Csokonai Vitéz Mihály: Fillishez | Verstár - ötven költő összes verse

Fillishez

A semmiség örök tavába

Ifjúkorod javát hiába,
Szép húgom! óh ne hánd;
Úgy éld virágit a tavasznak,
Hogy majd ha mellyeden megasznak,
Elveszteket ne bánd.

Ne higyj a nyájasan mosolygó,

A gráciák kertébe bolygó
Lepkéknek, óh ne higyj!
Ezek csak új rózsákra futnak
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.

Én is neveltem egy virágot,

Kit lopva egy hernyócska rágott,
Emésztvén édesen;
De végre lepke vált belőle,
S újabb virág után előle
Eltűnt negédesen.

Óh, mennyi bút láttam miatta!

Már lelkem elcsüggedt alatta,
A szívem öszvetört;
Kedvet haszontalan kerestem
Másutt, mihelyt attól elestem,
Ki édesen gyötört.

A szép napok hosszak valának,

Az éjszakák nem nyugtatának,
Hogy ő máshoz hajolt,
Szétnéztem és sehol se láttam
Azt, akit oly híven imádtam:
S egész főld puszta volt.

Most is, ha foly könnyhullatásom,

Csupán ez egy vígasztalásom:
Hogy ő a hitszegő!
A tiszta szívet megvetette,
Ki őtet oly forrón szerette,
S reám méltatlan ő.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!