hazai heraldika között, hogy azok teljes ignorálását éppen nem tartjuk kellőleg megokoltnak.»
Hogy ezen armalisok nem tekinthetők magyar királyi adományozásoknak, arra nézve, azt hiszem egyetértünk, mert hiszen hiányzanak abból a magyar armális jogérvényességére vonatkozó sarkalatos kellékek és ebben nékem teljesen igazat ad Schönherr is, midőn azt mondja: «a külföldi nemesség és czímeradományozás tényét, magyar nemeseknél, nem tekinthetjük másnak, mint hogy a kitüntetettnek magyar nemessége az illető országra is kiterjesztetik.» E kijelentésben elismeri azt, hogy ezek külföldi czímeradományozások s így azt is, hogy ezek nem tekinthetők magyar királyi czímeradományzásoknak.
S én ennél többet nem mondottam.
Teljesen egyetértek Schönherr Gyulának azon nézetével is, hogy az ezen armalisokban adományozott czímereket, már mint régebben használt czímerüket, kapják az illetők német birodalmi czímer gyanánt s az nem lehetett más, mint az ő magyar nemesi czímerük. Hogy e nézet az enyémmel teljesen egyezik, annak nem említett czikkemben adtam kifejezést, mert itt a Zsigmond-kori armálisok jellemzéséről lévén szó, csak azon pergamen-darabot vehettem figyelembe, melyre az armalis festve és írva volt, de tettem azt akkor, midőn megboldogult Csergheő Géza barátommal, mindezen czímereket örömmel vettük fel a tisztán magyar nemességet tárgyaló Siebmacher-féle czímerkönyv pótkötetébe, mint a régibb magyar heraldika érdekes emlékeit.
Ezen ténynyel szemben – azt hiszem – nem vehetem magamra a szemrehányást, melylyel Schönherr azokat illeti, a kik «az ilynemű 95czímerleveleket a hazai heraldika emlékei közül mereven kizárják s elzárkóznak azon adatoktól, melyekkel ezek gyarapítják a középkori magyar czímertan amúgy is gyér anyagkészletét.»
De talán a «teljes ignorálás» vádjával sem egészen jogosan lettem illetve akkor, mikor ugyanazon lapjának második hasábján már felemlítem a Kölkedi armálist, mint azoknak egyikét, melyekben a czímer az oklevél közepére van festve s hogy ezen jelzett armalisok tárgyalásába nem bocsátkoztam, annak egyszerű oka az, hogy azok czímereiben semmi jelentékenyebb, kulturtörténeti, costume-tani vagy szimbolikus momentumot felfedezni nem tudtam. A Kölkedi armalis czímerét igen, de szövegét nem ismertem s ennek ismerete nélkül alig jöhettem volna valaha reá arra, hogy a paizsban a sasláb azt jelenti, «hogy a mit a czímerszerzők az alázatosság és vitézség körmével megragadnak, állhatatosan meg is tartják.»
Az ilyen armalisokba foglalt czímermagyarázatoknak – egyes új czímeradományozás eseteit, vagy régiek bővítő részleteit kivéve – alig van valami köze a czímerszimbolikához. Nincsen olyan képtelen czímeralak, melyet a kivánt helyzet megfelelő magyarázatára reá ne erőltetnének.
Czikkemben azt írtam, hogy hazai heraldikánknak a czímerszimbolikára vonatkozó legrégibb irott emléke – ha nem csalódom – a Dessewffyek 1525-ik évi armalisa.
Schönherr kimutatta, hogy csalódtam, mert a Kölkedi s Hunyadi armálisok már azt megelőzőleg tartalmaznak e fajta czímermagyarázatokat. Az előbbit nem ösmertem, az utóbbit báró Nyáry idézett művében nem a szövegben, hanem alól, jegyzetben közölvén, kikerülte figyelmemet.
Mindenesetre köszönettel tartozunk dr. Schönherr Gyulának, hogy ezen – bár nem fontos – heraldikai momentum keletkezését biztos és pontos dátummal határozta meg.
Ennyi az, a mit válaszúl felhozhatok s részemről a kérdéses czímerlevelekre vonatkozólag Schönherr Gyula és köztem valami nagy nézet eltérést nem látok.
Csoma József.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
