A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság
f. évi szeptember hó 24-ikén Erzsébet királyné elhunyta alkalmából Fraknói Vilmos ig. vál. tag elnöklete alatt igazgató-választmányi ülést tartott, melyen jelen voltak: Áldásy Antal, Barabás Samu, Boncz Ödön, Majláth Béla, Pauler Gyula, Szinnyei József ig. választmányi tagok, Esztegár László, Gyarmathy Sándor, Hampel József, Szalay Gábor, gróf Teleki Sándor, Varjú Elemér társ. tagok, Tóth Árpád pénztárnok és Schönherr Gyula jegyző, a titkár helyettese.
Az elnök az ülést megnyitván, a következő beszédet intézte az igazgató-választmányhoz:
Tisztelt választmány!
A Társaság elnökeinek akadályoztatása következtében rám háramlott a kötelesség, hogy a mai választmányi ülést megnyissam.
Mikor most a nyári szünidő után első izben gyültünk egybe, szerény társaságunk körében is viszhangot keresnek a fájdalom nyilatkozatai, melyek felséges királyasszonyunknak ádáz merénylet áldozata gyanánt bekövetkezett megrenditő elhunyta óta az egész országot betöltik.
Miként a szegény kunyhó lakosa és a fényes palota ura egyaránt kiveszi a maga részét a mérhetetlen gyászból: szintúgy társaságunk, bármilyen igénytelen a munkássága, fel van jogositva arra, hogy érzelmei tolmácsolásában hatalmasabb, tekintélyesebb társaihoz csatlakozzék.
Erre, a nemzeti gyász egyetemessége mellett, a kegyelet különleges sugallatai is késztetik a nemzeti történelem müvelésére hivatott társulatokat.
Könnyeink közepett is szabad kérkednünk vele, hogy a dicsőült királyné fenkölt szelleme kiváló érdeklődéssel fordult nemzetünk történelme felé. Ritka lelkiismeretességgel, a trónon talán páratlanul álló elfogulatlansággal igyekezett a leghivatottabb mesterektől és olyan müvekből, melyek valóban nem «in usum Delphini» irattak, alaposan megismerni nemzetünk múltját.
Nem kell elhallgatnunk azt sem, hogy a «Függetlenségi harcz» számüzetésben élő történetiróját a genfi tó partjairól az ő közbenjárása hozta vissza a hazába és az ő nemes tudvágya meghivta a maga körébe.
Történeti tanulmányai élesztették a nemzetünk iránt szivében viselt rokonszenv szikráját világitó és melegitő hatalmas lánggá.
Példájával ékesszólóan hirdeti és hirdetni fogja a jövendő nemzedékeknek hogy az, a ki igazán szeret egy nemzetet, természetszerüen ösztönöztetik története tanulmányozására, történeti irodalma megbecsülésére.
Hirdeti és hirdetni fogja, hogy az, a ki nemzetünk történetét elfogulatlanul tanulmányozta, szükségképen részvétet táplál multjának viszontagságai, jóakaratot jelen erőfeszitései, bizalmat jövendője iránt. Valóban, a mikor majd méltó müvészi alkotás elénk fogja állitani az ő fenséges alakját, – múzeumokból és palotákból össze kellene gyüjtenünk a rég vivott csaták viharaitól megtépett zászlókat, hogy a dicső jelvényekben hódolattal hajoljon meg szobra előtt a nemzeti történet géniusza.
Áldás emlékére!
Az igazgató-választmány ezután az elnök inditványára, egyhangulag elhatározta, hogy dicsőült Erzsébet királyné emlékét jegyzőkönyvében megörökiti, elhunyta felett való részvétének a trón zsámolyához eljuttatandó feliratban ad kifejezést és folyóiratának legközelebbi füzetét gyászkeretben fogja közrebocsátani.
A határozatok kimondása után Schönherr Gyula társ. jegyző felolvasta a királyhoz intézendő részvétirat szövegét, mely következőleg hangzik:
Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk!
A Gondviselés kifürkészhetetlen akarata a legsulyosabb csapást mérte Felséged szivére, midőn felséges hitvestársát, a mindenkitől szeretett királynét elrabolta oldala mellől.
Felséged gyászában, mint egy sziv, egy lélek, osztozik minden alattvalója, a hüséges magyar nemzet minden fia.
Felséged a szeretett nőt, családi boldogságának kutforrását, uralkodói gondjai közepette legfőbb vigaszát vesztette el a Megboldogultban. A magyar nemzet az igazi királyné mintaképét siratja benne, a kiért minden magyar sziv a gyermeki szeretet rajongásával hevült.
A nagy nemzeti gyász közepette, melyben a hazának minden polgára osztozik Felségeddel, legyen szabad a mi igénytelen szavunkat is fölemelni őszinte, kiolthatatlan fájdalmunk kifejezésére.
Jogot ad erre nekünk, kik elé társaságunk iránya a históriai tudományok müvelését tüzte feladatul, a történelem tanulmányozásában gyökerező nagy érzelmi kapocs, mely összeköti a multat a jelennel, s melynek közvetitésével e mult és jelen örvendetes eseményei mellett a hazánkat ért megpróbáltatások is hatványozott viszhangot költenek fel lelkünkben. S e szomorú jogunkat megerősiti az érzelmek rokonságának tudata Annak fenkölt alakjával szemben, kiről tudjuk, hogy nemzetünk történelmét ritka érdeklődéssel igyekezett megismerni; a ki a história szeretetének számos bizonyságát adta, a ki történelmünk tanulmányozásában találta fel kiapadhatatlan forrását annak a rokonszenvnek, melylyel nemzetünket áldásos élete utolsó perczéig kitüntette.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság évkönyveiben kegyelettel örökitve meg felejthetetlen királynénk emlékét, az alattvalói hüség, szeretet és hódolat legőszintébb érzelmeivel fordulunk Felségedhez és a mérhetetlen veszteség elviseléséhez a Gondviselés kegyelmének erejét esdve le fölkent fejére, alázattal kérjük, hogy legmélyebb részvétünk nyilvánitását tudomásul venni és elfogadni kegyeskedjék.
Budapesten, 1898. évi szeptember hó 29-ikén. Császári és Apostoli Királyi Felségednek legalázatosabb szolgái és hü jobbágyai
a Magyar Heraldikai
és Genealogiai Társaság tagjai.
A részvétirat e szövegezésben elfogadtatván, az elnök a jegyzőkönyv hitelesitésére Boncz Ödön és Pauler Gyula ig. vál. tagokat kérte fel s ezzel az ülést bezárta.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
