Földi János: Rélánd Adorján' Galatéája. | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

Rélánd Adorján' Galatéája.

Első Alagya.
Tűnődik magában a Vers-író, hogy szeretnie kell.

Nints haszna! - híjában küszködöm szívemmel,

Híjában hartzolok gyenge szerelmemmel!

Haszontalan futok magam' ki-ragadni,

'S édes járma alá' nyakamat nem adni.

A' fel sem vett Vénus nyíla szívem súlytja,

El-aludt fáklyámat mérge jobban gyúlytja.

Ama' tegzes Istent, valaki meg-veti,

Boszszúálló kezét vessztére készteti.

Mennyit mondám: Senki szerelembe nem ejt,

E' mézzel bé-vont-szín mert gyilkos mérget rejt,

Sőt még szememmel-is a' ként szövetkeztem,

Jártomban világát a' főldnek szegeztem.

Ide oda széllyel hogy ne tekintgessen,

Szívem' sérelmére sebet ne vehessen.

Jaj! hol most el-tökélt elmém' fel-tétele,

Mellyről ujontan vólt állandó hitele,

Hogy soha sem lobban szerelme' fáklyája,

Senki Leánnyának hogy nem leszsz szolgája!

Hanem, önnön magát adván az Egeknek,

Társa leszsz az égi tiszta seregeknek.

Oda van már mind az! Bőltselkedő eszem

Ha mi van-is, engem' el-hágy, észre veszem.

Mind azt Galatéa, tőllem el-széleszti,

Víg gyönyörűséget, melly elmém' téveszti!

Óh új láng! emészted velőmet tűzeddel!

Égetsz, bár hideg vagy, titkos melegeddel!

Meg-botsáss, ha talám hogy szeretlek, vétek,

'S légyen e' szerelmem vádolható Vétek:

Ez edgy vétkemmel-is ellened véttete

Érdemid soksága, 's méltó tekíntete.

Óh kívánságimat ellenző álnok sors!

Illy közzel el-zárni bennünket mért vagy gyors?

Én nyomorúlt! óh bár reménylnem lehetne,

A' mit szívem kíván, hogy rá szert tehetne!

De ha e' reménynyel szívemet táplálom,

E' reményemet-is véteknek találom.

Melly kevés elmém még meg-maradott bennem,

Bolond szerelmemben nevet, mit kell tennem.

Dolgomat továbbá az sem igazolja,

Már vakmerőséggel vágyásom' vádolja.

Magam lévén Bíró a' magam űgyemen,

Kárhoztatom magam' tulajdon székemen.

Titkolnom kell űgyem' más ítéletétől,

Belső hánykodással forr szívem hevétől.

'S melly erejét maga bennem apolgatja,

Még önnön magával kínját hordoztatja.

Ha pedig találom néked jelenteni,

(Másként mit-is tudok tőlled reményleni?)

Azt fogod bizonynyal mondani, már értem,

Baráttságod jussát szerelmemmel sértem.

Ki Vénust, 's Isteni fegyverét katzagod,

Meg-vallott tűzemet hogy álja haradot?

Félő, hogy sértetvén, ha hallod e' titkot,

Új lángomra mondaszsz száz 's meg ezer szitkot,

Talám örökre-is el-tíltaszsz előlled?

Áh! melly bűntetést vesz kevély lángom tőlled!

Ha tekíntetedtől örökte tíltatva,

Kell élnem időmet, tőlled meg-fosztatva!

Soha bús szeretőd' napja úgy nem derűl,

Nyögéseinek setét éjjelébe merűl, - - -

Távozzatok tőllem! mi közöm hozzátok,

A kik világunkra Fébust bé-hozzátok?

Tüzeket okádó gyors lovai hadján,

Fussatok, melly felé tettzik az ég padján!

Tisztábban világit elmémre tsillaga

Szerelmemnek, mint sem Apolló-is maga.

Edgy ortza boríthat én rám setét éj-félt,

Edgy űzheti azt el, edgy deríthet rám Délt! -

Mi haszna, tüzemre nyert szabadságomnak?

Szabadságom oka leszsz dühösb lángomnak.

Minek edgy égőnek olly közel ülések,

Hogy szinte térdünknek leszsz közösűlések?

Minek az ollykori nyájas tekintetek,

Mellyeket gyakorta reám képzelgetek?

Intselkedő Vénus velem hányszor láttat,

Még-is egyedűl tart, hozzád nem botsáttat!

Tudniillik, mint Tantal ez Almák bővében

Nem eszik, nem iszik a' víz közepében:

Úgy Galatéáról én tsak Verset írjak;

De magával soha örökké ne bírjak?

Hazudjak! ezen szóm bé ne tellyesedjen!

Sőt Galatéám-is e' lánggal gerjedjen!

Ő is ama' Istent érezze erében,

Kinek még hatalmát tagadja szívében!

Második Alagya.
Ugyan azon tünődés.

Istenek! éltemet kik védelmezitek,

Jertek, segítsétek, ha segíthetitek!

E' bajon: állandó tűz gerjedt szívemben,

'S már mit tselekedjem, nints itélétemben.

Oh! soha velőmből kit ki nem törűlök,

Galatéa! hóltig tsak érted hévűlök!

A' jó Ész, melly vala olly bizodalomba,

Hogy nem esik soha Pásusi gyalomba,

Melly hitte, hogy onnan, lőtt nyíl nem sértheti,

Ama' gyermek Istent mivel meg-győzheti,

A' jó Ész, melly bírta Elmém' mozdúlásit,

'S tudta tsillapítni sebes rohanásit;

Most hirtelenében bennem meg-tompúlván

Tsendességre indúlt, tsak halgat bámulván.

Híbázok: nem halgat; sőt ennekelőtte

Fel-gerjedt tüzemet a' melly le-öntötte,

Most hamvában levő szikrámat fújkálja,

Maga jobban jobban éleszti, táplálja.

Tsapongó érzésem hajdan ha szédített,

Az Erkőlts utára illy szókkal téritett:

Óh szánakozásra méltók, nem tudjátok

A' szerelem, melly sok gonoszt von reátok!

El-múlik a' szépség, el-vész ez idővel,

El-enyészik edgy 's két rövid esztendővel.

Az Idáliai Istent kerűljétek,

Nyilait míg lehet, tőlletek űzzétek!

Illyen intésekkel meg-erősíttetve,

Egészen el-vóltam magamban hitetve,

Hogy ártatlan szemmel Vénust-is nézhetném,

Szerelmem reá-is fel-nem gerjeszthetném.

Verődött edgy Leány nem tudva elémbe:

Mindjárt meg-rezzenve ez ötlött elmémbe:

Meg-ne háboríttsa ez békességedet,

Vigyázz, győtrelembe ne ejtse szívedet!

Szemem, elmém róla mentem el-fordítám,

Magamat a' tűztől így meg-szabadítám.

Most a' jó Ész Te gyöngy képeden meg-álván,

Óh leg-szebb Teremtés! 's szépséged' tsudálván,

Maga így szóll nékem: Melly bőltsen tselekszel,

Hogy e' szeretettől kerűlve melegszel!

