Babits Mihály: A TITKOS SZÉL
A TITKOS SZÉL
ÚTI EMLÉK
Emlékszel-e a titkos, forró szélre?
ki egész éjjel sírt, vörös, dagadt szemekkel ébred - "Óh
a moszkitók! - nyögtél amint kijöttél reggelizni sárga
japán-selymedben - Ennyit ér a csipkeketrec! a habos
szúnyoghálók! a tornyos ágy! Úgy összecsíptek! vak vagyok!" -
Alattunk a szent táj örök operadíszletét kitárta.
Egyedül ültünk óriás terrászon. Meghalt a szezón.
Amerika leányai visszahajóztak a tüzes
olasz karokból, s mintha a hivek fogytán egy régi zárda
elárvul, ránk maradt a nagy hotel, s mint büszke várurak:
tátongó termek, drága függőkertek dus lépcsői, mind
mienk, s a völgy szédületes hajlásain könyöklő várta
minket lesett, s árkádok és balusztrád, s este ablakok
pazar sora gyúlt egymagunk tiszteletére, a szakács
magunknak főzött, szolgahad figyelt és rangot tartva várta
ébredésünket reggel a palota mint királyokét,
s meghitt mosollyal Mario, kedves pincérünk... aznap is
ő jött elénk, sajnálva: "Szép signorinák szemének árt a
scirocco!..."
egy pálmaág sem ing, de hisz vak csöndben a magnoliák,
meredtek a naspolyafák, és terraszokról terraszokra
oly mozdulatlan hullt a lomb mint elvarázsolt vízesés. -
| Mint egy kisleány, |
a moszkitók! - nyögtél amint kijöttél reggelizni sárga
japán-selymedben - Ennyit ér a csipkeketrec! a habos
szúnyoghálók! a tornyos ágy! Úgy összecsíptek! vak vagyok!" -
Alattunk a szent táj örök operadíszletét kitárta.
Egyedül ültünk óriás terrászon. Meghalt a szezón.
Amerika leányai visszahajóztak a tüzes
olasz karokból, s mintha a hivek fogytán egy régi zárda
elárvul, ránk maradt a nagy hotel, s mint büszke várurak:
tátongó termek, drága függőkertek dus lépcsői, mind
mienk, s a völgy szédületes hajlásain könyöklő várta
minket lesett, s árkádok és balusztrád, s este ablakok
pazar sora gyúlt egymagunk tiszteletére, a szakács
magunknak főzött, szolgahad figyelt és rangot tartva várta
ébredésünket reggel a palota mint királyokét,
s meghitt mosollyal Mario, kedves pincérünk... aznap is
ő jött elénk, sajnálva: "Szép signorinák szemének árt a
scirocco!..."
| S emlékszel, hogyan bámultunk? - Scirocco? - De hisz |
meredtek a naspolyafák, és terraszokról terraszokra
oly mozdulatlan hullt a lomb mint elvarázsolt vízesés. -
"Épp ez az, signor, ez a mi sciroccónk!... Fojt a levegő,
a gégében homok kapar, s biz aki nincsen ideszokva,
könnyen duzzasztja föl szemhéját a száraz viszketés.
Nem érzi, signor?" -
reggel volt; kásás borulás feküdt forrón a kaktuszokra.
A titkos szél! Baedekerünk egy régi theátrum mesés
romja felé vitt; kétfelől guzsgolt a kaktusz-karaván
s forrón legyezte zöld husát a mozdulatlan áram sodra,
mint fülleteg szeánszokon rejtélyes érintésü kéz.
A titkos, tikkadt, forró szél! Felhő nem volt, mégis nagy árny
fojtott, szirom se libbegett, de a hullámok virtusodva
rángtak a roppant tengeren s tangót járattak a nehéz
hajókkal. Más tánc alig is volt. Amerika lányai
messze már jazz-eikkel. Óh vad madarak! verdeső szoknya!
A szezón meghalt; s mintha bús üzenetét a szenvedés
küldené, titkon, ólmosan, nyugtalan és fenyegetőn,
s a föld, a nagy betegszoba, lázak leheiben pozsogna,
úgy fülledt, fojtott, fúlt a titkos, forró szél, s tapadt egész
csontig: a mozdulatlan szél!
Az Aetna csöndesen pipált,
mint egy vén és közömbös úr; emlékszel? s lomhán, nem mozogva
a bölcs, szadista kaktuszok kaján körmökkel ültek és
kövéren, kéken, kéjesen, mint ki meleg fürdőben ül.
a gégében homok kapar, s biz aki nincsen ideszokva,
könnyen duzzasztja föl szemhéját a száraz viszketés.
Nem érzi, signor?" -
| Óh, alig tudtam már nyelni! Különös |
A titkos szél! Baedekerünk egy régi theátrum mesés
romja felé vitt; kétfelől guzsgolt a kaktusz-karaván
s forrón legyezte zöld husát a mozdulatlan áram sodra,
mint fülleteg szeánszokon rejtélyes érintésü kéz.
A titkos, tikkadt, forró szél! Felhő nem volt, mégis nagy árny
fojtott, szirom se libbegett, de a hullámok virtusodva
rángtak a roppant tengeren s tangót járattak a nehéz
hajókkal. Más tánc alig is volt. Amerika lányai
messze már jazz-eikkel. Óh vad madarak! verdeső szoknya!
A szezón meghalt; s mintha bús üzenetét a szenvedés
küldené, titkon, ólmosan, nyugtalan és fenyegetőn,
s a föld, a nagy betegszoba, lázak leheiben pozsogna,
úgy fülledt, fojtott, fúlt a titkos, forró szél, s tapadt egész
csontig: a mozdulatlan szél!
Az Aetna csöndesen pipált,
mint egy vén és közömbös úr; emlékszel? s lomhán, nem mozogva
a bölcs, szadista kaktuszok kaján körmökkel ültek és
kövéren, kéken, kéjesen, mint ki meleg fürdőben ül.
1928. máj.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
