Arany János: AZ ÉJ | Verstár - ötven költő összes verse

AZ ÉJ

Millien
Sötét éjben ha egyedül
Vagyok, velem csupán ebem
S a nyáj, melyet köröttem látok
A homályban legelni dombos oldalon;

Én nem tudom, miért hogy ajkamon
Nem bir fakadni semmi dal;
Miért hogy sik gyepen ledőlve
Nem alhatom, s ábránd fog el.

Én nem tudom, mért reszketek.
Ha szél a nyárfával susog,
Ha távol zúg a vízesés
Vagy a berekből hangzik egy kiáltás.

Félsz ez? Nem: a vadkan fogával
Ha szembeszállni kell merény,
Egész falu azt tartja - nem dicsekszem -
Hogy senki vélem föl nem ér.

Ah! hányszor tetszett úgy, szemem
Megállva egy-egy csillagon,
Mikéntha átolvasni tudnék
A mennybolt éji fátyolán!

És állva majd a csacska ér
Partján s figyelve hangjait,
Oh, hányszor tetszett úgy nekem,
Mintha megérteném szavát.

De hogy mit zenge a moraj,
A menny boltján mit olvasék,
A tiszta éjben, mely csodás
Érzés fogá el szívemet:

Azt kifejezni, kedvesim!
Szót nem találok ajkamon;
Az egy homályos szende báj,
Mit éjben lelni föl csupán.

S midőn az árny már széled is,
Nem zeng, mint másszor, énekem;
Röpülve ábránd-szárnyakon,
Szó reggelig se jő belém.

(1861)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!