Ne is vess akadályt törvényes tüzednek,

Most magam engedek szabott törvényednek.

Hányszor intettelek, hogy soha ne szeress?

E' méltó szépségben most ám kedvet keress!

A' ki azt meg-látja, 's nem gerjed szerelme,

Tsupa ostoba az, nints abban jó elme!

Ki tűrhesse habos fodrait hajának,

Melly díszt ád elefánt tetem homlokának?

Karjait, 's kezeit? mellyeknél mik szebbek?

Illetetlen hónál ezek fejérebbek.

Áh! ki szenvedhesse rósa-szin ortzáját,

'S mintedgy tsókot kérő ki-dűlt dombotskáját?

Szemét, szerettetvén, 's szeretvén ki lássa?

Galatéa Vénus Isten-aszszony mássa!

Harmadik Alagya.
A' Páros életről.

Bóldog, kinek a' szűz Szerelem, számára

Nyugodalmos útat nyított országára!

Bóldog, ki juthatott tsendes életére,

Reményit házassága tellyes örömére!

Bóldog, ki el-tőltvén fijatal ideit,

Sok tévelygések közt fáradt esztendeit,

Mint már elmúltakat hátúlról nézheti,

'S éltét óhajtozott véggel rekesztheti.

Tsak nézi az, mások' kéttséges ösvényit,

Kik most veszik szívek első kelevényit!

Ah! veszszen, valaki szerelmét meg-veti,

'S szelid járma alá nyakát nem teheti!

Kő annak értz melyje, keményebb annál-is,

Fagyosabb, el-hiszem, Rifei hónál-is!

Mikor meg-gondoljuk az édes tsókokat,

A' kedvellett mellyből forró buzgásokat,

A' mézzel nedvesűlt ajakak' mozgásit;

Érezzük Lelkünknek el-ragadtatásit!

Más kín fába fűbe talál segedelmet,

A' Szerelem meg-vét Orvosi védelmet.

Melly édes nyúgodni gyenge kebelébe,

Midőn szép Nimfád vesz Téged gyöngy ölébe!

Midőn fejér karja meg-öleli nyakad',

Szája galamb módra tsókolja ajakad'!

Mint a' fürttel rakott szőllő-veszsző szorúl

Meg-köttetve; 's széllyel levele ki-borúl.

Melly édes, karjával által-fogattatva,

Mint erős gyémánttal hozzá kaptsoltatva

Ezernyi tsókokat kevesétől venni,

Ezernyi tsókokat kedvesére tenni!

Mit mondok? tsókokat? sőt, Lelkünk' harmatját,

És Pesztumi Rózsák tavaszi illatját.

Bír az a' Paktólus arany fővenyével,

Gyöngy termő Indusnak bír minden gyöngyével!

Tesz valamit, ha van kinek jelenteni

Titkos panaszunkat keblébe önteni.

Enyhitése ez-is nehéz gyötrelmünknek,

Édes vígasztalás fájdalmos szívünknek!

Tesz valamit, midőn akármelly űgyében

Kéttséges életünk kínos veszélyjében

Esmerhet ez ember olly társat magának,

Ki társa kedvének, 's szomorúságának!

De jáj! melly napokat kedvesen képzelek,

Magam örömökkel tám soha sem telek!

Talám Istenűnknek ez rám végezése,

Hogy kívánó elmém álom képzelése

Verseimnek légyen tsak matériája,

De ne következzék valóság reája!

Hát, gyászos halállal küszködő szememnek

Bé-fogója nem leszsz keze kedvesemnek?

Hát, az Elisium kies határában

Egyedűl fog Lelkem bújdosni magában?

Árnyékom egyedűl száll-é Eleimhez,

Hamvaikban öszve-rakott Őseimhez?

Még-is, szerentsétlen Testem ha sírba száll,

Így szóll: ki ismerve sírom' felett meg-áll:

Melly méltó lett vólna ez-is szerelmére,

Szabad párossága' gyönyörűségére!

Méltó, hogy a' miket éneklett Versével,

Érezze valaha önnön érzésével!

Negyedik Alagya.
Galatéán való meg-nyúgovás.

Mikor leszsz az a' Nap, ditső Szépség! mellyen

Óh Galatéa, jöszsz hogy karom őleljen!

Tégedet óhajtlak, Tégedet kedvellek!

Gyúlt lángom' tenéked áldozva tisztellek!

Semmi gondom nékem senki Leányára,

Nints gondolatimnak más tzélzott határa!

Edgy-is szerelmével velőm' nem motskolja,

Gyenge hevűlésem' edgy-is nem okolja!

Nem hánykodik elmém ismét habja között,

Melly bizonytalanúl ez előtt űldözött.

Kétséges tengernek hajóm' nem eresztem,

Hol tzélzott partomat ezerszer tévesztem.

Napjaim számtalan tűzzel eddig múltak,

Változó melyemben ezer fáklyák gyúltak.

Hányszor óhajtottam: Bártsak meg-nyúgodna

Már edgyen, 's annyihoz szívem ne kapkodna!

Bártsak tsak edgy partra hajóm törekedne,

'S óhajtásom szerént rá ki-verekedne!

Az Istenek ebben jól tettek Lelkemmel,

Mert már Galatéa parantsol szívemmel!

Szerelmem' szikráit zabolán ő tartja,

Ő leve hajómnak edgy ki-kötő partja.

Edgy Galatéa már ki velem szerettet,

Ő ki síránkoztat, ő a' ki nevettet.

Írt Verseim által ő él, 's híresedik

Ha ezt Verseimnek végzési engedik!

Reményem! e' tüzem hozzád méltatlannak

Ne véld; sőt fogadd-el e' munkáját annak,

Ki magát egészen szentelte hívednek,

Örök Tisztelője lévén személyednek!

A' Fő-végezések velem tselekedjék,

Hogy Lelkem mindenkor Lelkedtől éledjék.

Játszi szemeimet hogy Te legeltessed,

'S levegő-egeddel melyem leheltessed;

Kedves Leány! nékem szememnél kedvessebb!

És kedves szememnél ha mi még betsessebb!

Téged minden órán a' szívemen lellek,

Távol-létedben-is előttem képzellek!

Téged ott-is, a' hol szememmel nem érlek,

Elmémmel mindenütt nyomodban kísérlek,

Sőt képed játszódtat az éj árnyékában,

'S akkor vagy, bár ne tudd, szívem bírtokában

Mihelyt pedig a' Nap aranyos sugárit

Emelvén, zavarja örömöm határit;

A' Te Neved mindjárt, melly nyelvemre akad,

Szám leg-először-is önként arra fakad.

A' Te Neved, mellynek lészek imádója

Valamig nem készűl testem' koporsója:

A' Te Neved, melly úgy elmémbe rejtetett,

Hogy minden betűje szívemre mettzetett.

Szívemre? mit mondok? nem a' Te szívedre!

Enyim vólt; Tiéd lett edgy tekíntetedre!

