Ady Endre: Éjimádó
Éjimádó
I.
Leplét bár váltva öltse, vesse:
Az én világom nincs már messze.
Az én világom el fog jönni:
Hajnaltalan, csodás világ lesz,
Az éj sohsem fog elköszönni...
Egére nem lesz csillag hintve,
Én leszek minden gyöngye, kincse,
Én leszek célja, üdve, átka
És mégis ez lesz legjobb, legszebb:
Minden világoknak világa...
Az én világom nincs már messze.
Az én világom el fog jönni:
Hajnaltalan, csodás világ lesz,
Az éj sohsem fog elköszönni...
Egére nem lesz csillag hintve,
Én leszek minden gyöngye, kincse,
Én leszek célja, üdve, átka
És mégis ez lesz legjobb, legszebb:
Minden világoknak világa...
Akkor már nem lesz semmi multam,
Feltámadok, bár el se multam,
Reménykedem, bár mit se várok,
Elzúghatnak mögöttem békén
A többi napderüs világok...
Nem törtetek célra, titokra,
Nem lesz szükségem asszonyokra,
Nem keresem, aki megértett,
Én leszek a szent különélet,
A hazug fények megvetője,
A nagy sötétség, szent sötétség
Tapadó, bárgyú szeretője.
Köröttem nem lesz semmi kétség,
Csak nagy sötétség, szent sötétség...
...Az éjszakában állva, fázva
Várlak, szerelmetes világom,
Minden világoknak világa...
Feltámadok, bár el se multam,
Reménykedem, bár mit se várok,
Elzúghatnak mögöttem békén
A többi napderüs világok...
Nem törtetek célra, titokra,
Nem lesz szükségem asszonyokra,
Nem keresem, aki megértett,
Én leszek a szent különélet,
A hazug fények megvetője,
A nagy sötétség, szent sötétség
Tapadó, bárgyú szeretője.
Köröttem nem lesz semmi kétség,
Csak nagy sötétség, szent sötétség...
...Az éjszakában állva, fázva
Várlak, szerelmetes világom,
Minden világoknak világa...
II.
...Fény ad színt a darabka kőnek,
Fény ad színt minden agyvelőnek.
A fény teremtett, fény teremt
Fejet zsibbasztó végtelent
S egyetlenegy kis, balga órát,
Amelyben nyíló tubarózsák
Vad illatába olvadunk...
A fénytől élünk s fény vagyunk...
...Hejh, temető! Valamikor még
Nap volt a lelkem, fény az álma
S íme, most a nagy világosság
Kerget belé az éjszakába...
...Légy áldott, legvalóbb legenda
S a szent fény, mely most visszahoz;
Az... az! A sötét volt az első,
Fényt sohse látott, szent kaosz.
A nincs volt az első igazság,
Önmagátszülte szent erény,
A tagadás az első isten
S első hazugság volt a fény.
Színben pompázik, hazug álmok,
Gyötrődő gondok gondozója,
Hogy káprázón agyamba szállott:
Elkárhozás volt az az óra...
Azóta nincs már semmi új fény,
Nem érzek semmi meleget,
Sóvárgom a nagy éjszakákba,
Várom a barna felleget,
Multát a színnek, fénynek, vágynak,
Borultát a nagy éjszakának...
Fény ad színt minden agyvelőnek.
A fény teremtett, fény teremt
Fejet zsibbasztó végtelent
S egyetlenegy kis, balga órát,
Amelyben nyíló tubarózsák
Vad illatába olvadunk...
A fénytől élünk s fény vagyunk...
...Hejh, temető! Valamikor még
Nap volt a lelkem, fény az álma
S íme, most a nagy világosság
Kerget belé az éjszakába...
...Légy áldott, legvalóbb legenda
S a szent fény, mely most visszahoz;
Az... az! A sötét volt az első,
Fényt sohse látott, szent kaosz.
A nincs volt az első igazság,
Önmagátszülte szent erény,
A tagadás az első isten
S első hazugság volt a fény.
Színben pompázik, hazug álmok,
Gyötrődő gondok gondozója,
Hogy káprázón agyamba szállott:
Elkárhozás volt az az óra...
Azóta nincs már semmi új fény,
Nem érzek semmi meleget,
Sóvárgom a nagy éjszakákba,
Várom a barna felleget,
Multát a színnek, fénynek, vágynak,
Borultát a nagy éjszakának...
III.
Hullj, hullj az asztalomra,
Nyárnak hulló virága,
Vadgesztenyék virága...
Ott a bokroknak alján
Csiklandott lány kacajja,
Párzó, bujálkodó vágy
Gyalázza meg az estét,
Az édes nyári estét...
Majd lesz est még sötétebb,
Lehull a nyár virága,
A gesztenyék virága.
Köd fekszi majd a bokrot,
Hideg lesz majd az este
S elmulnak a szerelmek...
Hullj, hullj az asztalomra:
Szeretem a virágot,
Az elmuló virágot.
Ilyen szép nyári estén
Nagy oktondin kiporzik
S lehull az asztalomra...
Az a ficánkoló lány,
Ott a bokroknak alján,
Fázódva jár a ködbe',
Ha jön sötétebb este
S elmulnak a szerelmek...
Nem hull majd asztalomra
Vadgesztenyék virága
S az őszi csendes estén
Én maradok meg itt csak...
Begázolok a ködbe,
A sötét, lomha ködbe,
Átgázolom a bokrot,
A száraz, árva bokrot
S bekiáltom a csöndbe,
Az édes, szörnyü csöndbe:
Elmultak a virágok,
Elmultak a leányok:
Én itt vagyok, maradtam
És úr vagyok a csöndben.
Nyárnak hulló virága,
Vadgesztenyék virága...
Ott a bokroknak alján
Csiklandott lány kacajja,
Párzó, bujálkodó vágy
Gyalázza meg az estét,
Az édes nyári estét...
Majd lesz est még sötétebb,
Lehull a nyár virága,
A gesztenyék virága.
Köd fekszi majd a bokrot,
Hideg lesz majd az este
S elmulnak a szerelmek...
Hullj, hullj az asztalomra:
Szeretem a virágot,
Az elmuló virágot.
Ilyen szép nyári estén
Nagy oktondin kiporzik
S lehull az asztalomra...
Az a ficánkoló lány,
Ott a bokroknak alján,
Fázódva jár a ködbe',
Ha jön sötétebb este
S elmulnak a szerelmek...
Nem hull majd asztalomra
Vadgesztenyék virága
S az őszi csendes estén
Én maradok meg itt csak...
Begázolok a ködbe,
A sötét, lomha ködbe,
Átgázolom a bokrot,
A száraz, árva bokrot
S bekiáltom a csöndbe,
Az édes, szörnyü csöndbe:
Elmultak a virágok,
Elmultak a leányok:
Én itt vagyok, maradtam
És úr vagyok a csöndben.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
