VILÁGOS.

Full text search

VILÁGOS. Oláhúl Siria. Elegyes Mezőváros Arad Vármegyében, földes Ura Bohus Uraság, lakosai katolikusok, és ó hitüek, fekszik Kovusnicz, Galsa, és Almáshoz közel, Méhes, és Bohus hegyek között, egy kősziklás, magas, és meredek hegy tetején. Árpád Hertzeg’ Onokájáról Világosnak neveztetett a’ Vár, mellynek fenn álló kastéllya romladozott, de kő kerítései, és Etelka’ kertyei a’ hegy’ óldalán mai nap is látszatnak; nemkülömben Szilágyi Mihálynak tömlötze, és egy meleg kút. A’ Várnak napkeleti részében hat ölnyire máig is bémennek sokan, de tovább menni senki sem bátorkodik; e’ Vár olly szép helyen gyászollya vóltt fényes vóltát, hogy hozzá Országunkban kevés helyet lehet hasonlítani; tiszta időben meg lehet innen Bihar, Békés, Csongrád, Csanád Vármegyéket, és az egész Bánátot látni; sőt a’ Budai hegyek is, meszsze látó tső által meglátszanak; erről a’ régi háborús időkben, a’ régieknek beszédgyek szerént, ha az ellenség ezt a’ tájékot háborgatta, a’ Vár’ 636Tornya’ ablakába kiakasztatott lámpással adta a’ Várnak Kormányozója a’ Budainak tudtára. A’ Város két gyönyörű kastélyokkal, és Parochiális Templommal ékeskedik. Hogy régenten nagy Város lett légyen, kitetszik két elpusztúltt roppant Templomoknak alapjaikból, mellyek egymáshoz 800 ölnyire valának helyheztetve. Egy hegynek tetőjén találtatik egy forrás, mellytől sok hideglelősök, és más betegek is meggyógyúlván, Sz. Kútnak neveztetik; négy országos vásárja van; földgye igen jó, határja tágas, Kazmir, Kér, és több pusztákkal nevekedvén; gyönyörű szőlőhegyei vagynak, ’s igen jó borokat teremnek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me