Az, már a' Tiéddel meg-elegyíttetvén,

Te reád bízatik néked engedtetvén.

Fel-adott kezeket nyúlyt bilintsed alá,

Bány vele, szerelmed ha már el-foglalá!

A' nagy Rajna elébb Garamantákhoz tér,

A' Nilus, és Indus Batavi főldet mér,

Magam jobb kezemet elébb el-felejtem,

Mintsem szépségedet szívemből ki-ejtem.

És mikor másra tér reád gyúlt hévségem,

Légyen az, nem bánom, leg-utólsó végem;

Ötödik Alagya.
A' beteg Galatéához.

Hát, kínos, forróság győtri belső-részed!

Fekszel! 's nyoszolyádból magad fel-nem vészed!

Hát, illy bóldogtalan tűz gyúlytja velődet!

Forrázó hévséged bádjasztja erődet!

Szemeidtől könnyű álmod el-elenyésze!

Galatéa, díszem, 's Lelkemnek edgy része!

Oda a' tsendes éj édesen tőltése,

Kedvelt étkeidnek kelletlen ízlése!

Kékűl színek öszve-vonúlt tagaidnak.

A' győzött Természet enged fájdalmidnak!

'S le-nyomván méltatlan súlyja nyavalyádnak,

Kéntelen terhévé lettél nyoszolyádnak!

Jaj! hol országolnak most annyi játékink!

Kedvünk, 's múlatságos idő haladékink?

Hol rózsa-szin szádnak gyönyörű hangzatja,

Előttem annyiszor öntött fojamatja?

Mind ez kedvességek, mind enyi szépségek,

Edgy ágyba lankadnak, 's osztályos inségek!

Tudniillik, ama' láng itt el-hatalmozott,

Mellyet a' hideg víz, 's meg-hűlés okozott!

Orvoslást próbáltunk: de semmi hasznára!

Nintsen Epidaurus 's Tenedos javára!

Szükség mást keresni ki baját enyhíttse,

'S óhajtásom igaz szívvel tellyesíttse!

Isteni Minerva szánja ki ő Híve,

Ő neki szinte úgy van orvosi míve.

Nékie könyörgök bús versekkel, sírva,

Hogy el-hagyhasd ágyad, tagaiddal bírva.

Ő fog esedezni mintedgy Isteni vér,

A' Klárusi Isten így kérésedre tér.

Vagy kérésem inkább hajtja e' Feleséget:

Kit e' nyavalyában hív szerelmem éget.

Éget te szerelmed, mellyet apolgatok,

'S hogy Szeretlek, mind ez valamit mondhatok.

Mert mi szerelmünket a' ki le-festhetné,

A' Tsillagokat-is kézzel illethetné.

Melly nagy légyen bennem a' titkos szerelem,

Tsendes halgatásom el-árúló jelem.

A' melly mennél jobban forr, 's nagyobb hévséggel,

Titkoltatik annál nagyobb mesterséggel.

Óh bár lékötözne engem' Te köteled,

'S edgy tereh szegezne edgy ágyba Te veled!

Nem lenne olly nehéz kettőnknek győzelmünk,

Vagy edgy orvos lenne két részre védelmünk.

De tám Galatéám, hibáz képzelésem

Szerelmedben, 's meg-tsal még jövendőlésem.

Hatodik Alagya.
A' szabott Órába való meg-tsalatkozás.

Minap Galatéa tsak lassan sugallva;

Beszédem van veled! mond hozzám szóllalva.

Nem vólt alkalmatos az hely szeretőknek:

Ellenünk vólt szemek sok féle nézőknek.

Ezt-is Galatéa bátor titkon ejté,

Alíg foghatni-meg hogy senki se sejté. - -

Bámúl, haboz elmém, téved gondolatom,

Kéttséges szélvészszel belől hányattatom,

Mint az Egéumi tengerek öblében

Délós hányattatik a' habok keblében.

Nem jut semmi út mód, reménység eszembe. - -

Az edgy Galatéa tsüggedezésembe

Magát nállam elébb edgybe fel-találja,

A' módot és reményt ekként ki-formálja:

Hólnap, úgymond, mégyek én kilentz órára

Ama' víg zőldségre, a' Város-aljára.

Te-is hogy oda jöjj szoros gondod légyen,

Ott melly beszédem leszsz veled, véghez mégyen.

El-válunk - - az éjjelt tőltém unalomba,

Noha kedvesemet láttatja álmomba.

Noha kőltőtt tsókkal tisztelem ortzáját,

Majd el-tűnni látom ébren gyenge száját.

Melly szitkokkal Fébust már nem szidalmoztam,

Lassú késedelmén hogy el-unatkoztam!

Hányszor kettőztettem nyögve sóhajtásom:

Irígy! hozd a' napot mellyre van vágyásom!

Gondold Dafnét, magad leg-első szerelmét!

És mind, kik érzették fáklyád' gerjedelmét!

Midőn habjaiban Tethys óhajt Téged',

Rohanó lovaid' sűrgeti készséged!

Galatéa hozzád nem méltatlanabb gond:

Isteni kegyelmed' tőlle-is meg ne vond!

Alkalmatos ő-is szikrád' éleszteni;

De alkalmatosabb engem' gerjeszteni. - - -

El-jött a' kívánt Nap, 's a' kedvesebb óra,

Ah! nekem melly gyakor óhajtozó szóra!

Az el hagyatandó kapú irígy zárja

Immár le-vétetik, ki 's bé ki-ki járja.

De jaj! alig lépett lábam küszöbére,

Homály borúl napom' bíztatott fényére!

Setét fellegekkel az ég bé-vonúlva

Tőltödik az eső zápora zúdúlva.

Maga Pallás ismét dühödvén mérgével

Már nyílait szórja haragos kezével!

Gyilkos menyköveit illy sűrűn kűldözte,

Midőn a' Görögök hajóit űldözte.

Én nyomorúlt fejem, tsak nem el-ájúlva

E' szokatlan menykő hulláson bámulva

Meg-rettenek! ajtóm nyomba viszont bé-zár,

Meg-rettenek! engem' haszontalanúl vár

Galatéa; nem jő félénk szeretője.

Nints nékem, nints néki kedv tellyesítője!

Óh iszonyú vétek! - fordíthatatlan kár! -

Ó gonoszság! 's olly bűn, melly méltán halált vár! - -

Hérót tsak így vévén Leánder szívére,

Nem lett vólna soha szerelme kedvére!

Nem lett vólna Fédra Théseus' prédája,

Sem ellenség közt nyert Antiopéája!

Orkomenus vára ezer veszélyjébe

Jött Kreon' Leánya Herkules ölébe!

Nem fél a' vizektől, sok tengereket mért

A' Trójai hajó, Helenához úgy fért!

Nagy dítséretére Orféusnak a' vált,

Euriditzéjérért hogy pokolba le-szált!

Hogy el-óldja, 's bírjon az Andromédával,

Rémítő vadat őlt Perseus dárdával!

