Babits Mihály: [JÖN, HOZZÁM NYÚL, KEZEMEN SZORÍT...] | Verstár - ötven költő összes verse

[JÖN, HOZZÁM NYÚL, KEZEMEN SZORÍT...]

Jön, hozzám nyúl, kezemen szorít,
csügg rajtam, mint nyűgös ismerős,
nyakamra ül, untat, elborít,

akárhová megyek, megelőz,
bármivel mulatok, szomorít
a vérszegény, hideg kezü ősz.

Sevilla, Madrid, Valladolid
nem zengi fülembe a rímet,
a rendest, édeset, egykorit.

Óh testvérek! mi láttuk a Rémet,
amelytől minden rím odafut,
ahova hajdan a bűvös gímet

űzték tünni az ős fiúk:
akik, meglelve a kincses Krímet,
nem lettek azért tüntén szomorúbb.

Ismered a hajszát, balga vadász,
mely téged is új s új tájra hív,
nyugatra örökké, más és más

Hispániákba, s alélva vív
a csoda után, mely ködbe vész,
amikor kilőve minden ív.

Óh jaj, mi is űztük, űztük tüntig
a gímet, a rímet, az egykorit:
de micsoda uj Krímet leltünk itt,

ahova eloszló árnya vitt?
Útban fog az ősz most, balga darvak,
hidege lankaszt, köde borít,

s lassan a Semmi egébe olvad
Sevilla, Madrid, Valladolid.

1936. ősz

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!