Ányos Pál: Kónyinak | Verstár - ötven költő összes verse

Kónyinak

Hibáson itéltél barátod szivéről,

Hogy nem emlékezik Eszék vidékéről
Hol a halandóság ezer gyötrelméről
Hallom panaszidat Muzsáid öléről.

Gyakran, midőn az éj fekete szárnyával

Bélepi egünket, s könyvez harmattyával,
Nyögve beszélgetek szivem fájdalmával,
Ó! akkor mulatok Kónyim árnyékával.

Hallom a zuhogó Dráva folyásait,

Hogy dönti Dunában zöldellő habjait,
Melly csendesen mosván alacson partyait,
Euxin tengerben önti hét ágait.

Ott, ott látom Zrinit Bellona karjában,

Melly nagy szivvel ütött Sulimán sáncában;
Ó! hány magyar fekszik most ottan hamvában,
Kinek már nevét sem tudgyák hazájában!

Elmultak! s nemesen kiontott vérekkel

Jegyezték a hellyet bajnoki szivekkel,
Mellyen most gerlicék a fárodt szelekkel
Röpdöznek, s sirattyák őket nyögésekkel!

Kifolyó véreknek párázó gőzéből

Kis felleg támadott hiv melegségéből,
Mellyet Zefir kapván Eszék térségéből,
Mostan Hiblán rózsa nő nedvességéből.

Ez barátom zsoldja a nemes lelkeknek;

Önnön a természet örül erkölcsöknek,
Melly, hogy megjegyezze helyét nagy sziveknek,
Borostyán árnyékot készitt tetemeknek.

Buda, 25-dik Februarius 1780.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!