Arany János: A DISMAL MOCSÁROK TAVA | Verstár - ötven költő összes verse

A DISMAL MOCSÁROK TAVA

Ballada Moore után

"Sírt ástak néki, nyirkost, hideget,
Mitől a hű, meleg szív rettegett;
És elszökött a Dismal tómocsárra,
Hol, bolygó tűz világítván utára,

Egész mélységes éjszakán

Evez fehérlő csónakán.

"Bolygó világát majd meglátom én,
S meghallom csónakát a tó vizén;
Soká élünk együtt, szerelmesen; -
Cipruslomb közzé rejtem kedvesem,

Midőn közelget a halál

S hallatszik dobogása már."

Szólt s a Dismal tavak felé siet -
Ösvénye vad, szúrós helyen vezet,
Keresztül egybeszőtt-font bokrokon,
Zsombék között, gazos mocsárokon,

Hol vizikígyók ezre költ,

Hol ember nem járt azelőtt.

És amidőn így, fáradtan ledül,
Pillája ha talán elszenderül,
Ott hajtja le fejét a szunnyadó,
Ahol mérges könnyet sir a bogyó,

Melynek lecsöppent harmata

Húsát kirágta éjszaka.

Körűl a sást farkas zörrenti meg,
Fülébe a csörgőkigyó sziszeg,
Igy szunnyad ottan, mig fel nem riad:
"Mikor látom meg a ködös tavat?

Oh! vajmikor látom", kiált,

"Szerelmesem kis csónakát?"

Meglátá a tavat; a tünde fény
Futkosva játszik síma tűkörén.
"Légy idvez" ugymond "kedvesem világa!"
És a viszonzó part nevén kiáltja

Sok ízben és sok éjen át

A sirlakó hideg leányt;

Míg nyírfakéregből sajkát csinál,
Melyen a csendes tó mélyére száll,
Messze, messze követvén a lidércet.
Most szél támadt, az ég felhős, sötét lett:

A csónak és csónakosa

Nem jött többé vissza soha!

De sokszor lát az indián vadász
Most is, ha e mocsár mellett tanyáz,
Lidérc-fénynél, borongós éjfelen
Sajkás legényt s a hű leányt jelen,

Dismal ködös hullámin át

Hajtván fehérlő csónakát.

(1848)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!