'S én Galatéámat ollyba nem tarthatom?

Edgy kis zápor miatt tőlle el-vonatom?

Én tunya házamban otthon lappanghattam?

Rút dolog! tsak ennyit hogy ki nem álhattam!

Miért múlatám-el gyáván kedvesemet?

Okozván helytelen tsúfos félelmemet

A' háborodott ég kóborló menyköve,

Dörgő tsattogással melly ellenem jöve.

A' kiért tartozám minden el-követve

Éltemet utolsó veszélyjére vetve,

Thérodámás búsúlt vadaira kelni,

'S velek szembe-szálván őket ingerelni?

Kihez tűzön lángom tisztem vala mennyi,

Kívánsága nélkűl értem mért kell lenni?

Bánom rút tettemet! Menyköved érdemem!

A' Jupiterénél melly méltóbb félelmem!

Leg-engedelmesebb szelíd Galatéám!

Engedj-meg vétkemnek, nézz jó szemmel reám!

Mutasson lágy szíved szelíd kegyességet!

Ne viseljen hozzám gyémánt keménységet!

Ha ugyan vétkemet nézed; e' kérelem

Merő tartozatlan ajándék, 's kegyelem.

De meg-edgyez még-is ez Te szépségeddel,

Kegyelem sugároz néked két szemeddel,

Mellyet irgalmatlan ha meg-fogsz tagadni,

Maga fogja magát önként nékem adni.

Hetedik Alagya.
A' Galatéa' szemeiről.

Szép Leány! szemedre 's hajadra-is lobban

Szerelmem; de még-is szemedre nagyobban.

Óh igen gyors nyilak! Óh hathatós szemek!

Óh lángomra termett világló tetemek!

Miért sértett szemem reátok függesztve

Annyit néz titeket, pillantásit vesztve?

Fáklyái lángjának magam útat adok,

Mellyel tudom, hoszszas égésre gyúladok.

Nints előre való vigyázásom, látom,

Ellenségim' magam könnyen bé-botsátom.

Elmém tsendes nyúgta azoktól sértetett,

Mellyel éltem, míg illy lángom nem illetett.

Hogy a' szomszéd erdők sok sóhajtásimmal

Hangzanak; hogy a' főld ázik siralmimmal.

Hogy tereh testemnek szokott nyugodalma,

Bádjadt tagaimnak nyoszolyám unalma,

Hogy olly sok éjjelim álmatlan enyésznek,

Mellyek, óh esküszöm, századokat tésznek,

Hogy más edgy se tessék, bár sok igyekezzen,

Hogy tanúlásimnak időm ne kedvezzen,

Hogy siralmaimat sokan ki-tsúfolják;

Mind ezeket: szép Szűz! szemeid okolják!

Még-is én nem szűnöm nézni e' szemeket,

'S szeretem, bár szelnek szívemen sebeket,

Más felé fordúlni hányszor erőltetem

Szemeim; de el-hágy jaj, igyekezetem!

Sőt ha én azokat színte bé-húnynám-is,

(Mellyet nem tehetek, bátor akarnám-is:)

Úgy-is szemem-héjján által bé-hatnának

Fúlánkjai ki-lött szemeid nyilának.

Mint a' villám, melly a' magas égből le-száll,

Útat nyít magának, semmi ellent nem áll. - -

Mivel fizet nékem annyi gondért szemed,

Leány! magad arra tanítsd-meg tetemed!

Majd midőn edgy ágyba nyugodni magaddal

Engedsz Galatéa, mint Házas-társaddal,

Kezdvén az álomtól e' szemek bádjadni

E' szemekre fogok fris tsókokat adni,

'S meleg szám veri ki belőlök álmodat,

Édesen lankasztó szunnyadozásokat.

Te pedig szemedet tsak gyengén fel-veted;

De ismét le-tsapod, mert nem emelheted,

El-lankadásodat úgy jelented nyögve,

Hadd alugyam Kíntsem! mondván nyöszörögve.

Ha újra tsókollak: ki nyúlytod jobb kezed,

Kedvesed el-vetni azzal igyekezed.

De lankadtságodban nem bírván, el-ejted,

Kebelembe esik kezed, 's ott felejted.

Akkor meg azt fogom, magamhoz kaptsolom,

És gyengén e' gyenge kezet meg-tsókolom;

Tsókolom, azokat adván e' kezednek,

Mellyeket nem akart engedni szemednek;

Azután nyakamra, 's majd melyemre tészem,

Mellytől meg meg újjabb hevűlésem vészem,

E' hevűlés újra szerelmem gerjeszti,

Míg nem lassan lassan szívemre sűlleszti.

Illy gyönyörűséget vészek én szemedből!

'S éjjeli harmatot szívárgó kezedből.

Így soká múlatva nyakadba borúlok,

'S szemeidhez ismét új tsókokkal nyúlok.

Nyoltzadik Alagya.
Szerető barátjáról.

Melly szívet kemény héj minap borít vala,

'S Szithoni havakat győző jég fagylala,

Mellyet nem hajthata-meg senki Leánya,

Enged, 's a' Pásusi Isten új zsákmánya!

Gyúl tüze, ég; gyenge szívén vett hatalmot

'S gyenge szerelem, 's már űz diadalmot!

Isten asszony, fejed koszorúd keríttse,

Diadalmos mirtus hajad ékesíttse!

Meg-győzték nyilaid a' vas keménységet,

Alád hódoltatál kevély ellenséget.

Bár erősítette melyjét hármas pais;

Isteni fegyvered bé-hatott abba-is.

'S úgy sérté haragod nyíla szíve táját,

Hogy érzette szinte sebesedni máját.

Örvend, hogy már melyjét új hévség égeti,

Hogy meg-vetett Zsoldját alattad szedheti.

Hogy láttam, bámulva magam' el-felejtém,

'S újjaim' ki-nyítva kezemből ki-ejtém

Reménységem kivűl kapott tzéduláját,

Mellybe jelentette szokatlan fáklyáját.

Alig adtam hitelt szemem látásának,

Meg-vallom, szeretlek, illy szók írásának.

Most menjen bár, 's bízzon tudós Athénébe,

Keressen védelmet Minerva nevébe!

Mit használ Minerva mívébe merűlni?

Mit a' Múzsák serge között meg-vénűlni?

Nekem, (Mesterségek 's Múzsák, engedelem!)

Nekem életemnél kedvesebb edgy szerelem!

Meg-tsonkítjuk számát gyönyörűséginknek,

Kik Oskolán tőltjük szépit ideinknek.

Szabad szerelmünknek édes mestersége

Édesebb tanúlás, nagyobb kedvessége.

Betsesbb esmérete víg nyájasságának,

A' szinmézzel fojó páros nyoszolyának.

Hogy én, Galatéa! nállad nélkűl légyek,

Nem kell, illy kötéssel alkura nem mégyek,

Senkinek temérdek kíntse, sok jószága,

Nem az Arabsoknak minden gazdagsága,

Nem a' veres tenger betses tsiga fénye,

A' fekete Indus' vizi keresménye.

