Batsányi János: Utolsó ének | Verstár - ötven költő összes verse

Utolsó ének

Asperitatis et invidiae corrector et irae...

...................orientia tempora notis

Instruat exemplis!

HORATIUS

Ily nagy és szent erő teljes birtokában
Hazád bölcseinek ragyogván sorában,
S e végtelen szélvész setét homályában
Egyre világítván társadnak útjában,

Bátorítsd, vezéreld vágyása céljához; -
Éleszd bizodalmát a népek urához;
Erősítsd szerelmét dicső szép honjához,
S honja minden igaz, minden jó fiához.

Szolgáljon most ennek, egész erejével,
Eszével, karjával, s egyéb értékével.
Amit kiki tehet, tegye kész elmével,
S ha mit érte szenved - viselje békével!

Lágyítgasd a durva hideg keménységet,
Irtogasd a gonosz kaján irígységet,
Az oktalan, gyáva, buta kevélységet,
S ezek rút fajzatját, a vad gyűlölséget -

Mely már századoktól népedet zaklatja,
S erejét fogyasztván addig sanyargatja,
Míg önnönmagából végre kiforgatja,
S utolsó veszélyre, romlásra juttatja:

Hacsak a nagy isten atyai kegyelme
Nem segít! ha minden jobb s tehetősb elme,
S ha kivált a nemzet saját köz értelme
Nem teszi, hogy szünjék e mirígy fertelme!

Zengd, ajánld magasztald a szent egyezséget,
Az egymáshoz vonszó s hajlandó készséget,
Férfiakhoz illő nyílt egyenességet,
S csélcsapság-útáló rokon szívességet. -

Égből-vett nagy tiszted hív gyakorlásában,
Bízván az igazság győző hatalmában,
S mind feleid sok szép tulajdonságában,
Mind saját szándékod tiszta jóságában,

Idézz minden magyart Sajó vidékére,
Hol özönnel omlott őseitek vére; -
Vezesd onnan Várna s Mohács mezejére,
Hol örök gyász borult hazátok egére!

Mutatván ott helyét Lajos táborának
S még ma is torlatlan szörnyű halálának,
S éreztetvén okát honja sok bajának,
(Kútfejét számtalan keserves kárának!)

Kösd e hármas leckét ott újra szívére!...
S oszlopot emelvén népe sírhelyére,
Lángoló betűkkel vágd fel a kövére,
Mi a gyűlölködés, visszálkodás bére!

Mond: (mert ezt eléggé sohasem hallhatja!)
Hogy a népek sorsát isten igazgatja -
Aki mind bűnökért megadóztathatja,
Mind tőlök a veszélyt messze háríthatja;

Ő! ki mindnyájokat előre serkenti,
S halálos álmokból gyakran felrettenti,
De, ha bús végzésit egyszer kijelenti,
A vakmerő kevélyt többé meg nem menti!

Ott, hol a vak ösztön már a józan észen
S minden jobb szándékon győzedelmet vészen;
Ott, hol az ég átka lévén az egészen,
Egy rész a másikon erőszakot tészen;

Ott, hol már fejektől a tagok megválnak,
S vad kények követve - jobbágy a királynak,
Nagyok a törvénynek bátran ellentállnak,
S hazájok kárával magoknak használnak;

Ott, hol az érdemnek büntetés az ára;
Hol a hatalmasok, ég s föld bosszújára,
Az álnok rablelket a jók jutalmára,
A jámbort a rossznak juttatják sorsára;

S nevetvén hagyásit az élő istennek,
A megnyílt örvénytől vissza nem rettennek,
S az igazság útján egyaránt nem mennek, -
Vétkesek mindnyájan, s veszni kell mindennek!

Nem aggódván azért senki rossz kedvével,
(Sem az irígy lelkek ingerkedésével,
Sem a képmutatók garázda nyelvével,
Sem más patvarkodók s cimborák dühével),

Útáltasd, gyűlöltesd a rút feslettséget,
A dagályt, hivságot, kába délcegséget,
Dicsőítsd, magasztald a szép egyezséget,
Nyájas bizodalmat, szíves emberséget!

Építs dőlt falain hazád templomának;
Vess gátot a vétkek fertelmes árjának,
Akadályt az idő siető szárnyának
S mindent-megemésztő kegyetlen fogának.

Zengj, énekelj gyakran néped örömére;
Fáradozz, munkálkodj javára, díszére;
Siess, siess bátran pályádnak végére,
S légy a magyar bárdok példája, vezére!

Nem múlandók a te kezed alkotmányi,
Koszorúra méltók elméd találmányi:
Melyekért míg téged Helikon leányi
Szebbel tisztelnének, - ezt küldi Batsányi;

Ama külföldeken bujdosó barátod,
Kinek szíve régen s örökre sajátod,
S kiért most - jól tudván, hogy többé nem látod,
Néha sohajtásod az égre bocsátod!

Így szólván, hív Múzsa! helyheztesd fejére
Zöldelő koszorúd; - s végy búcsút végtére.
De, tekintvén szíve megújult sebére,
Vígasztald! s mondd még ezt engesztelésére:

Mérsékeld fájdalmát bánatos lelkednek;
Töröld le cseppjeit nedvesült szemednek.
Vídulj! majd nyakára borulsz még hívednek
Ott - hol az igazak többé nem szenvednek!

Ott, az örök béke csendes kebelében,
Ama jámbor lelkek áldott seregében,
Kik, földi pályájok ezer veszélyében
Meg nem tántorodván tárgyok űzésében,

Bő jutalmat nyertek fáradozásokkal,
S most együtt örülnek sok más hű bajnokkal,
Míg tudós munkájuk s jeles példájokkal
Még ma is jót tesznek egész hazájokkal.

Úgy van. Ott, hol Zrínyi, dicső nagyatyjával,
Gyöngyösi Keménnyel s Murány asszonyával,
Hol Faludi s Ányos, több jó bajtársával,
Orczi Telekivel, s lelki barátjával,

Nyert diadalmokon együtt örvendeznek, -
S minthogy feleikről ott sem feledkeznek,
Sőt követőikről gyakran értekeznek,
Téged, kedves Hímfi! vígadva neveznek;

Ott egykor majd egymást újra meglátjátok!...
S valamint ők áldva néznek ma tirátok,
Úgy majd ti - kiszolgált szerelmes hazátok
Jobb fiait ott is áldani fogjátok;

Boldogok mindketten! itt, a jók szívében
S neveteknek élvén emlékezetében;
Ott, örvendvén azok szent egyezségében
S imádott hölgyetek égő szerelmében.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me