Ányos Pál: Barcsay kapitánynak
Barcsay kapitánynak
| Éppen Balatonnak szomszéd hegyeiben |
Hogy leveled jutott Palid kezeiben,
Ki, olvasván, merült öröm könyveiben!
| Éltedet jelented halál piacáról, |
S hol, midőn egy esik dicsőség polcáról,
Másik zöld ágot tör Apollo fájáról!
| Kárhoztattyuk ugyan Hobét törvénnyében, |
Hadakozást lenni vélt természetében,
S nem hágy békességet emberi nemében:
| Mégis, ha tekéntyük világ kerekségét, |
Addig, hol terjeszti éjjel setétségét,
Emberi vér festi mezőknek zöldségét!
| Jer velem barátom Oksus partyaira, |
Meglátod, hogy rohan Omár fiaira,
S hogy üzi Taurusnak roppant szikláira.
| Mennyünk onnét Boston ékes várossában, |
E föld csak tegnap jött világunk számában,
Máris iparkodik népek romlásában!
| Innét ha jutandunk Szajna mellyékére, |
Csönögni fog fülünk ágyuk lövésére
S szemünk nedvesülni hajók törésére!
| Igy mind felzudultak feldünk lakossai, |
Kardokká villongó ekéknek vasai,
Véres patokokká vizek folyásai.
| Boldogtalan népek, mire jutottatok! |
Pallos alatt piheg lehajtott nyakatok,
Jajgatáshoz szokott zokogó szavatok.
| Töviset teremnek szántófeldeitek, |
Ürülnek gazdagon terhelt csüreitek,
Bükkössé változnak szelid kerteitek.
| Bár kegyes Orion kibujna ködéből, |
Hanem Elizeum csendes mezejéből
Folyna boldogságunk békesség székéből.
| Ne véld barátom, hogy a ti hadatokat is vádoljam verseimbe; mert noha magában a vérengezés nem jó, de önnön a természet szabadságot ád reája, midőn külömben magunkat nem oltalmazhattyuk. - Csak az a szentségtörő, ki okot ád az emberi nemnek pusztittására! - Megfelejtkezik az illyen emberi sorsáról; azt üldözi másokban, amit magában leginkább böcsül, és aminek ő nem volt szerzője. - Életünk az égnek közönséges adománnya, az foszthat meg tőle igazsággal, aki adta. |
| Ide zártam nyomtatott verseimet, - csak első szikráját fogod ezekben tanálni annak a tűznek, melly a te verseidet lelkesitti. De azért meg nem veted, - mert a nagy elmék, midőn már felettek semmi sem látnak, alátekéntenek és gyönyörködve nézik a gyengébbeknek hánykolódásait, mellyeknek külömbsége emlékezteti őket, minémü pontyára értek már ők a tökélletességnek... |
| Téli szállásodról, reménlem, többször fogsz irni, mint hogy akkorra a fegyver zergések valamennyire megcsillapodnak. - Éltedre gondod légyen! - Isten veled! |
Esztergár, 3-dik October 1778.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