Nékem, Galatéa, Te van bóldogságom,

Te vagy leg-főbb részben summált kívánságom!

Te Krétai Isten' italnál kedvesebb,

Attikai méznél tsak Te vagy édesebb!

Te általad híre fog élni versemnek,

Tsak a' Te nevedről kél dísze nevemnek.

Kilentzedik Alagya.
Az el-távozott Galatéa.

Hát el ment, 's itt lakni Galatéa meg-szűnt?

A' Gyönyörűségek serge vele el-tünt?

Hát, kegyetlen, örök panaszra büntette

Azt, kivel szerelme tartós frigybe tette?

Más szeretőt választ, meg unvánn engemet?

Más viszi el nékem ajánlott kintsemet?

Más öleli fejér karjait karjával?

Lábát titkos módon más nyomja lábával?

Balúl jövendőlő Szerelmem igy tanít,

Távol lételemben mindeneket gyanít.

Ki a' szeretőknek tudja tsalárdságit,

Mindenütt félteti mások ravaszságit.

Éneklő szájának Isteni hangzatja

Mást fog tsudáltatni, más fűlét múlatja.

Ah! hányszor sétálgat árnyékos berkekre;

Idegen kalaúzt követvénn ezekre?

Ki, habzó elméjét a' mezőn szédítí,

'S ezer tsal-vetéssel pártjára térítí;

Tám bús siralmához kőnyvét-is öntheti,

Illy mesterségekkel őtet meg-ejtheti.

Ah! hányszor kínálja ez álnok, Teával,

Által-adásában játszvánn az újjával?

És, 'a melly ki-telik ennek elméjétől,

Új mesterségeket tanúl vendégétől.

A' fel-tett étkekből midőn mások esznek,

Titkos szerelmekkel ezek elégesznek.

Szemőldöke szóllván jelekkel titkossan,

Nyög, sóhajt; nem mervén szóllni világossan.

Mivel nem engedi egyszerre szerelme,

Hogy szavának legyen alkalmas értelme.

'S vallyon Galatéa mit hajt mind-ezekre?

Meg-állhat e' enyi intselkedésekre?

Talám gyarló szívét új szikrája gyúlytja,

'S őrőkös járomra önnön nyakát nyúlytja.

Hogy ha tsendes éjjel fénylik az ezüst Hóld,

'S Ahoz, melly ragyogó lángokat az ég tóld;

Edgy idegen férfi' tsábító szavára,

Hívatván; megy a' Ház leg-felső tájára.

Tudniillik, az Eget hol közel nézhetik,

Leányom a' felsőbb házakra vitetik.

És, ha talám meg-tsúsz egy gráditson lába,

Miként kap hozzá karja hamarjába?

'S Ölelésére nyúl kartsú derekának,

A' mennyeiek- is mellyet kívánnának.

Talán gyöngy szájának rózsáit-is, kedve

Ellen szedi? Az én tsókjaimat szedve!

Lassodj istentelen! ah! hagyj békét ennek!

Féld boszszúállását a' nyilas Istennek!

El-vesztedre rohansz! tüzem mért illeted?

Szentség-törő fejed' menykővel ütteted!!!

Óh! ha panaszimat szívem ki-önthetné!

De úgy, hogy panaszim' tsak ez edgy érthetné!

Hogy egyedűl néki áldozott szívemet

Biztatná, 's ditsérné erős hivségemet!

Óh edgy éjj! óh melly sok nappalokkal fel-érsz,

Melly Lelkemnek enyi örömöket ígérsz!

Vonja-meg bár a' Hóld rezgő világait,

Rejtse minden tsillag fényes sugárait;

Setét éjj, setétség azt el-nem boritja,

Kire Galatéa sugárit forditja.

Gyöngy Hóld! bár boszszankodj, hogy ezt kell hallanod,

Tisztább ez Te nálad, szükség meg-vallanod!

Tisztább! 's fáklyájait szebben ragyogtatja,

Ólthatatlan tüzét midőn villogtatja,

Mint az ég kárpitjánn amaz önnön magok

Örökös lángjával lobogó Tsillagok!

Óh én Fényem! kinek víg ölelésétől

Tiltatom az Egek rám mért Végzésétől!

Midőn Te erántad reményem, 's félelmem,

Egymást szüntelenűl fel-váltó gyötrelmem,

Akár emlékezz még róllam; akár Téged

Már el-fogott hideg feledékenységed;

Tőlem mindazáltal e' belém rejtett tüz

Rólad felejtkezést mind vég nélkül el-űz.

Tizedik Alagya.
Levél Galatéához.

Lelkemnek edgy része, Galatéa! ha még

Rélandoddal gondolsz, 's hozzám szerelmed ég;

Ha még a' maradok állandó szívedben,

A' kinek tartattam jelen lételedben:

Vedd el, a' mit írok reszkető kezemmel,

'S még kezemnél inkább reszkető szivemmel!

Bús elmém kéttséges szélvészszel hánykódik,

Mint ki ellenkező útakkal bajlódik.

Mert most képzel, hívenn emlékezni Téged,

Most ismét, meg-bánni ajánlott hívséged,

Most, Galatéa-is mondom, sóhajtgatja

Önnön szeretőjét, 's tüzem apolgatja.

Majd ismét panaszlok, hogy máshoz hajlandó

Álhatatlan tüze, 's hite változandó.

Gyanakszom, tám gyúlvánn idegen szikrákkal

Mást fog bóldogitni házasi fáklyákkal,

Kérkedik edgy, vagy más, hajdani tzimerrel,

Nagy hírü Őseit elő-rakja szerrel.

Ékes Palotáit kőlti mint akarja,

Sok Assíriai Oszlopa, 's Ugarja,

A' Világot, mellyre vágyna kevélysége

Hozzá-teszi; 's hogy sok gyöngyei bővsége.

Ah magamé! 's vallyha igazán a' lenne!

A' mérhetetlen kints Tenéked mit tenne?

Mit a' Nagy Név, mellyet lelsz tám edgy embernél?

Meg-ne tsábíttassál! ezekkel mit nyernél?

Nem elégíti meg ez, a kivánságot.

A' bővség nem könyít nevelt szomjúságot.

Mi a' tűzes Vénus, az igaz Szerelem,

A' tréfa, melyben nints tsalárdság, 's sérelem,

A' víg enyelgések, tsókok, nyájasságok,

'S még a' szeretőknek ha mi kivánságok:

Ha mind ezek eránt ítélni tudhatnál,

Előttem senkitől el-nem ragadtatnál.

Semmi Nevek tőlem el-nem választnának,

Sem új lángok máshoz benned nem gyúlnának.

Kupidó ruhátlan, Vénus mezítelen.

Gyöngy, arany szerelmet venni elégtelen.

Párist, bár halandót Enóne szerette,

A' Klárusi Isten' eleibe tette.

Égi szekeréből Fébét le-vonhatta

Edgy Pásztor, ki juha nyáját hajtogatta.

