Ady Endre: Piros gyász ünnepén

Full text search

Piros gyász ünnepén
 
(A Galilei Kör ünnepére írtam)
 
Nincs Tavasz-zengés, úr a némaság
S alázata vert és fojtott dühöknek,
Ágyúk, idők, koporsók és erők
E földön már régtől nem dübörögnek.
És sohse volt még itt süketebb Március.
Lám, régi, hű, dühös dalosotok,
Én lelkeim, most így kezdi a nótát,
Megfúladtak még sikolyaim is,
Sűrűsödnek a nem-kivánom órák.
Nem magam féltem: ifju benneteket.
 
De ti vagytok még gyászban is vigak
S ti, gyermek-arcú papjai szivemnek,
Ha gyáva volnék, ne ekhózzatok
Csak volt versimre, kik várón pihegnek
Tavaszos, drága, szent álmaitokon.
 
Mely bűnökről tudhatnék szólani
S rántani le sorsos kezekkel fátyolt?
Az tudja, ki mostanság igazán
Nagyon sokért és nagyon-nagyon gyászolt
S ki mégis tépni hiteket nem akart.
 
Hiteket tépni? nem, ezt az Adyt
Nem fogja látni se barát, sem ellen
Itt, lelkeim, itt tielőttetek,
Szivetekben, e bátorságos helyen
Nem lehetek, míg élek, bátortalan.
 
Ha gyász, piros gyász, úgy van, úgy legyen,
Mert ha ezerszer próbálják, akarják,
Letaposni nem tudták még soha
Tavasznak s Vérnek örök forradalmát
S keresztfáról a sóhaj is lázitás.
 
Lázíts, keresztre-vonszolt Március,
Lázíts, szörnyű szava a némaságnak,
Üzenj harcot, fojtott, gyászos dühünk,
A tomboló, a hajrázó brigádnak:
Még magyar Tavasz sem préda latroké.
 
Még itt a gyász, még itt a ravatal,
Még élünk itt, táborok néma dacban
S ha megállunk a ravatal körül,
Néma éltünk sikoltoz szabadabban,
Mint ezernyi bérelt és gonosz torok.
 
Piros gyásszal ünneplők, lelkeim,
A vért, a kínt, a gyászt tartogassátok.
Ki fog csordulni a magyar kehely
És negyvennyolc óta is fog az átok:
Jól átkozzatok és jól készüljetek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me