Ányos Pál: Érzékeny gondolatok
Haszontalan csapdossz, tenger, habjaiddal; |
Győzhetetlen kőszál istápja szivemnek,
Mellyet örökösen áldozok hivemnek.
Melly keserves nyügbe zárt hajlandóságom, |
De bár keservesebb volna is rabságom,
Mégis holtig tartó lesz állandóságom.
Amit keressz, nincs már magam hatalmában, |
Kit már bizonyossá tettem vagyonnyában;
Azért menj! s illy kincset végy más tárházában.
Melly ártatlan kötél kapcsolja szivünket, |
Kérlek, ollyan szentül tartsuk hivségünket,
hogy egész a sirig vigyük bilincsünket!
Szivemben szüntelen rólad gondolkozom, |
Mert még hivebb szivre sohasem akadtam,
Miolta érezni hiv szivemet hagytam.
gondolattyaiban elmerülve
Mennyit kell egy igaz szivnek sohajtozni, |
Miglen azt a boldog órát elérheti,
Hogy hive keblében buját enyhitheti!
Tantalus almája csak árnyéka ennek, |
Mégis annak kinnya legnagyobb, pokloknál,
Tehát enyim nagyobb a legnagyobbaknál!
Amelly nap megfosztott szivemnek mássától; |
S mivel már hasonló szivre nem találok,
Azért bánatomtól soha meg nem válok!
Mint a szél lengedez, ugy inog hivséged, |
Bátran! - de jól vigyázz, hogy ne csalatkozzál,
S hajótörés után habokhoz kapdozzál.
Már a piros hajnal mosolyog egünkön, |
Azért kertecskémet én is öntözgetem,
Hol még ma hivemet buzgón ölelgetem!
Közlöm szerelmemet érzékeny sipommal, |
Napnyugoti szellők ragadgyák szavamat,
S ahhoz vigyék, kinek szentelem hamvamat.
Érzéketlen patak, miként csergedezel, |
Engedd, elegyittsem vizeddel könyvemet,
S ezzel könnyebbittsem haldokló szivemet!
Repülj, égő szivem, annak hajlékába, |
Árulj el mellyemnek érzékenységéről,
S lopj le egy-két csókot isteni képéről.
Tekénts be szivemnek hevült rejtekébe, |
S mindezek a tüzek számodra lángolnak, -
Mert képednek minden ereim hódolnak.
Csendes magányosság! szivem nyájassága, |
Im, itt hagyom nevét ékes Fillisemnek,
Hogy e fával nőjjön jele szerelmemnek.
Sorsom a haragos tengert képzelheti, |
De mégis, elbusult szivem remélheti,
Hogy még fellegimet fényes nap követi.
Boldog virágocskám! menj hivem keblébe. |
Szöktess egy pillantást helyettem mellyébe,
S mondd: nincs olly gyengeség Ciprus szigettyébe.
Ne hizelkedgyetek tündér hivségtekkel, |
Mégsem vonhattok el hivem szerelmétől,
Kinek csak a halál választ el szivétől.
Keszkenőddel puha szellők játszadoztak, |
Gömbölyű mellyedre csak egyet vetettem,
Máris Kupidónak puzdráját érzettem!
Ó szerencsés habok, miként örülhettek, |
Vajha szabad volna Szalmácist követnem,
S magamat szerelem tengerébe vetnem!
alattomban nézi egy ifju
Egek! millyen szépség enyeleg arcáján! |
Ida vetekednék két tellyes almáján -
A többit meglátod Názó Korinnáján.
Elválasztják ugyan vasak személyünket, |
Sőt, amelly akadály különöz bennünket,
Érzékenyebb tüzzel gyullasztja szivünket.
Halok, Galateám, midőn csókolhatlak, |
Csuda, illy kinok közt mégsem utálhatlak,
Sőt imádás nélkül soha nem láthatlak.
A fáradt természet béhunyta szemeit, |
Álmos ágyán kiki felejti terheit,
Csak egy szerencsétlen nyögi szerelmeit.
Nézd el az ártatlan természet munkáit, |
Göthe, s boldogoknak nevezte tréfáit,
Mert még nem esmérik az élet igáit!
Szegény, mennyit vesztett csak egy pillantással, |
Hogyha a szerelem terhel vakittással,
Hogy vétkezhetett ez mégis a látással?
Már egy kegyes sugár mosolyog szivemre, |
Mint a szélvészek közt fáradt evezőnek,
Ki messzéről látja jelét egy mezőnek.
Hüves Pomónának nyugtató szállása, |
Tisztelem rózsákkal szagos tüzhelyedet,
Hogy fogadd kegyessen mái vendégedet.
Vedd végső bucsuját igaz tisztelődnek, |
Kiragad határján lakó vidékednek,
De szivemben haggya jelét személyednek!
Hidd el, csalatkozott Fidiás mivében, |
Mert arra célozván igyekezetében,
Azonban te képed látszott remekjében.
Hány veszélyt szenvedett Ulisszes honnyáért, |
Mindegyik koszorut nyert fáradságáért:
Csak szivem sohajtoz hasztalan tárgyáért!
Midőn a bal szelek viszik vitorlámat, |
Ha pedig Klórisom piheg kebelemben
Száz pillantást egynek számlálok szivemben.
Megesküttünk immár Venus oltárjánál, |
Bárha elválunk is Kháron hajójánál,
Mégis megáll szivünk szent fogadásánál.
Piramus szerelmét szederjfa mutattya, |
Endimion hevét Latmus vádolhattya;
Enyimet Etnának lángja rajzolhattya.
Boldog Héloize, hived szerelmével, |
Mert, ha voltaképpen szivét megvizsgálom,
Ott igaz szerelem képét feltalálom.
Isten hozzád, Nicse! már el kell távoznom; |
Minden ágtól fogom nevedet kérdezni.
Hát te, barátodról fogsz-e emlékezni?
Áruló sugárak, mért el nem enyésztek? |
Ó ha ti majd éjszak tengerén eveztek,
Mennyi gyönyörüség okaivá lesztek!
Jaj, takard el kérlek!... Olvasztod szivemet, |
Hidd el, ezzel oda vezeted szivemet,
Hol trónussán látom érzékenységemet!
Kimegyek az erdők hüves szállására; |
Melly részegen néznék Garga folyására!
Meghalnék Diánnám olly szép látására.
Diánám, kezedbe ajánlom éltemet; |
Vagy, ha számba veszed még tovább vétkemet,
Inkább vedd e kardot, s verd által mellyemet!
Tudod, Galatéám, nemét szerelmemnek, |
S hogy csak az oltya el lángjait szivemnek,
Ki végső óráját hozza el éltemnek.
Melly édes képekkel töltöm álmaimat! |
Ezer csók fereszti hevült ajakimat. -
Bár szüntelen álom birná napjaimat!
Jámbor! kérlek, állj meg! nézd e jelenséget, |
Jelentsd vagy egy könyvvel a keserüséget,
Azután menny, s hagyd el e gyászos térséget!
Nyugszik a nagy tenger csendes habjaival, |
Nincs szél, melly mozdittsa folyó szárnyaival;
Nincs, aki segittse kegyes karjaival.
Élj százszor boldogul, eltávozásodban; |
Emlékezzél néha magánosságodban,
Hogy szivem holtig nyög édes rabságodban!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me