Arany János: I.
S az óperenciás tengeren túl esett, -
Volt egy öreg király a tündér világba',
S egy vén felesége, a vasorru bába.
Csűrben, kamarában, pincében, padláson:
Sok darab gyémántba, mint egy száraz lófej,
Szolga és szolgáló csakugy bukdosott fel.
Az nem volt egyéb, mint szép eladó lányok:
Apjának édes, de anyjának mostoha
Gyermeke, a tündér hajadon, Ibolya.
Szemérmetes arcát fű közé takarván;
Úgy virult rejtekben, - nem jártak a lányhoz,
Fúvó szél is alig fért az ablakához.
Messze birja kedves illatát bocsátni:
Úgy futott szép híre tündér Ibolyának:
Kezére királyok, hercegek vágyának.
Bémene urához, s így beszélt hozzája:
"Apjok! úgy-e bizony, hogy már ide s tova
Eladó leány lesz ez a kis Ibolya?"
"Hej biz' - úgymond - felnő a leány, mint kender!
Ő ugyan szűkében nincsen a kérőnek:
Tudj' a szösz, melyiket is fogadjam vőnek."
Még ma minden kérőt szépen elbocsátna:
Hogy a mi leányunk nem olyan kivető;
Maga jőjön érte az igaz szerető.
Ha Ibolyát kéri, a fiatal cseléd :
Három nehéz munka lesz nyakába mérve,
Ha kidűl belőle, halál az ő bére!"
Mivel a vasorru őtet ugy kapatta, -
Királyfiak jöttek, nagy hatalmasságok:
De fogukat mind ott hagyá ő nagyságok.
Eltekinte arra, csak látogatóba;
Ismerős volt apja az öreg királlyal,
Mert egy arany erdőn makkoltak a nyájjal.
Mi forog Rózsának az esze ágába'. . .
De jó hogy most egyszer rövidebb az esze,
Nem lett volna máskép belőle szép mese.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me