Ady Endre: Halottan és idegenen
Túlról hozott és túlos az életem,
Olvadt csillag, zuhogó fényű,
S egy dölyfös éjen elhajítom,
Ha rátok ömlő fényessége untat.
A mindig-fénylés s vallás terheit,
Mi még mindig talán magyarul
Legtöbb, legbúsabb erre itt
És mégis-mégis olyan elhagyott:
Életemet, ez olvadt csillagot.
S olyan irígy, olyan áldástalan
Mindegyik és mindegyik Istenem
S olyan nehéz és kedvetlen a mámor
Lábamnak és fejemnek és szivemnek
S úgy nem tudnak engem méltón szeretni.
Életem, már beléd-káprázni
Úgysem tud, mint régen, a szemem
S én, rokona egész világnak,
Szeretője, vágyója, buzditója,
Futok halottan és idegenen.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me