Kit nem hajthata-meg sem égi eredet,

Sem kints; meg-hajhatta az erős szeretet.

Minden sem ér semmit lám a' Szerelemben!

A' szeretés tehet itt mindent mindenben.

E' gazdagithat-meg egyedűl bővséggel,

Mérhetetlen kintstsel és gyönyörűséggel.

Te maradsz én gondom. Képed szépségében,

Éjjel-nappal répzik érzésim tűkrében.

Néha jó barátim rám jőnek felessen,

'S meg-támadnak; mit űlsz, mondvánn, itt restessen?

Mit töltöd bús élted hervasztó gondokban?

Kövess minket, sétálj a' zöld árnyékokban;

Szemeid a' sok szép Szűz gyönyörködtesse,

Edgy 's más vidám dolog bús vóltod kergesse.

Éppen! gondolom én, én udvaroltassam,

A' kies házakat és gyakorolgassam,

Edgy, kivánságimtól óh felettébb meszsze

Hellyheztetett szállás amazt el-rekeszsze!

Én más kedvét; másét Galatéa várja?

Galatéa, Vénus Isten-aszszony Párja!!!

Edgynek ezek közzűl tűnt vala szemébe

A' Galatéa Név, toll-játék rendébe;

Bámúl a' játékból le-köttetett Versen,

Eként árúlod-el magad, úgymond nyersen!

Ki e' Galatéa? mindjárt tudakoza,

Tévelygő gyanúja ezreket fel-hoza.

Még-is ezer között edgyet ki-nem talál.

Óh! ki tsak tudtomra méltó lángom valál!!!

Gyakran tévedezek sivatag homokon,

És le-heveredem sovány parlagokon.

Az Erdő, melly közel-való zőldségével

Városunkat tartja gyönyörűségével,

Mellyeket tapodtunk edgyütt hajdanába,

Nyögésemet gyakran szedi zúgásába.

Hol a' Panaszkodó madárkákat velem

Panaszimat sirva zengeni képzelem.

A' lágy Gesztenyefák Neveddel ott álnak,

Neveid Nevemmel melly szépen tarkálnak!

Edgy a' többek között betűmmel kérkedik,

Diszemre kevélyen nővénn, emelkedik.

Balgatag, a' fáknak ott beszéllek járva,

Ott Panaszlok, mint edgy meg-sebesűlt árva.

Kit, hogyha bizonyos remény nem ujitna,

Hogy meg-érkezésed még meg-vidámitna,

A' Stixet meg-uszván siralmos árnyékom,

Leltem vólna eddig nyúgtató hajlékom.

Ott nyomozom gyakran hajdani ösvényed,

'S Helyjeid, mellyeket kedvelt a' te kényed.

Hányszszor előzöm ott a' reggel Hajnalát?

Hányszor végzi rajtam a' Nap hivatalát?

A' le-szállt harmattól nedves fűszálokat,

Mellyben reggelenként úsztatják magokat,

Mintha esetemet siratnák, úgy kőltöm,

'S forrásként reájók én is könyvem tőltöm.

Tegnapi Nap', midőn nekem ez Hellyembe,

El-vesztett örömim' juttatta eszembe,

Mellyeknek el-vesztén soká sóhajtozva,

Illy szókra nyitottam szájam' siránkozva:

Erdő 's Mező! Tempét szememnek himező!

Gyönyörűségimet tudó Erdő 's Mező!

Kedvellett árnyékok! áldottak légyetek!

Hól edgy nedvesitő Patakkal tsergetek!

Ha a' Fűlemüle kedveteket hozza,

Melly siró Panasznak magát fel-áldozza:

Mi tilt, hogy kedvesen vegyétek ugyan azt,

Edgy búsult Szerető ha önt gyászos panaszt?

Jaj! melly kinoss Végzés üldőzi sorsomat

Mint néktek; Nap nélkűl én tőltőm napomat!

Ti ékességteket a' Tél ha le-fosztja,

Új éhességteket a' Tavasz ki-osztja.

Már az én világom hogy setétbe merűlt,

Egész esztendeje, viszsza még sem kerűlt.

Viszsza kerűlt néktek, szépségtek tavaszsza!

Nékem tart még Telem: e' Szivem panaszsza!

Már a' Napnyúgotti szellők meg-érkezve,

A' ti árnyéktokon fúvnak lengedezve.

Minékűnk bár fúvnak Napnyúgotti szelek,

Nints meg-jövetele örömünknek velek!

A' vakmerő Nimfa el-hagyta hazáját,

Szélveszes szelekre bízván vitorláját.

Az Istenek adják, hogy jó szerentsével

Meg-jött Galatéám', meg-érkezésével.

Még e' zőld ág alatt sokszor tsókoltasson,

'S karjaimnál fogva velem sétálhasson!

Vagy a' zőld pásitonn ennek árnyékában

Le-heveredhessen lankadozásában!

Akkor én, (ha ugyan élnek ők hírekben)

Hóltom utánn élő énekes versekben,

Akkor igyekezem titeket hirdetni,

A' késő Unokák előtt betsűltetni!

Óh Ártatlan zőldség eleven berkei!

Óh kedvesem méltán kedvelt rejtekei!!!

Igy szóllék én: mellyre a' nagyfa gajával

Rá-intett, 's jelt adott ingadozásával.

Érzém e' jó jelre oszlani gyötrelmem,

Távozott elmémből kétséges félelmem.

Már akkor úgy tettszett, hogy viszsza kaptalak,

Bár távol vagy most-is, kivánatos Alak!

Eddig haszontalan minden fogadásom,

Te nem tellyesíted buzgó sóhajtásom.

Jöjj meg hát kedvesem! ne késleld kedvünket!

Jöjj-meg, tellyesíttsed lassú reményünket!

Mi oka hogy késel? régi tüzed szünt e'?

Vagy ki azt táplálja szemedbe más tünt e'?

Mellyet bár nem hiszek; van tőlle félelmem,

Félteti szüntelen ostromló szerelmem.

Te, kérlek írj, hogy még rólam emlékezel!

Irj; hanemha magad elébb meg-érkezel!

Ezer bátorságos móddal Te írhatnál.

Melly bóldog vólnék én, ha Te igy szólhatnál!

Mert Levelem nélkűl edgy hajós sem menne,

Hívségem tolmáttsa minden gálya lenne

Végre, tsókot adok e' bé-zárt Levélre,

Tsókot; mellyet bízok Napkelleti szélre;

Míg nem nálam nélkűl Leányom kezére

Érvén; jusson Ura kívánt örömére.

Talám, ha még szíve vágyik Rélandjához,

Levelem ragadja Kláris ajakához,

Ajkai le-szedik ezek' részetskéjét,

Irigylem irásim' illyen szerentséjét.

Tizenegyedik Alagya.
Galatéához való óhajtozás.

Melly ujúlt fájdalom tsigázza szívemet?

Melly sok út ragadoz tétova engemet?

Hova mégyek? hátúl a' föveny térségek,

Elől a' rettentő tengeri mélységek.

