Csokonai Vitéz Mihály: A méz méze | Verstár - ötven költő összes verse

A méz méze

Sok az ember baja! -
Egy belső nyavalya

Engemet is megroncsolt;

Ínyem elvesztette,
Szám ízét elvette,

Minden csak ízetlen volt.

Kóstoltam tokajit,
Gyomrom únalmait

Szerzé e szent ital is;

Nem volt elszenvedve
A téj édes nedve

Nála még cúkorral is.

Végre egy tetézett
Tálba lépesmézet

Kűlde egy jó Nincsneve,

Kóstolom kelletlen,
Hát fojtós, ízetlen,

Mint a zőld vackor leve.

Bejöve azonba
Laura sátoromba;

S mondám, mi bánt régolta.

Csudálta: - elmetszett
Egy kicsinyt, s úgy tetszett,

Hogy elébb megcsókolta.

Ezt edd meg, ez tán jó! -
Megeszem, - Egek! ó,

Még oly édest nem ettem.

Adj, óh, adj! több mézet,
Melyet szád igézett,

Óh, adj! - így esdeklettem.

Adott még többet is:
S meg nem mézeltet is

Adott a kis csintalan;

De én megesmértem, -
S édességet kértem

Szácskájáról úntalan. -

Kis méhek! kerteken,
Mezőkön, berkeken

Mit futtok sok veszéllyel,

A friss patakokra,
A szép virágokra

Repdesvén szerteszéjjel?

Mennyi sok munkával
És idő jártával

Gyűjthettek egy kis mézet!

Szálljatok Laurára!
Az ő szép szájára

Vénus sokat tetézett!

Jőjjetek, így nem lész
Olyan sok s édes méz

Sohol, mint a tiétek.

Jőjjetek, s így nem lész
Olyan boldog méhész

Sohol, mint a tiétek.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!