Arany János: KEVEHÁZA 1853

Full text search

KEVEHÁZA 1853
 
1
 
Mért vijjog a saskeselyű?
Mért szállong a turul s ölyű,*
Hadintéző, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
Azér' vijjog a keselyű,
Azér' szállong turul s ölyű,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.
 
Ragadozó madár, a sólymok, vagy keselyűk fajából: hihetően torol vagy toroly (tor-öly?) a holt testekeni lakmározástól; mint karoly, talán mert a karra száll. A. J.
2
 
Széles Dunán túl és innét,
Nem gyűl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértől kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.
 
3
 
Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin * és Detre * szász
Gond nélkül vígad, éjszakáz.
"Itt a kehely, igyál, kocints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom *
Egy messzedöngő vígalom.
 
Római vezér, máskép Matrinus, Pannónia kormányzója. A. J.
A vashomlokú vagy halhatatlan veronai Detre, ki Macrin segítségére jött. A. J.
Ma Bata hegység, a Duna jobb partján. A. J.
4
 
Sokféle nép ott összegyűlt,
Sok zagyva nyelv egybevegyűlt,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr, * kelta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyüszű nekik Potenciána. *
 
Így írám a scyrri nép nevét. A. J.
Római város, Bata helység körül, a Duna partján. Sáncai ma is láthatók. A. J.
5
 
"Itt a pohár: igyál, kocints!
A hún elűlt: hajója nincs."
Makrin kiáltja: "Tölts belé!"
Mig Detre járja kétfelé.
Ne bízakodj' el Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.
 
6
 
Kelen * táján, a hegy megett,
Borúlni látom az eget;
Kelen körűl setét a föld,
Mozdúlni látom a mezőt:
Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden füszál egy kelevéz,
S a hűvös éj hő szellete
Százezerek lehellete.
 
Kelenhegy, a vén Gellért, Kelenföld a térség alatta. A. J.
7
 
Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta hid, nincsen hajó.
S hid volna bár: ledűlne az,
Hajó volna, elűlne az,
Ennyi sok nép amerre lép,
Hajlik a part, miként a jég.
 
8
 
Parancsolá hún fejdelem:
Minden tömlő üres legyen;
S mit ő kiad, mit ő beszél,
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
"Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha;
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállitsd keresztül a hadat.
 
9
 
Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vizfény fehérelik;
Csendes a táj; alig-alig
Hogy a folyamzugás hallik:
De majd a víz jobban zubog,
Majd elborúlnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam terűletén.
 
10
 
Tömlőkön ott a hős Keve
Hadával igy átalkele,
Miért a hegy, miért a sik
Kelenföldének mondatik.
"Lassan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen."
És halkal, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.
 
11
 
Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
Tüz van, tüz van! - de aki fut,
Lángok közől kardélba jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.
 
12
 
Kő nem maradt másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.
 
13
 
Ó. bár fedezné még sötét
A hajnalcsillag üstökét!
Ó! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedő, bomlott hadat;
Mely győzedelmétől szalad!
 
14
 
Kemény harcos a Detre szász:
Nem tőle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erős Keve;
Őtet, - hadúr * akarta így! -
Húnok közől sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyilzápor a vak éjjelen.
 
Fölösleges említnem, hogy e nevet adták újabb költőink a magyarok istenének A. J.
15
 
Melyet midőn a hegytetőn
Jó Detre szász eszébe vőn,
Mint hullámot a sziklagát,
Visszanyomá futó hadát.
Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.
 
16
 
Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
És bár a holtnak száma nincs
Az élőknek egy híja sincs,
Mindenfelől a hegyközön
Új had tolong, új népözön.
 
17
 
Hej Béla, most, hej Kadosa,
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
Bár tőlük a nap elborul,
Tárnokvölgye * bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár. *
 
Érd helység körül. A. J.
Csatavesztés jele, ha turulos zászló nem lobogott vígan, hanem a rúdjára lefüggött. A. J.
18
 
"Előre hún, Nimród fia! *
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák * ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jő Hadur.
Előre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidul a másvilágra." *
 
Minden hazai krónikák szerint. A. J.
Ily, számra nézve három, s a csata kimenetelét intéző, csodás némberekről is látszik tudni valamit a hun - magyar hitrege - legalább külföldi mondák szerint. A. J.
Harcos hajlamaikat nem kevéssé táplálta azon meggyőződés, miszerint mindazok, kiket a csatatéren leölnek, őket a másvilágon szolgálni fogják. Toldy F.: Magyar Irod. Tört. (1851) A. J.
19
 
Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hős Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
De, mint ha ki fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.
 
