Balassi Bálint: NEGYVENNYOLCADIK | Verstár - ötven költő összes verse

NEGYVENNYOLCADIK

HOGY JULIÁNAK, S NEM AZ SZERELEMNEK ADTA MEG MAGÁT

[azon nótára]

Szerelem s Julia egymás mellett állva

reám szikráznak vala,

Gerjeszt mind a kettő, mert mindenike lő,

nagy mindenik hatalma,

Egyik szép szemével, másik nagy szenével

erejét rám támasztá.

Ily veszedelmemben a csalárd Szerelem

szép szóval szóla nékem:

Add meg - mond - magadot, hatalmomat látod,

csak kár, hogy vísz ellenem,

Mert kezemben akadsz, vagy ugyan itt meghalsz;

lám, régen esmérsz éngem!

Nem adom magamot néked, meghidd - mondok -,

noha mindenekkel bírsz,

De ím, ez kegyesnek holtig rabja lészek,

mert te csak méreggel írsz

Azoknak fejére, kik vadnak kezedbe,

kit csalárdul hozzád hívsz.

Ez kegyesnek légyen mind fejem s mind lelkem

maga kótyavetyéje,

Szép szeme láttára csörögjek vasába,

légyek kínszenvedője;

Csak öröm mondani, hogy magamot kötni

látám nagy szerelmére.

Vidám Juliának, kinek víg voltának,

óh, hogy én akkor hűk!

De kegyesnek tetszék, hogy kezében juték,

s nem is tudtam, hogy oly szűk

Az kegyes szerelmes, ki miatt vagyon már

rajtam bonthatatlan nyűg.

Julia kezében, szörnyű tömlecében

fejem miképpen esett,

És hogy nem könyörül rajtam, ki-ki ebbűl

könnyen értelmet vehet:

Az oly kegyetlentől, ki szemeivel öl,

az Isten ójon mindent.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!