Csokonai Vitéz Mihály: A REGGEL
A REGGEL
(Seneca)
Egynehány csillagok már pislogva égnek
Hajlott bóltozatján a csillagos égnek.
Halavány tüzeit, kik bújdosnak széjjel,
Öszveszorítja a meggyőzetett éjjel,
Űzi már új fénye, - pirítván az eget
A hajnalcsillag, - a tűndöklő sereget.
A Göncöl-szekere fagyos csillagzatja
Megfordúlt rúdjával a fényt csalogatja.
Tengerszín lovain jövén ég színére,
Mosolyog a Titán Oeta tetejére.
Ma a csipkebokrok, hogy meghintettenek
A nap súgárival, mind veresellenek,
Meghalaványodván arany színű fényje,
Eltűnik a Fébus visszatérő nénje.
Felserken a remény, midőn a gondokat
Előszedvén, mind kinyitja a házakat.
A pásztor, bocsátván legelőre nyáját,
Előszedi zúzzal deredzett táskáját;
A borjú a szabad tér-mezőn játszadoz,
Téjjel barmok tőlgye újolag dagadoz;
A puha gyep-fűvön az anyai téjjel
Jóllakott gödölye futkározik széjjel.
Fújván egy ághegyen, a kis fülemüle
Az új napnak szárnyát vígan ereszti le,
S köszönvén hangosan, a szép fénynek örűl,
Énekel a véknyan szövött fészek körűl.
Körűlte a nappalt bizonyító sereg
Nyelve összvekevert örömnótat pereg.
A hajós életét vetvén vak kétségre,
Hajóját bízza a szélre s a mélységre:
Viszi a félelem színétől kékellő
Tenger, felpuffasztván vásznait bőv szellő.
A halász, függvén a redves kőszálakon,
Igazit a megcsalt halászó horgokon.
Úgy nézi meggörbűlt kézzel nyereségét,
Mely lehúzta rezgő vesszejének végét.
Így vagynak, akik az ártatlan életnek
Csendes békessége alatt legelhetnek,
Akik bírván kevés magok vagyonjokat,
A mezőn építik reményoszlopokat.
Reszkető félelem, nyughatatlan remény
A városban legtöbb s legsűrűbb vetemény.
A pénz az uraknak kevély palotája
Makrancos ajtaját álmatlan strázsálja.
E boldogságának véghatárt nem vetvén,
Az aranyra újabb aranyt gyűjtögetvén,
Több kincset kincséhez kíván, amellyel lett
Szegény a halmozott aranyhegyek mellett.
A holdnál ingóbb név kedvének szellője
Lett aranynak magos pólcra emelője.
Az áruból veti a lármás tanácsot,
A haragból s perből keresvén harácsot.
De a csendességet kevesen esmérik.
Kik a gyorsan futó időt bőlcsen mérik,
Bírván óráival e rövid életnek,
Amelyeket többé vissza nem vehetnek.
Mindnyájan, míg lehet, víg szívvel éljetek,
Sebes haladással siet életetek.
Hajlott bóltozatján a csillagos égnek.
Halavány tüzeit, kik bújdosnak széjjel,
Öszveszorítja a meggyőzetett éjjel,
Űzi már új fénye, - pirítván az eget
A hajnalcsillag, - a tűndöklő sereget.
A Göncöl-szekere fagyos csillagzatja
Megfordúlt rúdjával a fényt csalogatja.
Tengerszín lovain jövén ég színére,
Mosolyog a Titán Oeta tetejére.
Ma a csipkebokrok, hogy meghintettenek
A nap súgárival, mind veresellenek,
Meghalaványodván arany színű fényje,
Eltűnik a Fébus visszatérő nénje.
Felserken a remény, midőn a gondokat
Előszedvén, mind kinyitja a házakat.
A pásztor, bocsátván legelőre nyáját,
Előszedi zúzzal deredzett táskáját;
A borjú a szabad tér-mezőn játszadoz,
Téjjel barmok tőlgye újolag dagadoz;
A puha gyep-fűvön az anyai téjjel
Jóllakott gödölye futkározik széjjel.
Fújván egy ághegyen, a kis fülemüle
Az új napnak szárnyát vígan ereszti le,
S köszönvén hangosan, a szép fénynek örűl,
Énekel a véknyan szövött fészek körűl.
Körűlte a nappalt bizonyító sereg
Nyelve összvekevert örömnótat pereg.
A hajós életét vetvén vak kétségre,
Hajóját bízza a szélre s a mélységre:
Viszi a félelem színétől kékellő
Tenger, felpuffasztván vásznait bőv szellő.
A halász, függvén a redves kőszálakon,
Igazit a megcsalt halászó horgokon.
Úgy nézi meggörbűlt kézzel nyereségét,
Mely lehúzta rezgő vesszejének végét.
Így vagynak, akik az ártatlan életnek
Csendes békessége alatt legelhetnek,
Akik bírván kevés magok vagyonjokat,
A mezőn építik reményoszlopokat.
Reszkető félelem, nyughatatlan remény
A városban legtöbb s legsűrűbb vetemény.
A pénz az uraknak kevély palotája
Makrancos ajtaját álmatlan strázsálja.
E boldogságának véghatárt nem vetvén,
Az aranyra újabb aranyt gyűjtögetvén,
Több kincset kincséhez kíván, amellyel lett
Szegény a halmozott aranyhegyek mellett.
A holdnál ingóbb név kedvének szellője
Lett aranynak magos pólcra emelője.
Az áruból veti a lármás tanácsot,
A haragból s perből keresvén harácsot.
De a csendességet kevesen esmérik.
Kik a gyorsan futó időt bőlcsen mérik,
Bírván óráival e rövid életnek,
Amelyeket többé vissza nem vehetnek.
Mindnyájan, míg lehet, víg szívvel éljetek,
Sebes haladással siet életetek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