20
 
Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylő vasa;
Őtet, kivel nem birna száz,
Lebirkozá vad Detre szász;
Mig Béla hőst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg;
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amig ledül.
 
21
 
Hej! nem hamar lesz az, midőn
Szilaj ménes fut e mezőn;
Soká lesz, mig új gyökeren
Fű és virág itt megterem.
A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltő nincs sehol.
 
22
 
Százhúsz ezer * jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
Ki a vesztes? ki a nyerő?
Erőtelen mindkét erő,
Győztes, legyőzött, - mint ahogy
Két birkozó egymásra rogy.
 
A hazai krónikák a hunok veszteségét 125 000-re, a szövetséges hadakét 300 000-re teszik. A. J.
23
 
Őket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
A hún, mikép földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és győzelmi társa
Elég erősek - a futásra.
 
24
 
"Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci ló:
Ezt kívánja Hadúr s Manó." *
Ősz Torda im kettőt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétől az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.
 
Manó vagy Ármány a rossz szellem: a gonosz elem képviselője. A. J.
25
 
"Szép hún anyák hős magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadur mosolyogva néz felénk!
De, mielőtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt."
 
26
 
Táltos * szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében. *
 
Bendeguz atyja, tulajdonkép kádár vagy bíró szavát ígyen veszik - itt táltos vagy pap. A.J.
Mind arra, mi itt a temetkezésről mondatik, lásd Lutzenbacher akadémiai előadását: A pogány magyar sirok-ról. (Akad. Ért.; 1847. IX. szám.) A. J.
27
 
Széles az éj köröskörül,
Tárnokvölgye belémerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tűz lobog egyszeriben.
Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi:
Közötte sűrü népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.
 
28
 
Szép a halál a harcmezőn,
Valaki ott meghal dicsőn:
Bajtársi őt pajzson viszik,
Ijját, tegzét mellé teszik;
Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tüzláng emészt;
Három követ, s azonfelűl
Halmot raknak reá jelűl.
 
29
 
De hős Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország utjához közel *
Egy domb alá temette el.
És a halomtetőre jelt
Magas kősziklából emelt,
Mig ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.
 
Ma is látható római út. (Lutzenbacher.) A. J.
30
 
Örökre hát a vérmezőn
Bátor Kevének háza lőn;
Hol ő hadával nyúgoszik,
A temetőt így nevezik.
Év, év után gyorsan lejár,
Jő-megy mikép vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.
 
31
 
Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hős Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellő vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!
 
32
 
Nem messze van már Cezumór, *
Ott éri ő Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik.
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyű csatát.
 
Cetium vagy Cetii murus (Zeiselmauer) római város, Bécsen túl, melyet hazai krónikáink Cesunaur, Cesumaur, Kesmaur névvel irnak s én ezekből lágyítám a Cezzumór. Nem messze tőle, délkeleti irányba, a Mons Comagenus, vagy Comanus, Hunesberg vagy Chunisber: Kunbérc. A. J.
33
 
Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdők felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc,
Ám isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyről alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.
 
34
 
Szórja nyilát hős Bendegúz,
Ivet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
Kardjával ő Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek hurja
Szász Detre homlokába furja.
 
35
 
Utoljára lőn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
Ám Detre hős, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendűl a csapás miatt -
S kettétöri a vas nyilat.
 
36
 
Add meg magad, jó Detre szász!"
- Nem én soha, mig élve látsz.
"Add meg magad kegyelemre!"
- Nem én soha, szégyenszemre.
S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.
 
37
 
"Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni, mint egy kődarab
S nem űzni el a madarat.
Imhol kezem: fogadd jegyűl
Békében és hadban frigyűl."
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.
 
38
 
Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vigan lakik;
Hadúrnak ott hálaadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Őseiről csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me