Valaki itt el-mégy, és meg-látsz búsongva,

E' tsendes partokon tétova bolyongva,

Nem tudod, e' habok melly sóhajtásokkal

Tellyes kívánságot görgetnek magokkal!

Más tartomány, mellyért buzgok, más lakása,

Anyi Kedvességek 's Istenek szállása!

Galatéa tőlem miólta el-vála

Semmi víg örőmmel főldűnk nem szólgála.

El-tűnt vele diszem, el-tűnt kedvességem.

Merő Sardinia lakozó helységem.

Bár lábam mindenűtt nyomozza útaid';

Nem víditják elmém' sehol-is nyomaid.

De mihelyt főldűnkre Galatéa meg-jő,

Galatéa, Fényem, e' ritka betses Fő;

Meg-jő vele diszem, meg-jő kedvességem,

Merő Tessália lesz lakó helységem.

Akkor lankadt testem ha árnyékodra lél,

Új édesgetéssel minden árnyékod kél.

Óh! bár a' Végzések vettek vólna erre,

Hogy kisértem vólna szerelmem' tengerre!

Most elmém' siralmos nyögéssel szaggatom,

Mely Könyv-harmattal a' főldet áztatom.

Bús Laodamia így sirt, epekedett,

Midőn kedves férje tengernek eredett.

Igy sirt Ariádne széllyel-eredt hajjal,

A' futó Téseus után sűrű jajjal.

A' kártékony tenger rám nagy habokat hajt,

Kéntelen lábomnak a' föveny ád sok bajt.

E' meg-gyűlőlt habot melly fájdalom látni!

Ennek kellett hajóm' távolabb botsátni.

E' víznek kellett azt mindaddig kísérni,

Míg szerentséje lett várt rév-partra érni.

Jaj! siket tengerre hányom feddőzésem',

Sikertelen ennél meg-vetett kérésem'. -

Hasztalan óhajtok! szóm félbe szaggatja,

Dagályos habjait ellenem zúgatja.

Vallyha mesterséges szárnyakat tsinálna

Dédalus; hogy testem levegőre szálna!

Nem adnék én Nevet soha a' vizeknek,

Sem nem kőzelítnék az égi tűzeknek.

Vagy ezt, melly el-terűlt mind arra mind erre,

Nyomnák az Istenek edgy szoros tengerre!

Tagaim' leg-ottan néki botsátanám,

Hazám' határinak bútsúmat mondanám,

Holott a' legelső nap derűlt éltemre

Enyi bús gondokkal való gyötrelmemre.

Maradj Hazám' főlde, kedves dajkám és hív!

Vonattatom; edgy más kedvesebb határ hív.

Melly örőmöket kezd víg mellyem érezni,

Midőn már tengeren láttatom evezni!

Midőn bellyebb hatván, teteji őszűlnek,

'S A' Batavi mezők távolabb kerűlnek.

Könnyen hívő elmém képzelődésének

Örűlvén, részese már kőltött kedvének.

Óh rövid, 's hírtelen múló bóldogságom,

Holott távol vagyon igaz kívánságom!

Leánder' bal-sorsát minap énekeltem

Keserves versekkel; akkor úgy képzeltem.

Most e' Szeretőre bóldog nevet szabok,

Kit Kintséhez vittek az úsztató habok.

E' tenger, (ki tenné-fel-is?) nem úszható,

Tudjuk melly haragos habokat forgató.

Most fel-tolúlt habját tsillagokig tsapja,

Majd fenekén marad tsak zavart iszapja.

Inkább Galatéa, jőjj-meg siettséggel!

Jőjj-meg én Életem! és gyönyörűséggel.

Meg-advánn edgymásnak minket jőveteled,

Éljünk sok időket, Te velem, én veled.

Tizenkettedik Alagya.
Ugyan azon sóhajtozás.

Hijában keresem határit kinomnak,

Nem lelek enyhűlést nyomorúlt lángomnak!

Tettszik mérhetetlen tengeren bolygásom,

Ha talám lehetne az vígasztalásom.

Midőn távól lévén kedvelt Leányomtól,

Talám távozhatok, gondolám, lángomtól.

Óh melly szomorú sebb sérti azt, ki szeret!

Óh valaki szeret, szenved az ezeret!

A' mig Galatéa jelen vala velem,

Addig-is égette szívem' e' gyötrelem.

Most, hogy magát tőlem távol férkezheti,

Meg-gyúlytott fáklyáit bennem kettőzteti.

Hijában hagytam-el Batavi főldemet,

Fussak bár, nem hagyom meszsze szerelmemet.

A' Tengernek hány bús veszélyit ki-áltam,

Hány bal történetit az útnak próbáltam!

Végre idegen főld fogott kebelébe,

Mellyett Hazámnak-is tehetnék elébe,

Hanemha le-kötvén' titkos szerelmemet,

Edgy irígy édesítné Batavi főldemet.

Itt, hogy Te távol vagy, ez szívem' insége,

Galatéa díszem, 's Lelkem ditsőssége!

Itt téged óhajtlak, 's a' Te szerelmedet,

Hogy tartsa-meg az ég erős hívségedet!

Ne hogy más ellenség ragadja reményem,

'S Arassa idegen sarló veteményem.

Bóldogtalan, hányszor örömöm képzelem?

Hányszor véllek Téged jelen lenni velem?

Gyakran kézen fogva veled sétálgatni,

Gyakorta láttatom ortzád' tsókolgatni,

Gyakran mintha szokott gyepünkönn el-nyúlnék,

Víg öleléseddel 's szavaddal újulnék.

Midőnn így aggódom: barátim tsudálnak,

Mondván: mit tétovázsz, melly gondok rongálnak?

Melly gyengeség tettszik, nem tudom, szemedben?

Te szeretsz! hogy meg-tsalsz, ne gondold szívedben.

Nem menthettem jól ki magam', el-pirúltam.

Galatéa, 'a Te lángjaidtól gyúltam! -

Vagyon itt edgy még-is, Rodope nevében,

Leg nevezetesebb hazája főldében.

Ez lopja, ha lehet, néha ideimet,

E' tartóztatgatja olykor szemeimet.

De nem vonta még-el tőled szeretetem,

Kedvelni tsak érted kéntelenittetem.

Az, hasonlít képre valamit képedhez,

Ha lehet hasonló Leány személyedhez.

Annak szemei-is nyílakat lővellnek,

De nem, mint melly nyilak szemeidtől kelnek.

Nem alkalmatosok azok úgy lángomra,

Erőtlenebbek sokkal gyúlytásomra.

Hajait, mint szoktad, olly rendre fodrozza,

Olly mesterség gyenge lábait hordozza,

Vállait, mint neked olly szalup szoritja,

Öszve-fűzőtt mellyét olly tintuk boritja.

Noha nints olly mint Te; (mert azt nem tarthatná

Maga-is, tsak egyszer személyed láthatná.)

Még-is, nem tudom hogy, erre gerjedezem,

'S Ezt látvánn, anyiszor reád emlékezem.

