Dayka Gábor: Lakodalmi Versezet
S illatozó fellegbe borúl a templomok öble;
És már a szerető pár köztt áldásit el-osztá
Júnó papja, s örök fríggyel kötelezte-hitét-le.
Gyújts fáklyákat Hymen! gyújts! már a játtzi szerelmek
Intenek - és útjokban enyelgő lépteket intézd.
És Te, kinek ma kivánt önnként öröm-innepet űlünk, |
Sorvasztó búdat, s méltatlan gyászodat őltsd-ki.
Ah! bőven folyt már szemeid bús nedve szerelmed
Hűlt hamvára, midőn a búsúlt Ámorok el-húnyt
Fáklyánál, és hátra szegett tegzekkel emelnék,
S a Virtus rejtett artzal, s mélly gondba merűlve
Kísérné hidegűlt tetemét a sírnak öblébe -
Hallgass Musa! s örök fátyolt vonj gyászos halála
Bús képére, s ne tépd-fel haszontalan újra sebeinket.*
Ah nem örűl az örök mívének mostoha sorsán, |
Hólnap öröm-napot, és új boldogságokat áraszt.
És hogy el-húnyt örömed kegyesednek bánatos halmán,
S a szomorú Végzés boldog kötelékid el-oldá:
Új vígságra, s kiesbb gyönyörűségekre vezérelt.
Így ered a jajból nyugalom, s a bánat homályját
A jobb Végezetek tartós örömekre derítik.
Mint mikor a haragos tenger feneketlen öblében,
Mérges habok zúgási között, s éj-féli setétben,
A zaj-lepte hajót a morgó szélvészek hányják:
Záporral viselős felleg szakad, és az özönben
Süllyedező révészt új víz-halmokba borítja;
S a riadó mennykő le-tsap, és a gyáva hajósnak
A héjába fogott kormányt el-sújtja kezéből,
S már ajakinn az halál ijedelmi ki-űltek: azonban
Hogy meg-szűnt a bús zivatar, s a gyenge fuvalmak
Lengenek, és a zordon ügyet békére varázlyák:
Bárkáját honjának határira vetve találja.
Örvendj! aki reád minapában mérte tsapását, |
Karjai köztt búdat keveretlen örömre tserélé.
Aki, midőn hajdan még Esztergomban az Érdem
Szárnyain hóltod után maradandó névre törekszél,
Karjaidat karjaiba foná, s hév tsókokat hintvén
O fijam..... és ajakit forró könnyekkel el-önté -
Te zokogál, s eredendő jódat homályosan érzéd -
Ő - noha már örök éjbe borúltak napjai, s a bús
Végezet el-ragadá szeretőjinek édes öléből -
Által-nyújtja neked tsak ugyan végtére leányját.
Néked szántta tehát őt a változni tudatlan |
Néked - gyenge korát rejtvén a klastrom öblében,
Hogy szeretett Annyát az halál a sírba taszítá -
Múlatozott kegyes életbenn a szűzi sereggel,
Még a sárga Ceres búzáját hétszer aratná:
Vagy hogy ritka ketseit a tsendes Virtus emelné,
Vagy hogy az el-komorúlt Virtusnak kellemet adna.
Serdűlvén, és hogy ki-feselt a gyermeki korból,
S ifjúságra jutott, s értebb esztendeit éltte:
Kellemeit néked nevelé, s a Pannoni főldön
Hírre jeles Bárkótziak udvara néked emelte
Nagyra nevét, és udvariás erkőltsre tanítá.
Klára * midőn örömét eggyetlen lyányod aratja, |
Ha hidegűlt tetemidben az érzés újra fel-élne,
És valamelly Chíron életre varázlani tudná
Szívedet, ah mi névtelen érzésekbe merűlne! -
De már által-törtt a tűndér élet határinn,
És a síron túl nyugovók köztt fogta lakását,
S Kedvessének ölébe repűle, kit a tüzes hartzban;
Hogy kardot ragad, és az erőss Prussusra ki-rándúl:
A kedvezni szokatlan halál a sírba merített -
Ám de kiket ki-törőltt az halál, s a főldnek öblében |
Sár-házát el-vetve nem húllt jobb részek halomba,
És folytatja kiesbb éltét a boldog hazában,
S hátra hagyott társainak túl a síron is érzi
Majd boldog, majd bús esetét tele rész-vétellel.
Ő is azért fel-lelt Kegyesét szívére szorítva,
S tsókra hevűlt ajakinn függvén örvendez az Égből
A szerető párnak, s áldást hint rája felőlről.
Gyújts fáklyákat Hymen! Te pedig, kit az Isteni Végzet
A búval terhes mélly gyászból végre ki-őltvén
Új örömekre vezet szerető Szépednek ölébe,
Nyújts kezet, és fel-támadt boldogságodat érezzd.
Ő, mikor a Tudomány rejtett ösvényinek indúlsz,
S nem hallott dolgokra tanítod kedves hazádat,
S fáradhatatlan erőd tsak ugyan nyugalomra törekszik:
Ő lágyíttsa komoly munkád mindennapi terhét,
S édes enyelgéssel kedvet bájoljon ereidbe.
Gyújts fáklyákat Hymen! már óltja világit az oltár; |
Új életnek ered, s örömének napjait éri
Várt Jegyesed, s jajját jobb végezetekre tseréli:
Engedd, fűzze kezét kezeidbe, s nyakadba borúlván
A szerelem szent tsókját szép ajakidra boríttsa.
Izleltesd javait vele, s erkőltsidnek igéző
Kellemitől újúltt éltét nagy időre varázold. *
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me