Csokonai Vitéz Mihály: Az álom | Verstár - ötven költő összes verse

Az álom

Boldogok azok, akik úgy alusznak,

hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a

kívánságom nem is haszontalan, ha az

álmodozások ostromolják a sírhalmokat.

Préd. 3 : 19, 20, 21.

Jön az álom, s mindent pihenésre hajta,

Az éjjelnek barna palástja van rajta,

Beborítja véle a főldet s az eget,

Alóla altató mákolajt csepeget,

Melynek hűs balzsama a benne feredett

Szemhéjaknak édes nyúgovást engedett.

Lágy karjain fáradt érzékenységinket

Ringatja s egy másik világba tesz minket,

Hol sok ezer képpel elménk játszodtatja

Valóság képébe tűnő ábrázatja.

Most az öröm arany hegyeit ígéri,

Az áldás javait bő marokkal méri,

Majd a félelemmel rettenti lekünket

S a kétség szélére viszi életünket.

De akármint tűnik képzelődésünkbe,

Valódi örömöt terjeszt ő szívünkbe;

Ápolgató karral kötésink feloldja,

Ellankadt erőnkhöz új erejét toldja,

Megtört érzésinket símítja kezével,

Új életre hozván gyógyító mézével,

A terhes gondokat rabláncához fűzi,

Szívünkből a Léthe partjaira űzi.

Minthogy a világi bajoknak érzése

Éltünknek legnagyobb terhe s szenvedése,

A halálnak képét őltözvén magára,

Bennünket holtakká tészen utóljára.

Úgy vagyon, holtakká tészen, és hogy élünk,

Csak egy kis szuszogás hiteti el vélünk.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!