IV. Béla király kanczelláriájáról.

Full text search

1IV. Béla király kanczelláriájáról.
A politikai történelem szempontjából a XIII. század a magyar királyi kanczelláriának talán legvirágzóbb kora, mert nemcsak vezetői, hanem tagjai is, a kik az oklevelek kiállítása körül közvetlenül szorgoskodtak, rendkivül fontos szerephez jutottak a király szine elé kerülő ügyek elintézésében; többszörös említés maradt ránk arról, hogy olyan feladatokkal foglalkoztak, a melyek messze esnek a későbbi értelemben vett kanczellária munkakörétől. Ha azonban a kanczelláriában azt a szervezetet nézzük, a mely az irásbeliség terjedésének köszöni létét és alkalmas arra, hogy fejlettségének fokából az állam berendezettségére vonjunk következtetéseket, magasabbra értékeljük az egyszerü hivatalnok kanczelláriát, a melyet tisztán az irásbeliek elintézése köt le magának, a melynek tagjai alkalmazottak és nem meghitt udvari emberek. Pósa mester, a hivatalnok nótárius, a ki az 1260-as években dolgozott az udvarban, sokkal kisebb ember volt, mint az, a ki a század elején irta a leveleket; megjelenése mégis a szervezet tökéletesbedésének jele. A fejlettebb kanczellária tehát a maga egészében kevésbbé sulyos politikai szempontból, sőt mondhatnók, számra nézve is csekélyebb, mert tagjainak feladata csakis az oklevelek előállitása; más teendők nem foglalkoztatják őket. A német birodalmi kanczelláriában III. Ottó, II. Henrik, II. Konrád alatt 6–12 irókezet is találunk, pedig az irásbelieket egy ember is elvégezhette volna, a mint hogy vannak is időközök ugyanebben a korban, hogy egy ember végezte el;* 1471-ben pedig a kanczellártól kezdve, beleértve a legutolsó irót, csak 15 alkalmazottat találunk,* a mi tekintve az irásbeli teendők összehasonlithatatlanul nagyobb voltát, rendkivüli csökkenést jelent. A szervezet tehát annál tökéletesebb, minél inkább egyszerü, specziális hivatallá zárul össze, minél kevésbbé vesznek részt tagjai nem szorosan vett kanczelláriai teendők elintézésében, illetve, a mi ezzel egy, minél kevésbbé vesznek másféle czélokra rendelt emberek az oklevelek körüli elfoglaltságokban is részt. A diplomatika előtt is az ilyen kanczelláriának a becse nagyobb; az ilyen kanczelláriában keletkezik egységes gyakorlat és igy a nem a kanczélláriában készűlt levelek a többiek közül könnyebben kiválaszthatók.
Monumenta Germanić, diplomatum II–IV. kötetek bevezetései; például a többek között II. Henrik alatt GB iró III. k. XXIV. l.
Bresslau, Handbuch der Urkundlehre, II. kiad. l. k. 539. l. A közbeeső századokról biztos számokat nem mondhatni, mert az irásösszehasonlitások hiányzanak még; ez az 1471. évi szám ellenben megbizható, mert III. Frigyes számadáskönyveiből való. Egyes uralkodók, például IV. Károly alatt, is szembeötlő a szám csökkenése. Erben-Redlich, Urkundenlehre, I. Teil. 100. l.
Nálunk a XIII. században és különösen IV. Béla uralkodása elejétől, mindkét kanczellár tisztsége méltósággá nőtt fel, ellenőrző szerepükkel csak keretét adják meg az intézménynek;* a szervezet lényegének megismerése czéljából azokhoz kell leszállanunk, a kik az oklevelek kiállitásában tényleg részt vettek. Azt fogjuk vizsgálni, hogy mennyiben zárt azoknak köre, a kik ilyen functiókban szerepelhettek, másrészt, hogy mennyiben voltak ezek specziálisan ezekre a functiókra rendelve.
L. Fejérpataky: A királyi kanczellária az Árpádok korában. A két kanczellári tisztség fejlődéséről szóló adataink mind ezen a munkán alapúlnak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me