Arany János: A KÉP-MUTOGATÓ | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

A KÉP-MUTOGATÓ

Énekes história

Debreceni sokadalom!
Nézz e képre, halld meg dalom:
Szomorú történet esett,
- Kin sok jámbor szív megesett -

E szomorú időben;

Arrul szerzék ez új verset

Ebben az esztendőben.

Első képem azt mutatja:
Grófkisasszonyt feddi atyja,
Mér fejére súlyos átkot,
Hogyha az íródeákot

Még tovább is szíveli,

Kihez a sáros cipőjét

Sem méltó megtörleni.

Im haragra lobban arca,
Ősi dölyfe, mély kudarca!
A leány, mint szőke harmat,
Reszket, elfoly; - ajka hallgat,

Vagy, ha mond is, ennyit mond:

Válni nem tud, de meghalhat,

Ősz fején úgy nem lesz gond.

Második kép: hogy az atyja
A deákot felhivatja.
Ime, ott áll; büszke, délceg;
Viseletén semmi félszeg;

De szegény - csak köznemes,

Grófkisasszony szép kezére

Már ezért sem érdemes.

Szigorún ezt tudtul adja
Grófkisasszony édesatyja, -
S hogy sem esztendő, se' hónap,
Kitelt éve, mehet holnap.

Messze ám! nagy a világ.

Mélyet bókol, de csak ott áll

Bátran az iródeák.

"Gróf úr! enyim a leánya,
Szíve, lelke, minden vágya;
Minket senki el nem választ:
Kezét kérem és a választ,

Ha »igen«, ha »nem« is;

Rangja, fénye, java nem kell:

Elveszem egy ingben is."

Fagy, ütésre, föl nem enged:
Hogy kidobják: szolgát csenget.
Új kép váltja most a régit:
(Nézni kell a vesszőm végit)

A leányt mutatja, hogy

Ezt sikoltva: "egy ingben is!"

Apja lábához lerogy.

A deákkal hajduk bánnak.
Szőke fürtit a leánynak
Apja tekeré kezére,
Mintha nem vón' édes vére,

S dobja a legény után. -

Hír nincs rólok, hang sincs rólok

A kastélyban ezután.

Szalma-viskó s falu vége
Ifju párnak menedéke;
Ottan rejtve volna, s boldog,
Ha tudna, vagy birna dolgot:

Hanem a természet kér,

S már sohajjal végzi a dal:

"Kis kunyhóban is megfér".

"Hiszen két boldog szerelmes

Kis kunyhóban is megfér."
Így végződik Schiller dala (An der Quelle...) SZEMERE Pál fordításában, mely a század első felében országszerte zengett érzelgő ifjak és leányok ajkán. - A. J.

Avagy e kéz finom bőre
Áll-e a mosóteknőre?
Kit arasszal így fogunk át:
E derék, bír durva munkát?...

Férje könnyebben veszi:

Savanyú tej neki nem kell,

A fölét ha leeszi. -

Őszi este, kandallónál,
Az öreg gróf ott szunyókál;
Bőg a kémény, künn esik, fú,
Hogy belép egy szolga fiú

S könnyes szemmel oda súg

"Kapu-rácsnál rongyos nő áll.

Azt mondja, kisasszonyunk."

"Ha! tépesd le az ebekkel!
Nincs leányom - nem volt - nem kell!"
- Legszomorúbb ez a rajzon,
Ezt ne nézze terhes asszony,

Mert úgy jár, mint amit lát,

Mint a szegény grófkisasszony

Mikor üzték a kutyák.

Múlik a tél, esztendő is,
Múlat a gróf, feled ő is;
Nappal verseny és vadászat,
Este keres vídám házat,

Hol van élénk társaság;

S időt ölni felkerűl ott

Mindenféle furcsaság.

Asztal-írás ötvenhatban
Vala itt-ott még divatban;
Kisded asztal egyik lába
Iró-eszközt rejt magába:

A körűl sereglenek

Azzal írnak másvilági

Láthatatlan szellemek.

Szép ajak mond: "Gróf úr nem mer
Szóba állni a szellemmel."
Gróf mosolygva asztalhoz nyúl,
Csak érinti: asztal indúl,

Szalad ujja közt az ón,

S a papírra ez van írva:

Ismert kézzél: "Én, Verón."

Arcát éri hűs fuvallat,
Hátranéz s egy "ah!" szót hallat:
Áll mögötte volt leánya,
Már nem élő, csak az árnya,

Sápadt, rongyos, - ím, minő!

Karján, alva-é vagy halva?

Egy idétlen csecsemő.

"Nem emelek súlyos vádat,
Csak elhoztam unokádat;
Teste nyugszik az enyémmel,
Vad erdőben temeték el, -

Nézd ha élne, szép fiú;

Lelke szunnyad, nem költ még fel,

Nem volt arra ért korú."

Mint kit rémes álma zaklat,
Gróf néhány szót félbeszaggat;
Kik ezt látják ott körösleg,
Vélik olyan különösnek,

Szóbeszédnek tere tág;

A gróf elment; - nem is látja

Többé semmi társaság.

Megy, s bezárja benső zárját
Hivja gyakran holt leányát;
Kulcslyukon kik hallgatóznak,
Csak felét hallják a szónak:

Amit a gróf maga mond;

Szájról szájra suttogás kél:

"Csitt... való: a gróf bolond."

Nem, nem az még: szól, tesz, rendel
Most is mindent értelemmel;
De, ha asztalával írat,
Hogy sebére leljen írat

És ha lánya megjelen:

Kérdi, kéri, térden állva:

Engesztelni mit tegyen?

"Nem mondom, hogy »megbocsátok«
Mert nem tőlem függ ez átok;
Míg szivemben élet égett,
Sem táplált az gyűlölséget,

Megtöré csak fájdalom;

Kérjed Istent; bűnbocsátni

Nála több az irgalom."

"Monddsza hát, hol nyugszik tested?
Gróf atyád már rég kerestet;
Felrakattam új kápolnád,
Aranyozzák büszke tornyát:

Ott nyugodjál, gazdagon."

"Oh - hová kopóid űztek -

Jobb nekem már a vadon!"

Még egy kép jön, az utolsó:
Márványkőbül nagy koporsó;
(Benn egész sort rejt e kripta.)
Címerét most megfordítva

Vésték rá a kőlapon:

Ez a sírbolt nem lesz nyitva

Csak az ítéletnapon.

(1877 nov. 25)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me