Csokonai Vitéz Mihály: Az emberiség s a szeretet | Verstár - ötven költő összes verse

Az emberiség s a szeretet

Felfogadtam száz-meg-százszor,

Nem fogok szeretni másszor;
Felfogadtam, semmi lyány
Rabbilincsre már nem hány.

Azt mondám, bolond is voltam,

Hogy szerelmekhez hajoltam:
Azt is mondám, mind bolond,
Aki rólok le nem mond.

Felfogadtam, hogy míg élek,

Egy asszonnyal sem beszélek;
S bár Heléna volna is,
Még sem kapnék rajta is.

Gyűlölöm minden nemével,

Bájoló tekintetével,
Gyűlölöm! - Mind csalfa kép,
S még talán csalfább, ha szép.

Felfogadtam mindenekre,

Rá se nézek őkemekre;
Mert mind vesztembe kerűl. -
Meg is álltam emberűl.

Jaj, de fojtó únalommal

Bánat szálla rám egynyommal,
S a szerelmes kény helyett
Gyűlölség foglalt helyet.

A barátság s kedv megszűnék,

Tréfa, nyájasság eltűnék;
Csak setétes gondolat
Vont körűltem gőzfalat.

Csak rettentő képzelések,

Csak kegyetlen érezések
Ostromolták lelkemet,
Úgy gyötörtek engemet.

Semmi virtust nem kerestem;

Embergyűlölésbe estem,
S már egészen ellepe
Lelkestől a sárepe.

Már az elmém is tompúla;

És csak - csak kevésbe múla,
Hogy fejembe nem lövék. -
Mégis elmémhez jövék.

Légyen hálá! észrevettem,

Hogy bolondgombákat ettem.
S felkiálték: "Grácia!
Megbocsáss, szép Cipria!"

Jertek, óh angyal-személyek,

Hogy megint, mint ember, éljek!
Elvetettem pisztolom -
Szép orcátok csókolom.

Véletek hát szívet váltok,

Szép embernék, s így kiáltok:
"Mind bolond, ki nem szeret,
Vágasson magán eret!"

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!