Arany János: KNÓCZ JÓZSEF ÉS LÁSZLÓ SÍRVERSE

KNÓCZ JÓZSEF ÉS LÁSZLÓ SÍRVERSE

E fölemelt gyász-kő; idegen! számodra jelentse:

Kit fedez a holtak nem rövid éje alant.

Emlékét, mi övéi, kövön nem, szótalan ércen

S néma betűn bírjuk: vésve szivünkbe van az.

Emlékül minekünk állatta magasztos erényét

A hű férj, szeretett jó atya és hazafi.

Tiszta becsűlettel ragyogóvá tette betűit,

Jelleme a márvány, hol neve írva marad.

A fáradhatlant fáradság győzte le végre;

Sok vesztése után itt nyeresége vagyon.

Két város polgára, betöltvén emberi tisztét,

Mennyei polgárrá tette örök kegyelem.

(1856)

A nagyatyát, szerető nagyatyát vidítani jöttem.

Könnyetek a fiuért szűnjön omolni, szülék.

Még, örömére, alig hogy kezdtem játszani térdén:

Most kebelén nyugszom, hív unokája, megint.

(1857 okt. 27)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!