Babits Mihály: REGGELI SZÉL | Verstár - ötven költő összes verse

REGGELI SZÉL

Mint kunok űzte bús legény,
szórtam a kincseket mögém,
és addig szórtam balgatag:
most már maguktól hullanak.

Itt egy darab, ott egy darab:
lassankint minden elmarad!
s hiába hintem, egyre jő,
üldöz a vén kun, az Idő.

Beteg szeretnék lenni már.
Ugy fáj az, hogy semmi se fáj!
Ha semmi más: e semmi fáj!
Beteg szeretnék lenni már.

Ó jöjj kór, oltsd ki bágyatag
kézzel a gyertyás vágyakat,
s mint vén egyházfi, csöndbarát,
zárd el a szentély ajtaját!

Feledni hogy még van remény,
egy szelid ágyba fekszem én:
maradj, Remény, te vén csaló!
Nekem a szelid ágy való.

Ne mulattasson semmi más,
csak ami képet fest a láz
vagy zenét a csönd ujja sző,
amíg a végső óra jő.

Valaki akit szeretek,
kezemet akkor fogja meg,
és addig ne eressze el,
mig érzi hogy az ere ver.

De mikor elhallgat az ér,
s fehér lesz, olyan törtfehér
a kéz, mint hervadt liliom,
fektesse végig ágyamon.

És mondja: "Mit az ég adott
(mint a virág a harmatot,
ha reggel szelében meging),
könnyelmü kéz! elszórta mind.

Hadd fonnyadjon hát szárazon!"
Mondja, s ne sírjon már azon!
Menjen el, s törve, hagyjon ott
mint a szél a liliomot.

1909 [?]

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!