Igy, ha magát Títán tengerbe mártotta,

'S Fáklyája Fényétől világunk' fosztotta;

Fel-veszszük a' tiszta Hóldnak-is szarvait,

Bár hintse, mint Febus, gyengébb súgárait.

Ah! mennyiszer mondtam: hogyha Galatéám

Nem vólna, e' szálna, vagy szálhatna reám!

De ha fontra vetem szépséged érdemét;

A' több Leány-sereg előttem tsak szemét.

Ah! mikor térsz-viszsza Batavi főldedre,

Hogy vessem tzirkáló elmém szépségedre!

Hogy fűstbe mehessen, képed' ditsősége,

Hozzád közelitő Rodope szépsége!

És egyedűl Te légy a' Leányok között,

A' kinek hatalma foglyává kötözött.

Tsalatkozóm e, vagy szívemben buzdúlok?

Érzem, erőm ujúl, elmémben vidúlok!

Ez egész világon minden, valami szép,

Engedjen Tenéked, oh Angyali gyöngy kép!

Nintsen ki el-vonja tőled szerelmemet,

Isten-aszszonyokra vessem bár szememet!

Tizenharmadik Alagya.
A' Galatéa halála.

Hát, ez-is ki-szabva vólt e' Végzésemben,

Illy veszett időket érnem életemben.

Mellyekbenn a' halált várván mind úntalam,

Annyit óhajtozzam; de tsak haszontalan?

Jöjj gyors Halál! Kedvem tovább ne halaszd-el!

Ne késs! életemnek fonalát szakaszd-el!

Nekem élnem tsapás; jötőd vidúlásom.

Ah! hozzon már ennyi hasztalan hívásom!

E' bús Panaszszal kell éjjel nappal telnem,

Még-is illy kelletlen terhet kell viselnem.

Már kéntelen élek: ha hogy él, hihető,

Edgy párja sírjába temetett Szerető.

Én nyomorúlt! ama' Szűzek' szeme-fénye,

Lelkem edgyetlen edgy hajdani reménye,

Ki egyedűl elmém' oka, 's eszköze lett,

Kit annyit betsűltem, más Leányok felett,

Ama Vénus Isten-aszszonyi szégsége'

Párja, Galatéa, vólt! nintsen! már vége!

Enyim vólt: ím setét árnyékba tünt, meg-hólt!

Jaj nekem, hogy tsak azt mondhatom: Enyim vólt!

Hát már bóldog Nimfa! soha életembe

Nyakadba borulva nem foglak ölembe?

Sem annyiszor reménylt házasi kötelem

Nem kaptsol szorosabb edgyességbe velem?

Sem illetlenül tartott Szűzességed'

Énnékem áldozva nem történik véged?

Hát szemeid' gyászos éjj bé-borította,

Mellyek lángja szívem annyiszor gyúlytotta!

E' szüntelen fáklyát lövellő Szemeket,

Mellyekről énekle Músám sok Verseket!

Hát vizek ronták e' hajad fodrozásit,

Mellyek illethették Vénus Pompázásit?

Hószin melyed festé habok rút tajtékja,

Melly lehete edgy kéz alkalmas'b játékja?

Talám Angyal! hányvánn a' méllységek' habja,

'S Tartván romladozott hajód edgy darabja,

Midőn szád utólszor Nevem kiáltotta,

Kimélletlen tenger azt el-boritotta!

Óh szomorú Végzés! szánható képzelt szin!

Óh fájdalom! versbe ki-tehetetlen kín!

Lám félelmes szívem előre ezt sejté,

Midőn bútsúzását szád hozzám úgy ejté,

Mint ki nem fog tőbbé soha viszsza-térni!

Alig tűrhettem azt: de hogy meg-igérni

Kezded jőveteled, szivem bár ujúla,

Reá nem tudom melly félelem nyomula.

Most tapasztalom már, e' jövendő jelek

Melly igazak vóltak! melly nagy vólt hitelek!

Jaj! mért óldaték-el a' Batavi Gálya,

Ama' déli-szelek jővendő prédája!

Melly téged, melly engem veled el-temetett,

És kivánságimtól örökre el-vetett!

Az a' halálos nap gyászkővel jegyzessék!

A' Te Krónikádból Belga főld, ki-essék!

Erdők, Leányomon, 's Mezők zokógjatok!

Többé gyenge lába nem lépdes rajtatok!

Míg e' Galatéa járt árnyékotokban,

Velem ujúlásit keresvén azokban,

Fellyebb betsűltelek addig mindeneknél,

A' Tessáliai legkiesb bértzeknél.

Méltán betsűltelek: - most oda díszetek.

Minden díszt egyedül ettől vett főldetek!

Napnyúgotti szelek, többé hangotokkal

Nem elegyititek gyors el-kapástokkal

Szája lehelletét a' víg térségeken!!!

Sem nem játszadoztok, kivűl szép rendjeken

Téjszín nyakán terűlt lógó fürthajával

'S Annak lengedezve szűlt édes zajával!

Sirassátok őtet Batavi források!

Könyvemmel áradó nagy vizek, fojások!

Sirassátok Város-aljai zőldségek!

Általunk nyomkodott fűvek, 's kiességek!

Nem fogadjátok-el többé e' kintseket!

Nem szemlélhetitek ez édességeket,

Ama' tiszta kézre nyúlytott szűz tsókokat,

Mellyek meg-hathattak égi lakósokat!

Nem lankadoz ismét Nimfám karjaimon,

Ki bóldogul örvend az Elisiumon!

Sem magát a' nedves part szélenn el-vetve,

Nem bóldogit vizet képe tekintgetve.

Ah! a' Najadesek hogy téged látnának,

Habjaikkal hányszor meg-tsillapodának!

De a' mellyek mihelyt Téged el-vesztettek!!!

Űző vizeiknek vég nélkűl engedtek!!!

Kellettlen előttem minden! tsak siralom,

Könyv, sóhajtás, jajszó kell, és aggodalom!

Vagy ha tévedezek, parti fövenyt járva,

Mint ama Krétai el-hagyatott Árva;

Vagy szavam' számtalan zokogással rontva,

A' magas hegyekig hat nyögésem ontva.

Mint bús Füleműle nyirfák árnyékában,

Ismarusi Isist kesergi fojtában.

Vagy a' kősziklákat fogom tanitani,

Galatéa, a' Te Neveddel hangzani.

Hogy mohos kőszáli Neved elő-hozzák,

E' kedves hangokat fülembe hangozzák!

Óh szép Istenasszony kedvelt termeteddel!

Szavam helyett tőlem kőnyveimet vedd-el!

Engedj-meg, hogy nints szóm méltó panaszomra!

Hogy fel-akad nyelvem igaz fájdalmomra!

Néked szentelt elmém tiszta játékiddal

Meg-elégszik, 's nem bir egyéb javaiddal.

'S most-is, bár a' halál részeid' óldozza,

Állandó lángjait Tenéked áldozza.

Az Elisiumi seregbe ha le-száll,

Hozzád foglaltatva ott-is kezedenn áll.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me