Berzsenyi Dániel: AZ ULMAI ÜTKÖZET | Verstár - ötven költő összes verse

AZ ULMAI ÜTKÖZET

1805. Octob. 14d.

Mit hallok! Árpád honja határain
Álgyúk dörögnek! rettenetes veszély
Zúg, mint dagadt felhők morajja
S Bosporusok zokogó nyögése.

Egy nagy csapással mindeneket levert
A harc s dicsőség kénye, Napóleon,
S mint Júpiter mindent lerontó
Mennyköve, egy riadással elszórt.

Látom hazámnak fegyveres őreit
Réműlt futásban; látom az éktelen
Vert had zavarját tébolyogva,
S Bécs s Pozsony érckapuit vivatlan

Kitárva! Oh sors! oh csuda nap! mi ez?
Nincs hát remény már? - Itt az idő, magyar!
Melly majd szabad lelked nem ismért
Jármot akaszt te szilaj nyakadra.

Nyolc száz repűlt el már Budavár felett.
Villámok ádáz zápora, vérözön
Toldult s rohant rád számtalanszor:
Ámde te, mint az egekbe ötlő

Kriván, mosolygál a zivatar között.
Rémíthetetlen melled acélfalat
Vont fel körűlted, s vakmerően
A haragos buzogányt ragadván

Gígászerővel harcra szegűlt karod,
Vivtál ezerszer többel ezer csatát:
Menj, most mutasd meg Zrínyi lelkét,
Zrínyi dicső remekét, halálát!

Merj! a merészség a fene fátumok
Mozdíthatatlan zárait áltüti,
S a mennybe gyémánt fegyverével
Fényes utat tusakodva tör s nyit.

[1805?]

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me