ILLAVA VÁRA.

Full text search

ILLAVA VÁRA. Hajdani Vár Trentsén Várm. földes Ura G. Königszeg Uraság, hajdan első Lajos alatt Bubek György birta vala, Korvinus Mátyás pedig ama régi nevezetes Vitéznek Magyar Balázsnak ajándékozta, hogy sok szép katonai szolgálattyait meg jutalmazhassa, köz emberből fénylő hívatalra emeltetett, és meg gazdagodott. Tetteit lásd Istvánfinál Lib. 1. p. 6. 16. Azután véllhető hogy Kinizsi Pálnak birtokában vala, a’ ki egyetlen egy leányát elvette az említett Vitéznek. Majd Osztrosits, horvát Országból szármozott, nevezetes Nemzetségé vala, melly e’ Várat jelesen fel ékesíttette, azután a’ Királyi Fiscusé, ’s majd G. Breuner Uraság tette tulajdonává 80000 forinttal; utánna pedig a’ nagy hírű Szétsényi Érsek szállítá ide először is a’ Trinitariusokat, ’s 1692dik esztendőben, Klastromjok építtetése el kezdetett. Nem tsak a’ költsönözött pénznek adáját fizette vala G. Breuner Krisstóf; hanem még nyoltz ezeret is adott hozzá a’ magáéból a’ Templomnak építtetésére, 1727ben pedig G. Königszeg Nemzetségnek birtokába jutott. A’ Várnak két épűlete van, a’ felső részben az Uraságnak 217alkalmatosságai, az alsóban pedig az említett Szerzeteseknek klastromjok vala, melly jeles Templomával ékeskedik, hova rakott kő hídon esik az által járás, fekvése kies, és halas tó is van hozzá.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me